
Az MSZP-t elhagyó, ma már a DK színeiben aktívkodó Varju László büntetőügyében a bizonyítási eljárás várhatóan szakértők és tanúk meghallgatásával folytatódik kedden a Fővárosi Törvényszéken. Az ügyészség az országgyűlési képviselő vádlottat három bűncselekmény elkövetésével – garázdaság vétségével, súlyos testi sértés bűntettével és választás rendje elleni bűntettel – vádolja.
A Központi Nyomozó Főügyészség még tavaly áprilisban nyújtott be vádiratot a DK országgyűlési képviselőjével szemben a Fővárosi Törvényszéken választás rendje elleni bűntett és más bűncselekmények miatt. Varju László mentelmi jogát – a legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés még 2019. november 4-én felfüggesztette; az ügyészség ezt követően gyanúsítottként hallgatta ki a politikust, aki tagadta a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.
A vádak alapja egyfelől, hogy Varju László az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként egy kávézóban találkozott egy függetlenként induló jelölttel, természetesen a 2018. évi országgyűlési választás előtt. A találkozó során a politikus a választáson való nyerési esélyeinek a növelése érdekében pénzt ígért a férfinak azért, hogy lépjen vissza a képviselő-jelöltségtől. A férfi az ajánlatot elutasította.
A súlyos testi sértés és a garázdaság vádja pedig az MTVA székházánál zajló, 2018. decemberi tüntetésekhez kapcsolódik – amelyről azóta kiderült, hogy az a baloldal egyértelmű provokációja volt. Varju akkor nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának, majd a földre feküdt, az egyik őr lábát elkapta és kihúzta. Az őr elesett, és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Varju 2020. december 9-én állt a Fővárosi Törvényszék ítélkező tanácsa elé. Az előkészítő ülésen nem ismerte el bűnösségét, és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról sem. A bizonyítási eljárás érdemi része idén áprilisban kezdődött.
Az első tárgyalási nap után Varju az ugyancsak bűncselekménnyel vádolt Czeglédy Csabával, Gyurcsány ügyvédjével, a DK jelenlegi szombathelyi jelöltjével állt ki a nyilvánosság elé, de mondandójuk csak az MTVA-ban történtekkel kapcsolatos vádakról szólt. A képviselő úgy fogalmazott: a rendszerváltás óta ez az eset bizonyítja leginkább a hatalom visszaélését.
Tovább küzdünk a magunk igazáért, és bízom abban, hogy előbb-utóbb igazságot hirdetve, az országgyűlési képviselők jogállásának megfelelően szabadon tudjuk végezni a munkánkat
– mondta Varju László.
Bízom benne, hogy a tárgyalás végére ki fog derülni, hogy Varju László áldozata, illetve sértettje ennek az ellene irányuló erőszakos fellépésnek, és nem neki kellene a vádlottak padján ülni
– jelentette ki Czeglédy Csaba. Érdemes hozzáteni, hogy Czeglédyt és társait egyébként egy 6,2 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet ügyében, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével, hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint Czeglédy Csabát és két társát a Humán Operátor Zrt. működésével összefüggésben gazdasági csalás bűntettével is vádolja.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kovács Attila
Uhu
2021-09-30 at 10:13
A független birák figyelmébe! Egy gyanúsított, korábban elítélt ügyvéd véd (védhet?) egy volt mszp-s politikust a bíróságon? Ez a jog megtiprása. Szemüveget a biráknak!
Sün Balázs
2021-09-29 at 12:41
Varjú aláírta a feddhetetlenségi nyilatkozatot, miközben bírósági eljárás folyik ellene? Hogy van ez az ellenzéknél?
Czeglédi Csaba ügyvédi kamarai tagsága nincs felfüggesztve már jó ideje? Ö még képviselhet valakit a büntető eljárásban?
Hehehe
2021-09-28 at 20:32
Oh’vajh,láthatjuk majd ezt/őt is?talpig,nehézvasban?,,,,,,
HAHÓ
2021-09-28 at 17:05
Csak három????….a többivel mi van???
Patriot
2021-09-28 at 16:26
Hesslerhadseregtábornok
2021-09-28 at 12:39
Most fején találta a szöget Ellentengernagy uram!
Van ennek bitangnak annyi bűne, hogy felsorolni sem lehet. Bokán harapta a biztonsági őrt (vagy mi ) az kb. az ezredik a sorban.
Namond
2021-09-28 at 15:35
Mióta tart ez 2018-as cselekmény, 2019-es mentelem felfüggesztés?
Ezzel az ütemmel nem fog kifulladni a bíróság.
aladin
2021-09-28 at 15:07
Szeretném a Varjut karon látni. Jol mondta Vadai is, hogy ezek szemét DK.-s, dögök, Czeglédi és Varju.
varga eszter
2021-09-28 at 14:57
tárgyalás nélkül életfogytig…
smarton
2021-09-28 at 14:22
Ilyen pofával élni a 4. súlyos bűncselekmény.
És a választókerületem még képes volt megválasztani…
Zia
2021-09-28 at 14:18
Gyurcsányék 2006-ban fél óra alatt tudtak íteleteket hozni. Most meg évekig szarakodnak! Ez az igazságszolgáltatás(?) teljes csődje. Értem, hogy miért védi ezt a jogászi csődtömeget brüsszel.
Solaris
2021-09-28 at 14:08
A tekünk mikorlép?
Janemlép.
Contrabass
2021-09-28 at 14:06
Három csapást mérni rá!
Poppy
2021-09-28 at 13:36
Undormány egy proli!
Döme
2021-09-28 at 13:30
Kedves Tábornok!
Volt már olyan a történelemben, hogy a gyilkosságokat elkövető maffiózót az adóhivatal tudta csak elkapni.
De elkapták.
khm
2021-09-28 at 13:27
És akkor láthatnának karón varjút. Odabenn.
oshon
2021-09-28 at 13:27
Rataposni ezekre a budos , magyargyulolo csuszomaszokra mint a gilisztakra ! Fuuujjj a bortonbe ezzel a budos fereggel esbandabelijeivel !!!
khm
2021-09-28 at 13:25
Kíváncsi vagyok,hogy a 8 napon túl gyógyuló testi sértés meg lészen-e torolva?
Btk. 164. § Testi sértés
(3) Ha a testi sértéssel okozott sérülés vagy betegség 8 napon túl gyógyul, súlyos testi sértés bűntette: 3 év.
Naszóval. NEM PÉNZBÜNTETÉS,hanem BÖRTÖN.
G. A.
2021-09-28 at 13:04
Czeglédyt a Kamara felfüggesztette!
Hogy lehet, hogy mégis praktizál?!
Papa Lima Papa
2021-09-28 at 12:59
Az a bizonyos diszkrét szájszag… messzire bűzlik.
Péter
2021-09-28 at 12:50
Függeszük fel!!
gyurcsányiviktor
2021-09-28 at 12:46
Ez aztán’ a szép …
Egy gyanúsított, már korábban elítélt, ún. ügyvéd véd, egy internáci, szélsőséges politikust a bíróságon ?
Ugyanaz, aki egy internáci szélsőséges politikus – gyurcsányi – ügyvédje is lehet egyben ?
Hááát …
Hesslerhadseregtábornok
2021-09-28 at 12:39
Semmi nem áll távolabb tőlem, mint Varjú megvédése.
És valóban megérett a börtönre is.
De nem ezekért a “”””súlyos” “”””””bűncselekményekért”””””.
Mert ezek a vádak még egy rossz kabaréban sem állnák meg a helyüket.
Hanem folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett haza-, és nemzetárulásért!!!!!!
Na, azért aztán igen!!!!
Ja, hogy azzal meg nincs megvádolva.
Akkor az egész egy rakat szart nem ér.