Pesti Srácok

Megalázóan rúgtak ki egy háromgyermekes családanyát Karácsony Gergelyék

Megalázóan rúgtak ki egy háromgyermekes családanyát Karácsony Gergelyék

Ugyan Karácsony Gergely azt ígérte, hogy nem kell tartaniuk a munkavállalóknak attól, hogy a fővárosi közműcégek egybeolvasztása miatt elbocsátások lesznek, a leépítés folyamatos. Az új közműholding vezérének, Mártha Imrének a kinevezése után egy héttel egy tizenkét éve a cégnél dolgozó, háromgyermekes családanyától váltak meg, akit ezt követően megfenyegettek és megalázóan beszéltek vele.

A Metropolnak számolt be a háromgyermekes családanya arról, hogy 12 évig dolgozott az FKF-nél, de a fővárosi közműcégek összeolvadását követően – és miután kinevezték a holding élére Mártha Imrét – őt kirúgták és fenyegették is. Mint fogalmazott:

Nem válaszolnak a jelentkezőknek

PestiSracok facebook image

A közműholding ugyan létszámhiánnyal küzd, a portál információi szerint ennek ellenére nem válaszolnak a jelentkezőknek. A háromgyermekes anyuka is kérte, hogy vegyék át őt a folyamatosan létszámhiánnyal küzdő ügyfélszolgálatra, de az üzemvezetőtől annyi választ kapott, hogy ez nem az ő hatásköre. A HR-igazgató pedig azt tanácsolta, hogy ha lát nyitott pozíciót a karrieroldalon, akkor jelentkezzen és meglátják, hogy mit tehetnek. Választ azonban a jelentkezésre nem kapott.

Karácsony Gergely is elutasította

Az édesanya elkeseredésében a főpolgármesterhez és Mártha Imréhez is fordult, de senki nem segített neki. Mint mondta:

Mindeközben Mártha Imre éli luxuséletét, milliárdokat érő ingatlanokba fektet, saját kikötője van, a munkaidejében pedig előfordul, hogy hajókázik.

Forrás: Metropol; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.