Hétfőn egyeztet a Normafán áthelyezendő parkolóról és a fogaskerekű meghosszabbításáról Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere és Karácsony Gergely főpolgármester – közölte a hegyvidéki önkormányzat szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint az önkormányzat továbbra is nyitott minden olyan józan, tárgyszerű vélemény meghallgatására, amely a Normafa rendbetételéről szól, bárkitől is érkezik. Ezért szerepel a tervek között, hogy a jelenlegi, erdőterület besorolású övezetben levő parkoló és a szintén a környezetet károsító buszforduló a Normafa-gerinctől távolabb kerüljön – írták. Hozzátették: a fogaskerekű vasút teljes megújításának és meghosszabbításának tervén a kerületi önkormányzat már évek óta dolgozik. A tervek elkészültek: a több, mint száz szükséges engedély nagy része megvan; forrást kell találni, amiben az önkormányzat számít a fővárosi vezetés támogatására.
A szombati tüntetés ismét arról győzte meg a Normafa megóvása, rendbetétele iránt elkötelezetteket, hogy a pártpolitikai acsarkodásnak nincs helye a Normafán, és bízunk benne, hogy ez nem fog folytatódni, hiszen mindannyiunk közös érdeke a Normafa rendbetétele, a természet megóvása
– közölte a XII. kerület önkormányzata.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS