Pesti Srácok

Harmadára csökkent tavaly a Horvátországba látogató magyarok száma

Harmadára csökkent tavaly a Horvátországba látogató magyarok száma

A korábbi évhez képest mintegy harmadára csökkent a magyar vendégek száma Horvátországban 2020-ban, a vendégéjszakák számában ugyanakkor kisebb mértékű volt a mérséklődés – tájékoztatta a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.

Ivana Herceg közölte: tavaly több, mint kétszázhúszezer magyar turista járt Horvátországban, hatvanöt százalékkal kevesebb, mint 2019-ben. A magyar vendégéjszakák száma az előző évihez képest hatvan százalékkal, 1,3 millióra mérséklődött a múlt évben. A továbbra is az egyik legjelentősebb vendégkörnek számító magyarok legkedveltebb úti célja sorrendben Crikvenica, Rovinj, Vir, Opatija, Rab és Krk volt. A Magyarországról érkezők ötvenhárom százaléka magánszálláson, tizenhét százalékuk szállodában, tíz százalékuk pedig kempingben szállt meg.

A közlemény szerint a kereskedelmi és nem kereskedelmi szálláshelyeken vendégeskedők, valamint a hajós charterekkel érkezők számát összesítő eVisitor rendszer alapján 2020-ban közel nyolcmillió turistát regisztráltak Horvátországban, 2019-hez képest hatvanhárom százalékkal kevesebbet. A vendégéjszakák száma 54,4 millió volt, ami ötven százalékkal mérséklődött a korábbi esztendőhöz képest. Az összes turista közül a külföldiek 43,1 milliónyi vendégéjszakát töltöttek az adriai államban, ötvenöt százalékkal kevesebbet 2019-hez képest. A Horvátországban nyaralók körében a vendégéjszakák alapján az Isztria, a Kvarner régiója és Zadar megye volt a legnépszerűbb. A külföldiek közül a legtöbb vendégéjszakát, 12,7 milliót a németek, 8,3 milliót a szlovének, 4,6 milliót pedig a lengyelek töltöttek a múlt évben Horvátországban.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Cseke Csilla

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.