
Minden társadalmi szervezettel egyeztetni akar a főváros, akik korábban felszólaltak az Üllői úti kerékpársávokon felhúzott karók miatt – válaszolt kérdésünkre Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a ma délután tartott háttérbeszélgetésen, a budapesti Városházán. Az eseményen elhangzott az is, hogy a főváros kapcsolata nem változik meg az OTP-vel amiatt, hogy a pénzintézet feljelentette Karácsony Gergely mozgalmát.
Ha kell korrekció, készek vagyunk azt megcsinálni
– emelte ki kérdésünkre Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a ma délután tartott háttérbeszélgetésen, a budapesti Városházán, amikor arról érdeklődtünk, hogy mi a véleményük arról, hogy több szervezet is felszólalt az Üllői úti kerékpársávokon felhúzott karók miatt.
Mint arról korábban írtunk, a budapestiek döntésével takarózik Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu ugyanis a Népszavának adott interjúban úgy fogalmazott, hogy semmiképpen nem szerelik le az oszlopokat az Üllői úton, hiszen “a közösségi költségvetés nyertes projektjeként, a budapestiek döntése nyomán valósult meg a védett biciklisáv”. Sőt, azt is kifejtette, hogy terveznek újabb, oszloppal leválasztott védett sávokat. Szerinte a budapestiek igénylik ezeket. Egyébként a biciklisáv kialakítása útépítéssel, burkolatfestéssel, forgalomtechnikai átalakítással és a rugalmas pollerekkel együtt az Üllői úton 70 millió forintba, a Váci úton 26 millióba került. A karók ellen felszólaltak a taxisok és az Országos Mentőszolgálat is, sőt, legutóbb az építési vállalkozók hívták fel a figyelmet arra, hogy a belváros egyes részeiben a kivitelezők nem szívesen vállalnak munkát, vagy csak felárral, mert az utcára szabott önkormányzati rendelkezések miatt nem lehet az építési-felújítási területet megközelíteni.
Kérdésünkre Kiss Ambrus elmondta azt is, hogy a szeptemberben bejövő iparűzési adó terhére fizetik majd vissza a BKK tavasszal felvett gigahitelét. Szerinte ez egy jó döntés volt, mert így tudták a jelenlegi színvonalon fenntartani a közösségi közlekedést. Mint ismert, a városvezetés által meghirdetett túlélőprogram részeként huszonnégy milliárd forintos hitelt vesz fel a Budapesti Közlekedési Központ. Az akkori döntéssel biztosítható volt a BKK likviditása június és szeptember között. Az adósságot szeptember 18-ig kell a BKK-nak visszafizetnie.
Arról, hogy az OTP feljelentette Karácsony Gergely mozgalmát és hogy ezután milyen a bank és a főváros kapcsolata, Kiss Ambrus kifejtette, hogy ez a helyzet nem befolyásolja a jelenleg is – mint fogalmazott – kiváló, gyümölcsöző kapcsolatot, ezen szerinte a feljelentés nem fog változtatni.
Kiss Ambrus azt elárulta, hogy jelenleg a főváros 39,7 milliárd pluszban van. Ugyanakkor a fővárosi vezetés ismét tárgyal a bankokkal egy 55 milliárd forintos hitelről, ugyanis szerinte nem érkezik be a főváros 2023-as költségvetésébe több tétel, amivel elvileg számoltak. Ebbe tartozik bele többek között az, hogy mindig várja a főváros az államtól a Lánchídnak hat milliárd forintos támogatását.
Mint ismert, a főváros olyan feltételekkel nyitotta meg még decemberben a Lánchidat, amelyekkel nem teljesíti a kormánnyal kötött megállapodást. Az autósok nem térhetnek vissza a Lánchídra, annak ellenére sem, hogy szó szerint ez a kormányzati támogatás feltétele: a gépjárműforgalom teljes vagy részleges korlátozása ne haladja meg a 18 hónapot.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Vérszívók
2023-09-22 at 17:01
vélemény:
Egyezik a véleményünk.
Ezen már csak egy újabb vörös forradalom segíhet, A TELJES ÁLLAMOSÍTÁS, a külföldi magántulajdont is beleértve.
Úgy ismét a miénk lenne az ország. Így csak rabszolgák vagyunk a hazánkban.
Tudom, hogy ez sokakat megbotránkoztat. Mégis, ez a felháborító pofátlan dőzsölés és szemfényvesztés elkerülhetetlenül egy ilyen forradalomhoz fog vezetni.
Ezt tudják a VERSZÍVÓINK is. Ezért akarnak bennünket teljes kontrol alá venni és kiirtani világszerte.
sorry
2023-09-22 at 12:57
A Lánchidat meg kellett nyitni, de vszínűleg olyan silány a minősége, hogy a teljes teherforgalmat nem merik ráengedni. Ez lehet valódi ok.
Kiss elvtárs a nagy csaló szemétláda
2023-09-22 at 11:47
A liberálisoknál a szem az agy helyetti trágyának a tükre.
Aljas, mocskos és büntetendő csaló gazember vagy Kiss Ambrus takonygerincű, fővárosi tanácselnök helyettes tróger elvtárs.
Készüljetek, hogy nagyot kaptok majd mindannyian nyikhaj pofátokra, ami ellen az alkoholista főf@sz Gyurcsótány, a bukott hazudozó aljadék sem tud majd megvédeni
Nahát
2023-09-22 at 07:13
Kiss Ambrus úgy néz a képen, mint aki most irtotta ki a családját.
aladin
2023-09-22 at 04:52
Kiss Ambrus nemsokára Karácsonnyal együtt elmentek ti a francba két simlis szélhámos alak. Tönkretettétek a fövárosunkat Budapestet.
Kivagyi
2023-09-21 at 21:38
Van bőr a pofáján! Kommunista, libsi tempó=hazudni(meg lopni,csalni);ki a faszom is akarta hogy a buszsávból bicikli utat csináljatok? Asszongya a budapestiek, na neee
Nahát
2023-09-21 at 21:14
Felvesznek egy csomó hitelt, és velünk fizettetik vissza. Tüttő Kata már megpengette, hogy drasztikus vízdíjemelésre készülnek. A BKV-jegyárakat felemelték, emelik a közlekedési bírságok tételeit, és az emelésekkel párhuzamosan szépen leépítik a közfeladatok ellátását, ld. a tömegesen leszerelt szemétgyűjtőket. A zavartalan drogkereskedelem számára viszont építik a hatalmas konténer-WC-ket.
bàstya elvtàrs
2023-09-21 at 20:57
Ezek mindig, mindenhol, màsok pénzén élösködtek. És élösködnek ma is.
Ràadàsul olyanok mint egy feneketlen kut. Ömlik a pénz, de ugy eltünik, mint ha egy fekete lyukba öntötték volna.
Semmihez sem értenek, kivéve, hogy hogyan tegyék a kezüket màsok vagyonàra! Abban viszont szerintem nem csak vilàgelsök, hanem az egész galaxisunkban verhetetlenek.
Sarolta
2023-09-21 at 20:37
Jó volna a főváros hitel felvételi lehetőségét
megnyirbálni. A hitelt a végül az ország fogja kifizetni. Ők semmiér soha nem felelnek.
Antónia
2023-09-21 at 20:21
Kevés a lé? Tegyétek vissza!
Limewolf
2023-09-21 at 20:05
Jelenleg nem úgy néz ki a helyzet hogy önkormányzatok nem vehetnek fel hitelt?
Orientál
2023-09-21 at 19:35
Sajnos a balliberális zöld Kiss Ambrusék tehát Karácsony főpolgármester vezetésével még most sem hajlandó a többek között túlfizetett 42 élősködő tanácsadóját 10 körülire lecsökkenteni hát persze azokat a Gyurcsány csicska parazita élősködőket
vélemény
2023-09-21 at 19:20
Elverték az állampolgárok javait, de ki és mikor fogja felelősségre vonni, visszafizettetni velük?
Az 1+40 székesfővárosi rabló is megússza?