Pesti Srácok

Hiába ad a kormány hatmilliárdot a Lánchíd felújítására, Karácsonyék tovább húzogatják a szájukat (Videó!)

Fürjes Balázs értékelése szerint sikeres volt a budapestiek szempontjából a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának (FKT) csütörtöki ülése. Ezzel szemben Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azt mondta, szerinte a csütörtöki ülésén nem haladtak a nagy ügyekben, nagy lépést nem tettek, de ott vannak a tárgyalóasztalnál. A kormány vállalta, hogy a kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért hatmilliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy az átkelő tizennyolc hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A kabinet semmiképpen nem támogat adóemelést, megszorításokat és a főváros eladósodását; helyette Budapest tehermentesítését, közösen megegyezett fővárosi fejlesztések átvállalását és kormányzati finanszírozását javasolták a főpolgármesternek.

Fürjes Balázs az FKT ülése után megtartott sajtótájékoztatón közölte: az ülésen rögzítették, hogy a kormány odaadja a fővárosnak a korábban megígért hatmilliárd forintot a Lánchíd felújítására, ha a főváros vállalja, hogy az átkelő tizennyolc hónapnál hosszabb ideig nem lesz lezárva. A pénzt akkor utalják majd, ha már csak ez az összeg hiányzik. Egyetértettek továbbá a pesti rakpartok megújításában, továbbá megállapodtak abban, hogy a rozsdaövezetek kijelölésénél véleményezési jogot kap a főváros. Emellett átadja a főváros a gödöllői hév és a 2-es metró összekötéséről szóló, már elkészült terveket, és a feladatot átveszi a kormányzat. Ugyancsak megállapodtak abban, hogy kormányzati finanszírozásban megépül a budai fonódó villamoshálózat Műegyetem rakparti szakasza – mondta el az államtitkár, aki közölte azt is: nem született megállapodás a nagykörúti forgalmi rendről és a Liget fejlesztéséről.

Fürjes Balázs annak kapcsán, hogy a kormány kész átvállalni fejlesztéseket a fővárostól, azt mondta: bíznak benne, hogy a javaslatot részben vagy egészben elfogadja majd a fővárosi önkormányzat. A kormány semmiképpen nem támogat adóemelést, megszorításokat és a főváros eladósodását; helyette a főváros tehermentesítését, közösen megegyezett fővárosi fejlesztések átvállalását és kormányzati finanszírozását javasolták a főpolgármesternek.

PestiSracok facebook image

– mondta az államtitkár.

Karácsonyéknak semmi sem jó

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes elmondta, hogy az FKT ülésén a nagy ügyekben nem értett egyet a kormány és a főváros. Számukra azok a nagy ügyek, hogy a főváros hogyan lesz működőképes, ugyanis Budapest fenntarthatatlan pályán van. Szavai szerint a tanács arról döntött, hogy nem vonják vissza azt a Budapest-adót, amely 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben a fővárostól negyvenmilliárd forintot von el, nem támogatják az újrakezdési adó bevezetését, valamint a főváros nem vehet fel az Európai Fejlesztési Banktól visszatérítendő fejlesztési támogatást. A főpolgármester-helyettes kijelentette, hogy a gazdasági válság, a koronavírus-járvány és a kormányzati megszorítások eredményeként 2021-ben és 2022-ben százötvenmilliárd forintos lyuk keletkezik a főváros költségvetésében. A kormányzati kompromisszumos ajánlatot nem tárgyalták ki, mert ebben a formájában még nem lehet róla dönteni – közölte Kiss Ambrus.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.