Három és fél év börtönbüntetésre ítélt egy embercsempészt a Tiszaújvárosi Járásbíróság; az ítélet nem jogerős – közölte a Miskolci Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
Gyurán Ildikó hozzátette:
a vádlott, társával tavaly májusban Magyarországon tartózkodó szír állampolgárokat akart illegálisan átjuttatni az országhatáron. Az általa vezetett kisbuszba 2016. május 28-án éjszaka Budapesten tizenhárom ember szállt be. Fejenként háromezer-négyezer eurót fizettek külföldi embercsempészeknek azért, hogy Németországba vigyék őket, a pénzből a vádlott is részesült.
A gépjármű balesetet szenvedett az M3-as autópályán, ezért a vádlott menekülésre szólította fel a kisbusz utasait. Megmutatta nekik, merre induljanak, és azt mondta, két óra elteltével elérik a német határt.
A rendőrök az út mellett észrevették a friss nyomokat, így találtak rá a szír állampolgárokra. Az illegális bevándorlók a rendőri intézkedéskor szembesültek azzal, hogy nem Németország, hanem a román határ felé tartottak
– áll a közleményben. Gyurán Ildikó kiemelte: a bíróság még hétfőn embercsempészés bűntettében találta bűnösnek és három év hat hónap börtönbüntetésre ítélte a vádlottat, aki tavaly május 31-e óta előzetes letartóztatásban van.
MTI; Fotó: Spiegel
Alexxx
2017-12-20 at 15:08
Ezeket elfogásuk után a helyszínen főbe kell lőni és akkor megszűnik az embercsempészet Magyarország felé.
Gabi
2017-12-19 at 20:22
franciska lambert!Ön egy magyargyűlölő beteg tetű! De nem gondolom ,hogy a többi nemzettársa is ilyen lenne bármelyik nációhoz is tartozik !
Kaktusz
2017-12-19 at 17:33
Majd jön a Helszinki Bizottság kiszabadítják.
olszal
2017-12-19 at 16:03
Majd Bárándy ügyvéd úr másodfokon még dicséretet is kiharcol nekik…
Aztán megtérnek és jó bolsevikok lesznek. ☺