Karácsony Gergely a Telexen ma bevallotta, hogy már korábban döntést hoztak az autók kitiltásáról a pesti rakpart déli szakaszáról, de a választási kampányban inkább nem beszéltek róla, mert nem akarták borzolni a kedélyeket. A PestiSrácok.hu informátora felhívta a figyelmet rá, hogy mialatt Karácsonyék titkolóztak, még a régi forgalmi rend alapján teljesen új útburkolatot kapott az alsó rakpart ezen szakasza, az útpálya éppen most készült el. Mindeközben a Városházához tartozó BKK egy harmadik tervet is rendelt, amiben csak csillapítanák a forgalmat, de kétszer egy sáv megmaradna. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy a titkolózás és a káosz miatt háromszorosan kell fizetnie a Városházának a tervekért és legalább kétszer az útépítésért.
Aki a budapesti belvárosban jár, tudja, hogy a pesti alsó rakparton évek óta építkezés zajlik, az ivóvíz-gerinchálózat csöveit cserélik, aminek révén teljes felújítást kap a rakpart burkolata. Éppen most ért a végéhez a Lánchídtól délre eső részen az építkezés, az autósok újra birtokba vehették a friss aszfaltot és az új sávokat, forgalomszabályozó eszközöket. Ám nem sokáig örülhettek, hiszen Karácsony Gergely – mint megírtuk – a Telexen ma elárulta:
Itt, a Városházán sok mindent jegeltünk annak érdekében, hogy ne okozzunk problémát a koalíciós együttműködésben, de most megyünk tovább, ezért „karácsonyabb” leszek a Karácsonynál. Folytatjuk a programom végrehajtását, olyan lépésekkel, amiket az ember nem a választási kampányban tud és akar megtenni. Például a pesti alsó rakpart tervezése során volt az a korábbi szakmai döntés, hogy a Lánchídtól délre eső rész teljesen autómentes lesz. Ennek bejelentésével várnom kellett eddig a hétig, felismerve azt, hogy lehet, nem a kampány a legjobb időpont rá.
A főpolgármester úgy magyarázkodott tovább, hogy a Fidesznek sem akart támadási felületet adni. A Fidesz budapesti elnöksége rögtön reagált is a Facebookon:
Hogy is mondta a főnöke? Hazudtunk reggel, éjjel meg este… A főpolgármester a kampányban eltitkolta újabb autóellenes terveit, hogy azokkal ne rontsa tovább a baloldal esélyeit. Ugyanolyan, mint főnöke, aki mást mondott a kampányban és mást csinált később.
Úgy tűnik, hogy a gyurcsányi taktika ezúttal is sokba fog kerülni az adófizetőknek. A PestiSrácok.hu a városházi ügyekre rálátó, szakértő informátora ugyanis rávilágított: háromszor kell fizetni a káosz és a sumákolás miatt.
- Az ivóvíz-főnyomócső cseréje épp most fejeződött be. A Karácsony vezette Városháza jóváhagyása és megrendelése alapján az eredeti állapotnak megfelelően építették újjá az alsó rakpart teljes déli szakaszának útburkolatát és egyéb elemeit. Ezt most át kell majd építeni. A gyalogos célra ráadásul egyáltalán nem megfelelő a nyáron forró, zöldfelület nélküli aszfalt, amit fel kellene törni. Pedig a mostani a felújítást megtervezték, jóváhagyták és kifizették az adófizetők pénzéből.
- Eközben a Budapesti Közlekedési Központ már Karácsony bejelentése előtt megrendelte a rakpart újratervezését, az MG Építész Kft. és az M-Teampannon Építészmérnöki Kft. közreműködésével, ám ebben a tervben csak forgalomcsillapítás szerepel, és 2×1 sáv megmaradna az autóknak, szélesebb járdákkal. Értehetetlen, hogy ha a BKK megrendelte ezeket a terveket, akkor miért a régi pluszsávokkal hagyták jóvá az út újjáépítését? Informátorunk szerint az ok, hogy a tervezés szétcsúszott, a Városháza pedig döntésképtelen volt az ügyben és káosz alakult ki – nem először 2019 óta.
- Mindeközben a Városháza Karácsony Gergely szerint döntést hozott a teljesen autómentes rakpartról. Erről megint új terveket kell készíteni, amiket ki kell fizetni és – mint fent írtuk – a Lánchíd és a Szabadság híd között megépült vadonatúj útpályát fel kell törni.
Hogy miért kell az adófizetőknek három számlát állniuk egy helyett, azt emailben megkérdeztük Karácsony Gergelytől. Ha válaszol, cikkünket rögtön frissítjük.
Persze az is lehet, hogy minden marad a helyén és ismét olyan lesz majd a rakpart, mint a Lánchídtól északra eső szakasz Dezse Balázs tavaly nyári Budapest Patriot vlogjában. Merthogy
a görög tengerpart csicskaság, irány a budapesti “Rizort”!
Forrás: PestiSrácok.hu, Pesti TV
Facebook
Twitter
YouTube
RSS