Pesti Srácok

Hat embert lelőtt egy fiatal nő egy nashville-i keresztény iskolában

Hat embert lelőtt egy fiatal nő egy nashville-i keresztény iskolában

Egy fiatal nő volt az a lövöldöző, aki három gyereket és három felnőttet halálosan megsebesített Nashville-ben egy keresztény magániskolában hétfőn - közölte a helyi rendőrség vezető tisztségviselője.

Az iskola közelében tartott rövid sajtótájékoztatón Don Aaron elmondta, hogy a támadásnak összesen hat halálos áldozata van, valamint egy rendőr könnyebben megsebesült, amikor megpróbálták megállítani a támadót.

közölte.

PestiSracok facebook image

hangzott el. A rendőrségi tájékoztatás szerint a lövöldöző fiatal nő vélhetően tizenéves volt, aki két automata fegyverrel és egy kézifegyverrel volt felszerelkezve. Az is elhangzott, hogy a kiérkező rendőri alakulatok két tagja került szembe a támadóval, akit lelőttek az iskola emeletén. A beszámolók szerint a gyerekek többségét kimenekítették az iskolából, ők a szomszédban álló templomban várták meg szüleik érkezését.

Az intézménynek, egy keresztény magániskolának, amelyet a Covenant Presbiteriánus Egyház alapított 2001-ben, mintegy 200 tanulója van az előkészítő osztályoktól a 6. évfolyamig. A Covenant magániskola Nashville egy elegáns negyedében működik, a lövöldözés okáról és hátteréről a hatóságok későbbre ígértek tájékoztatást.

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.