Hetven éve fejezték le a kommunisták a magyar katolikus egyházat – Mindszenty koncepciós pere

Azért fontos megismerni a Mindszenty József elleni állami terrort, hogy a kommunisták ne csaphassák be újra az embereket az egyenlőséget hirdető propagandájukkal, és lássuk, hogy ezek a manapság ismét teljes gőzzel hirdetett eszmék ide vezetnek. Az Országházban nagyszabású, kétnapos konferencián foglalkoznak az egykori esztergomi érsek és bíboros életével, tevékenységével, meghurcolásával, valamint a kommunisták közép-kelet-európai egyházüldözéseivel a koncepciós perének hetvenedik évfordulóján. Ez időben egybeesett a Mindszenty Józsefet tiszteletreméltónak minősítő pápai döntéssel, amely után már a boldoggá avatása következhet.

Az egész történet magyarországi körülményeit és közegét a két nyitóelőadás keretezte, amelyekből érthetővé vált, miért volt fontos a kommunista diktatúra számára elszakítani az egyházat a társadalomtól, főleg az ifjúságtól, továbbá likvidálni a vezetőjét. Az 1956-os szabadságharcosok által kiszabadított Mindszenty eltüntetése ráadásul a Rákosi-diktatúrát felváltó Kádár-diktatúra számára is rendkívül fontos volt, hiszen a Rákosinál sokkal emberközelibbnek eladott Kádár még Rákosi belügyminisztereként felügyelte a főpap elleni hadjáratot.

Megfosztották egymástól az Egyházat és a társadalmat

Az egyháznak 1948 előtt állami részről is nagy becsben tartott társadalmi szerepvállalása és a hétköznapokat is átszövő kulturális, oktatási, egészségügyi és szociális intézményrendszere volt – ismertette Gárdonyi Máté pap, egyháztörténész és a Veszprémi Érseki Hittudományi Főiskola tanára. Az egyház társadalmi tevékenysége a helyi hívekkel érintkező plébánosoktól az Országgyűlés felsőházában a politikát is alakító főpapokig ívelt, és jelentős birtokai fedezték az imént felsorolt tevékenységek költségeit.

Épp ezért, hogy a társadalomból száműzni tudják, a hatalmat épp csak magukhoz ragadt kommunisták azonnal hozzáláttak az egyház anyagi alapját biztosító birtokok elkobzásához. A szerteágazó kulturális, oktatási, egészségügyi és szociális szerepvállalásból így 1950-re már csak a legszűkebben vett vallásgyakorlás keretei voltak biztosítottak; a templom falai közé szorították be az addig az egész társadalom szükségleteivel foglalkozó egyházat. Sőt, még a hitéleti kereteket is lefojtották: lecsökkent a papok és szerzetesrendek száma, beszűkült a könyvkiadási lehetőség. Mindszenty 1948 végi letartóztatása aztán már a megszilárdult kommunista rendszer egyértelmű üzenete volt mindenki felé, aki esetleg szembehelyezkedne vele.

Létrehozták a kommunizmussal kompatibilis papi békemozgalmat, amely átvette az egyház irányítását, a diktatúrával szövetségben. A megtört egyház püspökei 1950-ben lojalitási nyilatkozatot tettek a politikai rendszer mellett, de néhány hónappal később letartóztatták a nyilatkozatot aláíró Grősz József kalocsai érseket, a püspöki kar második emberét is, aki a börtönből évek múltán szabadulva később szintén békepap lett.

Mindszenty József eleinte harcosan szembeszállt a kommunista diktatúrával, de a 39 napos kihallgatás verései, lelki terrorja és alvásmegvonása őt is megtörték. (kép forrása: mnl.gov.hu)

Az embereket védő egyházra támadtak a hataloméhes kommunisták

Ha nem ismernénk a kommunista logikát, mindez furcsának is tűnhetne, hiszen a püspöki kar nem volt ellenséges az 1945-ben bevezetett demokratikus rendszerrel, és még a nagybirtokrendszer felszámolása miatti jogi aggályait is félretéve áldást kért az új gazdákra. Az összeomlott országban a társadalmi rend helyreállítását tartották prioritásnak.

A püspököket – köztük az 1945. október 7-től esztergomi érsek Mindszentyt – nem sérelmi politika mozgatta, és nem is csupán az egyház, illetve a papok és hívek üldözése ellen szólaltak fel, hanem a bosszúálló elitváltás, a kollektív bűnösség elve, a szovjet hadsereg rémtettei, a jogi visszaélések, a németek kitelepítése, a külhoni magyarok jogfosztása, az új hatalmi szervek felkészületlensége és erőszakossága, az országra telepedő félelem ellen.

Ezt a kommunisták az állam életébe való illetéktelen beavatkozásként élték meg, Rákosi a magyar nép ellenségének titulálta az egyházat, és az élelmiszerhiány, valamint az infláció mellett a püspöki kar 1945 őszi körlevelét tette felelőssé a kommunista párt kudarcáért az 1945. november 4-i választásokon. A kommunisták gyűlöletét fokozta az 1947-es Szent István-nap félmillió, valamint egy évvel később, az Eucharisztikus Világkongresszus tizedik évfordulójának negyedmillió felvonulója. Rákosi Mátyás közölte az elvtársakkal, hogy a „demokrácia” defenzívából offenzívába megy át az egyházi reakcióval szemben,

az egyház felé irányuló figyelmeztetések megszűntek.

Ekkor következett a közvetlen egyházüldözés és a közvélemény megdolgozása a durva hangnemű, papellenes propagandával.

Kommunista módszerek: hazudozás, megalázás, agyba-főbe verés, kínzás

Balogh Margit akadémikus egyháztörténész, Mindszenty József mindenre kiterjedő életrajzának megírója azzal a megdöbbentő, Rákositól származó idézettel kezdte előadását, hogy a kommunista diktátor bármikor talál az érseket őrültnek nyilvánító pszichiátereket. A Mindszenty elleni koncepciós eljárást megelőzte, hogy titkárát, a szintén pap Zakar Andrást a nyílt utcáról hurcolta el az ÁVH, és a tőle kínzással kicsikart vallomásra építették fel az érsek elleni vádiratot.

Mindszenty tudta, mi vár rá. Levelet írt püspöktársainak, amelyben előre érvénytelenítette minden jövőbeni vallomását, számolva az erőszakkal és saját gyengeségével is. Nem véletlen, hogy a perben visszavonatták vele ezt a levelét, amelyet még a letartóztatása előtt írt. Végül egy hét vádlottból összerakott koncepciós színjátékba rángatták bele.

Az érsek az őt kiszabadító ’56-os szabadságharcosok közt (kép forrása: Getty Images)

Vallatásáról később azt mondta, akkora megaláztatásban még nem volt része. Az elképesztő szóbeli gorombaságok mellett gumibottal ütötték lemeztelenítve; visszaemlékezése szerint, amikor már nem bírta a verést, valósággal bemászott az asztal alá kínjában. Végül aláírta az összes papírt, de mindegyikre odaírta a neve mellé, hogy c.f., ami annyit jelent, hogy „kényszer hatása alatt tettem” (latinul: coactus feci). Ezt aztán hamisítványnak tüntette fel a kommunista igazságszolgáltatás, majd Rákosi ezután már nem bízta a véletlenre a dolgokat, és maga találta ki Mindszenty József vallomását. Az érsek-bíboros azonban szándékosan durva helyesírási hibákat vétett, amikor ezt lediktálták neki, így jelezve a kényszert.

Nemcsak likvidálni akarták, hanem példát is statuálni rajta

Mindszentyt a rács mögött sem hagyták békén, provokátort küldtek rá, aki szökési tervekkel áltatta, felváltva hízelkedtek neki és fenyegették. Amikor ügyvédje még püspöktársai irányából is bírálatokról számolt be, az addig harcosan ellenálló főpap elkezdett beletörődni a fejleményekbe. Levelet írattak vele, amelyben hibásnak mondta addigi egyházpolitikáját, Rákosi pedig élvezettel gyötörte, és azt akarta, hogy Mindszenty ország-világ előtt ismerje be bűnösségét.

Hűtlenség, köztársaság-ellenes szervezkedés, kémkedés és valutaüzérkedés vádjával kényszerült szembenézni a főpap, a kommunisták ezúttal kénytelenek voltak kihagyni kedvenc vádpontjukat, a fasiszta összeesküvést, hiszen Mindszenty a nyilas börtönt is megjárta a kommunisták börtöne előtt. Legitimizmusát viszont ő sem tagadta soha, így végül a korábban a Szent Korona Vatikánba mentését szervező Mindszentyre ráfogták, hogy Rómában királlyá akarta koronázni Habsburg Ottót. Csakhogy a külföldi koronázás érvénytelen, amit Mindszenty nyilván tudott, az okos kommunista kobakok viszont nem biztos.

A perben az egyház elveit hangoztatva védte a hitet, de a testileg-lelkileg meggyötört, sok-sok éjszakán át alvásmegvonással kínzott érsek sajnálkozott, amiért konfliktusba keveredett az államhatalommal, és „lényegileg” bűnösnek vallotta magát. Életfogytiglanra ítélték, az ügyész halálért fellebbezett.

Rákosi (balra) maga fogalmazta meg az érsek „vallomását”, Kádár (jobbra) pedig belügyminiszterként irányította a műveletet a letartóztatástól a kínvallatásig. Köztük az a Rajk László elvtársuk ül, akit nem sokkal Mindszenty pere után szintén ők végeztettek ki. (kép forrása: erdelyinaplo.ro)

Nincs értelme egyezkedni a kommunistákkal

Ezután is folyamatosan kérvényeket írt, kereste a lehetőséget az állam és a katolikus egyház megegyezésére.

Aki megértést és könyörületet kér, az ma az ország legnyomorultabb fegyence

– írta saját magáról. Amikor viszont megtudta, hogy távollétében megkezdték a másodfokú tárgyalását, rádöbbent, hogy a diktatúrával nincs értelme egyezkedni, ezért levélben visszavonta minden vallomását. A másodfokú bíróság nem csinált vértanút Mindszentyből: az ő ítéletét helyben hagyták, a többi vádlottét enyhítették. Az indoklás szerint elvesztette jelentőségét az ügy, csakhogy ilyen jogi kategória nincs, egy ügy legfeljebb elévülhet. A jelentőségét elveszteni legfeljebb politikai értelemben, a kommunista diktatúra számára tudta az ügy, amivel indirekt módon ismerte be a másodfokú bíróság az egész per jogszerűtlenségét.

Mindszenty távozhatott volna az országból a meghurcolása előtt, de a lassan felemésztő mártíromságot választva maradt, mert csak így tudta ráirányítani a világ figyelmét a kommunista egyházüldözésre. Püspöki jelmondata az volt, hogy „Devictus vincit” (legyőzetve győz), és ez nemcsak a kommunista rendszer 1989-es bedőlésével és a kommunista maradványok 2010 utáni fokozódó térvesztésével nyerhet magasabb értelmet, hanem Mindszenty József esetleges boldoggá avatásával is, amely ügyében éppen ma született fontos pápai döntés.