Hazaárulás után nemzetárulás: Fegyőrék hátba szúrták a kárpátaljai magyarokat is
Ki szeretne törni az ismeretlenség homályából a Momentum Mozgalom elnökségi tagja, Buzinkay György. Ennek érdekében a vállnélküli párt politikusa egyre sértőbbeket ír, hátha akkor végre fölfigyelnek rá. Legutóbb a jobboldali újságírókat fenyegette meg leszámolással, most pedig kárpátaljai magyar testvéreink elárulására buzdított. Azt követeli, hogy a magyar kormány azonnal kezdje el támogatni az ukrán bábkormányt – annak ellenére, hogy az lábbal tiporja az őshonos magyarok jogait, fenyegeti megmaradását. Mi ez, ha nem nemzetárulás?
Szép hazánkban régi hagyományai vannak a címeres haza- és nemzetárulásnak. Elég, ha csak Hegedűs István, Kun Béla, Rákosi Mátyás, Kádár János vagy Gyurcsány Ferenc nevét fölidézzük... Közös nevezőjük, hogy a magyarok ellenében mindig idegen birodalmi érdekeket szolgáltak ki, s elárulták a magyarságot. Úgy tűnik, ebbe az illusztris társaságba szeretné magát beszuszakolni Buzinkay György, ezért durrant egyre nagyobbakat a nullás lisztbe. Minapi irománya, amely Orosz befolyás helyett erős Ukrajnát! címmel jelent meg, elszánt kísérlet erre. Ám leginkább szánalmas. Terjengős körmondatokkal indít:
Aki kicsit is jártas a magyar történelemben, aki kicsit is jártas a jelenkori magyar politikai helyzetben, annak azt hiszem nem kell különösebben ecsetelnem, hogy annak az Oroszországnak, amelyik körülbelül kétszáz éve permanens veszélyt jelent a régiónkra, két magyar forradalmat fojtott vérbe katonai erővel (1849-ben és 1956-ban), és 45 évig tartotta megszállva Magyarországot, annak az Oroszországnak a távol tartása a mindenkori magyar nemzeti politika legfontosabb sarokkövei közt kell szerepeljen.
Ha a szerző esetleg maga is jártas lenne a történelemben, tudhatná, hogy 1849-ben a haladó Nyugat, a Habsburgok hívták ránk az oroszokat, különben győzött volna szabadságharcunk. A 45 évnyi kommunista megszállás szintén a Nyugat áldásával történt, miután Churchill és Sztálin papírfecniken lerendezte Közép- és Kelet-Európa sorsát. A Nyugat hagyott minket sorsunkra '45-ben, majd '56-ban is, örökké emlékezni fogunk rá. (Buzinkayt leszámítva.) A szerző így folytatja:
A Fidesznek nincs külpolitikája – nekik az is csupán egy belpolitikai eszköz. Ha pedig a saját érdekük szembemegy a nemzeti érdekkel, akkor semelyik fideszes vezető számára nem kérdés, hogy a fideszes érdek mindig meg kell előzze a nemzeti érdeket. Erre a legékesebb bizonyíték a kárpátaljai magyarok helyzete, illetve az ukrán nyelvtörvény körüli mizéria. Teljesen nyilvánvaló, hogy a kárpátaljai magyarokra kizárólag mint Fidesz-szavazók számít a kormány, emiatt választási csalást is elkövettek tavaly április 8-án, de az anyaföldjükön való megmaradást semmilyen módon nem segíti elő.
Ukrán nyelvtörvény körüli „mizéria”, mi? Ez nem mizéria, édes öregem, hanem egy brutális támadás az őshonos nemzeti kisebbségek ellen, s így nyílt hadüzenet magyar testvéreink ellen – tehát minden magyar ellen! A nyelvtörvény a Nyugat által puccsal hatalomra juttatott ukrán bábkormány kísérlete a kárpátaljai magyarok elüldözésére, beolvasztására. Minden épeszű magyar ember számára magától értetődő, hogy a jogszabály elleni határozott föllépés nemcsak alaptörvényben rögzített feladata a magyar kormánynak, hanem hazafias kötelezettség is. Csak a Buzinkayhoz hasonló, szívtelen, agyatlan, a nemzeti összetartozás érzését fölfogni képtelen alakok gondolják, hogy az egységes magyar nemzetben való gondolkodás, a külhoni magyarokért való bátor kiállás vagy például a kettős állampolgárság megadása (ez a Fidesz politikája) csupán a szavazatszerzést szolgálja. Annyi eszük sincs, hogy ha netán az életben egyszer ők is kiállnának a külhoni magyarságért, akkor tán rájuk is érkezne egy-két szavazat onnan.
Amúgy az említett „választási csalásról” annyit: a Gyurcsányék által emlegetett több ezer helyett mindösszesen 60 (azaz hatvan) kárpátaljai magyar jelentkezett be Szabolcs megyei településekre, és természetesen ők sem azért, hogy a Fideszt hatalomra juttassák. De a tények nem nagyon szokták megzavarni a magyarfóbiások gondolkodását...
Magyarországnak nem csak az kell legyen a célja Ukrajnával, hogy biztosítsa az ott élő magyar kisebbségek jogait, hanem ennél is fontosabb feladata, hogy Ukrajnát Magyarországgal közös szövetségi rendszerben tudja, azaz minden erejével azt kéne támogatnunk, hogy Ukrajna NATO-, illetve EU-tag lehessen.
Tipikusan egybites, a Nyugat farpofájából kilógó szöveg. Egyrészt: semmi sem lehet fontosabb számunkra az ottani magyarok jogainál. Másrészt: sem a NATO-t, sem az EU-t nem zavarja az erdélyi vagy a felvidéki magyarok jogi, lelki és fizikai elnyomása, pedig Románia és Szlovákia tagja mindkét szervezetnek. Magasról tesznek arra, hogy a felvidéki magyarok állampolgárságát elveszik; hogy az erdélyi magyaroktól elkobozzák ingatlanjaikat, megszüntetik tanintézményeiket és még a székely és magyar zászlók kitűzését is büntetik.
Tehát a nyugati szerveződésektől várni a kárpátaljai magyarok helyzetének javulását gyógyíthatatlan holdkórosságra utal. A Nyugatot már csak a transzklotyók érdeklik – a nemzeti kisebbségek nem.
Mikor egy elvileg jobboldali, keresztény uniós pártcsalád frakcióvezetője arról hadovál, hogy a nacionalizmus az valami „szélsőséges” dolog, akkor tudható, hogy semmilyen segítségre nem számíthatunk tőlük. Jellemző, hogy az EU-n és NATO-n kívüli Szerbia az egyetlen, amely legalább valamiféle kulturális autonómiát adott a vajdasági magyaroknak. Már a Balkánról is több jóra számíthatunk, mint Bécs, Berlin vagy Párizs irányából.
Sőt, azzal, hogy még a lengyelek és a románok meg tudtak egyezni ukrán kollégáikkal a saját kisebbségük védelme érdekében, addig a magyar kormány szándékosan keresztbe tesz a megegyezésnek, így blokkolva Ukrajna NATO-csatlakozását.
Szándékosan keresztbe tesz, mi? Végre van egy kormányunk, amely védi a magyarok érdekeit. Mivel a kisebbségeket sújtó nyelvtörvényt nem változtatták meg, nincs ok arra, hogy támogassuk egy ilyen szedett-vedett bábállam NATO-csatlakozását. Aki szerint sutba kéne dobnunk az egyetlen valamirevaló ütőkártyánkat Ukrajna észhez térítésére, az nem magyar fejjel gondolkozik, nem magyar szívvel érez.
Putyinnak sokkal inkább kedvére van a sok kis gyenge nemzetállam a régiónkban. A sok kis saját szemétdombján uralkodó kakas között ugyanis kedvére portyázhat az orosz medve. Orbán Viktor pedig olyan kakasnak tűnik, aki önként is besétál az orosz medve szájába – közben pedig hangosan kukorékol, hogy ő mennyire okos és erős.
Ezek szerint Buzinkayhoz az sem jutott el a történelemórákon, hogy ezt a „sok kis gyenge nemzetállamot” nem Oroszország, hanem éppenséggel a fényességes Nyugat hozta létre a trianoni, majd a párizsi diktátummal, nehogy erősebb államalakulat maradjon Közép-Európában, amely konkurenciát jelenthet nekik. Ennyit tehát a történelmi ismeretekről.
Végül azt írja Buzinkay:
És adnék még egy kéretlen tanácsot a fideszes (kül)politikai agytrösztöknek: az Ukrajnával való viszonyunk rendezése jelentősen elősegítené a hőn áhított Trump-Orbán találkozó létrejöttét is. Ugyanis a „Nyugathoz” – amihez mi magyarok Szent István óta tartozni szeretnénk – való tartozás most azon múlik, hogy Ukrajnát vagy Oroszországot választjuk. A magyarok pedig egy erős velünk tartó Ukrajnát szeretnének, és egy távoli, a magyar politikát nem kézivezérlő Oroszországot.
Hát persze, Szent István is imádta a Nyugatot, például 1030-ban, amikor bucira verte a ránk törő német seregeket... Összefoglalva: mindenért Putyin és az oroszok a hibásak, akik velejükig romlottak és gonoszak, bezzeg a Nyugat csodálatos, mindenben mindig nekik van igazuk, az ő kedvükre kell tenni állandóan.
A Buzinkay-féle csicskahad nem érti, soha nem értette: keresni a békét, a jó kapcsolatot, gazdaságilag kölcsönösen előnyös üzleteket kötni a környező birodalmakkal egészen mást jelent, mint önként lemondani érdekeinkről, jogainkról, tálcán fölkínálni javainkat. A Buzinkay-félék ez utóbbit csinálták és csinálnák most is. Náluk nincs középút a lakájkodásban. Ők mindig teljes egészében akarják átadni Magyarországot az éppen legerősebbnek gondolt hatalomnak. Számukra nem létezik magyar út, „harmadik út”.
A Nyugat most Ukrajnát akarja bekebelezni, kizsigerelni, termőföldjeit, ásványkincseit lenyúlni. Ám Oroszország (amelynek történelmileg pont ugyanúgy része „Ukrajna”, mint Magyarországnak Erdély vagy a Felvidék) ezt nem hagyja. És volt képe – micsoda demokratikus aljasság! – népszavazás útján magához csatolni a zömében oroszok lakta Krímet. (Érdekes, Koszovónál nem kellett népszavazás a kiszakításhoz, azt a „demokratikus” nyugati vezetők eldöntötték és kész.)
Ezért kell hát össze-vissza hazudozni az oroszokról, engesztelhetetlenül gyűlölni őket. E hálátlan feladatot a Momentumhoz hasonló helyi ügynöklerakatok nyakába varrták, akik szív, gerinc és értelem híján büszkén teljesítik a küldetést. Miként büszkén fúrták meg a magyar olimpiai álmot is, hogy Párizs győzhessen. Hazaárulás vagy nemzetárulás – mikor mire van szükség.
Emlékezetes, ugyanaz a Buzinkay György, aki most a kárpátaljai magyarok jogait lábbal tipró Ukrajna megsegítését követeli a magyar kormánytól, januárban egy másik írásában a jobboldali újságírók elleni leszámolásra buzdított. Akkor azt írta: „A propagandagép propagandistáit is el kell számoltatni. Bíróság elé kell állítani azokat, akik részt vettek a magyar demokrácia felszámolásában és a magyar függetlenség oroszoknak való kiárusításában.”
