Pesti Srácok

Három gyorsforgalmi út épülhet Szombathely környékén

Három gyorsforgalmi út épülhet Szombathely környékén

A Szombathely 2030 fejlesztési terv megvitatásának céljából találkozott Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter és Nemény András, Szombathely szocialista polgármestere. A találkozót Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke szervezte, aki egyben a térség egyik parlamenti képviselője. A megbeszélésen elhangzott, hogy a projektek előkészítéshez és a tervezéshez a szükséges forrásokat a kormányzat biztosítja.

A Szombathely 2030 tervet a város vezetése dolgozta ki, Nemény András polgármester jóváhagyásával. Ennek a koncepciónak leghangsúlyosabb elemeinek tekintetében a legteljesebb egyetértés van a politikai paletta mindkét oldala közt. A tervben szerepel három útfejlesztés: a Szombathely–Kőszeg, illetve a Szombathely–Körmend gyorsforgalmi utak, továbbá a Szombathelyt északkeletről elkerülő útszakasz megépítése. Hende Csaba szerint ez összesen több mint 50 kilométer gyorsforgalmi út megépítését jelenti, amelynek az összköltsége jócskán meg fogja haladni a 100 milliárd forintot.

A költségvetés adja a pénzt

Ezen utak várhatóan a 2022 és 2026 közötti időszakban készülnének el – jelentette ki Hende Csaba. Továbbá ezeket a projekteket a vonatkozó kormányhatározat kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfejlesztésnek minősítette, amelynek alapján mindhárom útszakasz prioritást élvez a kormány tervei között. Az előkészítéshez, a tervezési munkákhoz és a kivitelezéshez szükséges pénzeszközöket hazai forrásból biztosítja majd a kormányzat. Hende Csaba elmondta még, hogy az útépítésekre nem vehetők igénybe uniós források, ezért ezeket költségvetési forrásból finanszírozzák.

PestiSracok facebook image

Bécs és Szlovénia könnyebben elérhető lesz

Szombathely már elérhető az M86-os úton, amely Budapest felé hozott létre összeköttetést. A Szombathely–Kőszeg négysávos út pedig Bécs felé nyit egy közlekedési folyosót. A dél felé irányuló Szombathely–Körmend gyorsforgalmi szakasz majd további fejlesztések után Vas megyét Szlovéniával, illetve a horvát tengerparttal kötné össze.

Zökkenőmentes együttműködés

Hende Csaba arra a kérdésre válaszolva, hogy milyen az együttműködés az ellenzéki városvezetéssel, a következőt mondta:

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?