A német Deutsche Bank AG összesen 75 millió amerikai dollár (25,8 milliárd forint) kártérítést fog fizetni azoknak a nőknek, akik azzal vádolták meg a pénzintézetet, hogy közreműködött Jeffrey Epstein amerikai üzletember szexkereskedelmi hálózatának közvetett támogatásában. Mindez azt jelenti, hogy a bankkal szemben a manhattani szövetségi bíróságon indított csoportos keresetben szereplő követelésekről megállapodás született. Epstein vádlóinak ügyvédei szerdán késő este erősítették meg a hírt. Az ügyben még bírósági jóváhagyás szükséges.
A 2019 augusztusában börtöncellájában elhunyt Epstein szexuális szolgáltatásokra szakosodott, kiterjedt hálózatot működtetett. 2008-ban el is ítélték, miután beismerte, hogy szexuálisan bántalmazott egy 14 éves lányt. 2019-ben ismét őrizetbe vették szexuális bűncselekmények gyanújával. Emberkereskedelemmel és kiskorúak megrontásával vádolták. A közismert üzletember 2013 és 2018 között a Deutsche Bank ügyfele volt.
A Deutsche Bank szóvivője, Dylan Riddle nem volt hajlandó kommentálni az értesüléseket, de hivatkozott egy 2020-as nyilatkozatra, amelyben a bank elismerte: hiba volt Epsteint ügyfelükként kiszolgálni. Azt is elmondta, hogy a Deutsche Bank azóta több mint 4 milliárd eurót fektetett be az ellenőrzések, az eljárás és a képzés megerősítésére, és több alkalmazottat állított a pénzügyi bűnüldözés szolgálatába.
David Boies, a felperesek egyik ügyvédje közleményében azt hangsúlyozta, hogy Epstein visszaélései nem történhettek volna meg sok befolyásos személy és intézmények együttműködése és támogatása nélkül.
Nagyra értékeljük a Deutsche Bank hajlandóságát arra, hogy szerepéért vállalja a felelősséget
– jelentette ki Boies.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jason Szenes
Facebook
Twitter
YouTube
RSS