
Miközben Tamás Gáspár Miklós marxista filozófus egymillió tüntetőt vizionált, már a CEU-s demonstrációk résztvevői is csak legyintenek a Soros magánegyeteme melletti kiálláson. Stefano Bottoni olasz-magyar nemzetiségű történész, az MTA BTK Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa összefoglalóan például azt írta Facebook-oldalán a tegnapi tüntetés után, hogy érdeklődés hiányában kár bármit is csinálni. “Hol a piszkos fenébe volt az a sok-sok tízezer magyar diák” – tette fel a kérdést Bottoni, miután megállapította, jóindulattal is csak 2-3 ezren vonultak, jelentős részük pedig CEU-sokból állt és a tüntetők nem is magyarul skandáltak, hanem angolul. Stefano Bottoni szerint néha az apró mozzanatok árulják el a lényeget, de kiderült az is, a keveseket érdeklő tüntetés létszáma szomorúvá tette a történészt.
Stefano Bottoni Facebook-posztja:
Mint arról korábban beszámoltunk, szombaton a CEU és a szabad oktatás mellett tüntetők tartottak a Fővám térről a Kossuth térig tartó felvonulást, majd bejelentették, hogy a modern baloldali mozgalmak módszereit alapul véve okkupálják, azaz elfoglalják a Kossuth teret, hogy így próbálják a magyar kormányt jobb belátásra téríteni. A szombati napon a szervezők bejelentették, a Kossuth téren maradnak december 1-jéig, amíg a kormánynak alá kellene írnia a CEU maradásáról szóló egyezményt, a téren előadásokat, órákat és beszélgetéseket tartanak. Emellett felszólították a kormányt, hogy írja alá a szerződést a Közép-Európai Egyetem (CEU) Budapesten maradásáról, szüntessen be minden felsőoktatási és kutatási “cenzúrát”, valamint biztosítson minőségi, hozzáférhető, független és megfelelően finanszírozott oktatást és kutatási lehetőségeket.
A tegnapi tüntetésen a PestiSrácok.hu is forgatott, amelyből kiderül, Bottoni mellett más tüntetők is elégedetlenek voltak a demonstrációval. “Hol vannak a diákok? Nyugdíjasokkal nem lehet forradalmat csinálni” – tette fel a kérdést s adta meg a választ elégedetlenkedve a portálunknak nyilatkozva a CEU melletti demonstrációra Tatabányáról érkező hölgy. A nyomasztó november végi melankólia vasárnapra ismét elapasztotta a forradalmi energiákat.
Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
csepeli
2018-11-27 at 11:41
Szavi Bélának, hogy végre megértse /meg a hozzá hasonlóknak/:
1./ hogy mi volt korábban /CEU elötti támogatás, pályázat stb./
ma már érdektelen, mert ma egy tisztán jogi ügy áll fenn:
– van amerikai diplomák! kiállítására jogosító intézménye a CEU-nak, vagy nincs? /Eddig nem tudták bizonyítani, bizonylat egy kurzuson való részvételen nem azonos a diplomával/ Mellesleg a magyar diplomák /orvosi, tanári, mérnöki stb./ leértéktelenítését is jelentené.
– adjunk más magyar egyetemnek /BME, ELTE, CORVINUS/ hasonló jogokat: adjon ki paralell amerikai diplomát. Aztán mehetnek az amerikai bíróságra, és bezárhatnak.
Itt tartunk. A gender őrület csak hab a tortán, a társadalom erkölcsi elsorvasztásának kisérlete /ld. római birodalom/. Amit ott szakokként felvesznek azt szociológiának hívják, oktatják magyar egyetemeken jó színvonalon, ahogy tudom…
– a kérdés továbbiakban pusztán gazdasági jellegű /külföldi hallgatók, EU támogatás, stb./ Ez meg legyen a CEU gondja.
Szavi Béla
2018-11-27 at 22:36
Sajnálom, hogy ismétlem csak magam, de a fentebbi hozzászólásom épp megválaszolja a felvetésed, és gyanítom, hogy el sem olvastad.
A magyar kormány Oktatási Hivatala idén márciusban így nyilatkozott, hogy “Megállapítható, hogy a Central European University az Amerikai Egyesült Államok belső joga alapján elismert és fokozatadási joggal felruházott felsőoktatási intézmény, így megfelel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 76.§ (1) bekezdésében foglaltatnak” Ennek ellenére a kormány nem ír nekik alá.
Ennél tisztábban nehéz kimutatni, hogy a CEU törvényesen kíván eljárni, de a kormány packázik vele, amit akárhogy szeretne a kormány jogi csűrcsavarással alátámasztani, végső soron puszta ideológiai döntés, mellesleg jogszerűtlen is.
Elmondom, hogy miért zavar ez engem, (innentől magánvélemény következik.) Soha nem jutott volna eszembe, hogy a CEU-ra menjek tanulni, mert nem érdekel engem személyesen sem a szociológia, sem a biznisz, sem a pénzügyi matematika, sem az adatbányászat, ezek olyan “puha témák”, amit önmagában nem akarnék művelni. De el tudom képzelni, hogy mondjuk egy leendő politikusnak egy másik diplomája mellett hasznára válik, ahogy az amerikai diploma is a magyar mellé. A többi egyetem is büszke lehet, ha ilyen programban részt vesz. (Megjegyzem erre van mód, BME-s, Corvinusos stb. BSc-re tud egy hallgató más országból MSc-t szerezni, doktori képzéseken még összetettebb, akár több diplomát is adó lehetőségek is vannak.) Attól tartok, hogy ha a kormány most elkezd piszkálni egy iskolát valami ideológia alapján, később ez rosszra veze, és az akadémiai szabadság ellen irányul.
A kormány helyesen teszi, ha fellép az ország védelmében, de nem, ha bármelyik egyetem zaklatásával kárt okoz.
Rakovszky István
2018-11-27 at 11:35
Ideje lenne komolyan kiálni a magyar törvények ellen tüntető külföldiek ellen:
Felpakolni őket egy vonatra és egyenesen bihácsra vinni ezeket a sáskákat, hogy ott a muszlimokkal közösködve próbáljanak élni‼
Tehetetlen_Dodó
2018-11-27 at 10:00
Van egy rossz hírem, libsikéim: mint a jelek is mutatják, ebben az országban marhára nem hiányoztok senkinek.
Istennek legyen hála.
Torockó
2018-11-26 at 22:41
A janicsár-bölcsöde kivezényelt minden embert, akit fizetnek, vagy transzformálnak. Szerencse, hogy 95%-uk külföldi, nem magyar.
Sőt az 5% is kérdéses.
Itt tartunk, pedig bevándorlók még nincsenek, sem leszármazottaik…
Pugacsov
2018-11-26 at 21:36
Stefano Bottoni inkább publikáljon. Szeretem olvasni és hallgatni is.
Ragnar
2018-11-26 at 20:56
Ez a CEU-s fos túl van tolva, minden szinten. Ha éhen döglenek el fognak húzni innen, ennyi. Nyugodtan meg kell lépni… Húzzanak innen az énekes genderista hótkorós f….a… Ne haragudjon meg a világ, de egy ilyen semmirekellő képzést indítani, támogatni, pénzelni, akár ad egyetemi képzést akár nem…. Éveken át erről olvasni…. UNALMAS. Ez egy állam ellenes ügynök képző. 1950-es 60-as években a résztvevőket recski álomnyaralással jutalmazták volna a saját elvtársaik. Majd, ha a CEU-n villamos, környezet vagy gépészmérnököket képeznek majd akkor aggódok majd, mint állampolgár, addig ez számomra érdektelen…
Én
2018-11-26 at 20:24
azon a nagy tudós függetlenobjektív történész úr nem gondolkodik el még álmában sem, hogy esetleg nem neki van igaza, mivel ő ugye helikopter mindenki más pedig megvezetett tanulatlan paraszt
Ilona
2018-11-26 at 19:17
A CEU-s hallgatók talán rájöttek, hogy tüntetni, nem a Kossuth téren kell, hanem a rektoruktól kell követelni,egy anyaegyetem „megszerzését „ az USA-ban, ha nem elég nekik az egy magyar diploma.
Az pedig valóban tisztességtelen dolog a többi magyar egyetemmel szemben, hogy a CEU-s diákok egykoron Magyar Bálint által kapott jogtalan, mondhatni törvénytelen bónusz diplomájukat a világ végéig kapják, míg a többi egyetemnek ez a Soros által kikönyörgött plusz külföldi diploma nem jár.
( A napokban olvashattuk, láthattuk Soros egykori köszönő levelét, itt a PS-ben, melyben Magyar Bálintot kedves barátjának nevezi. Megköszönve segítségét, hogy a hallgatók külföldi diplomát is kaphatnak, mert nélküle nem ment volna.)
Hol itt a demokrácia, a tisztesség, a többi, talán sokkal értékesebb egyetemmel szemben? Miért csak a CEU-s hallgatóknak jár, az egy egyetemen végez, de kettő diplomát kap joga?
Ez a kettős mérce igen jól látható megnyilvánulása nem a demokrácia jellemzője. Ez súlyos diszkrimináció a többi egyetemmel szemben.
Egyenlőséget, azonos jogokat, és kötelezettségeket minden egyetemnek! Csodálkozom, hogy a többi egyetem hallgatói nem tüntettek még a CEU eddigi kiváltsága miatt.Lehet, hogy nem látták tisztán mi a helyzet?
pufff
2018-11-26 at 18:59
CEU-sokon kívül csak újságírók ,tévések voltak jelen , összes CEU-SNAK kötelező volt tüntetni kivétel egy éppen dolgozó portás a CEU portáján.
pufff
2018-11-26 at 19:10
Egyedül a Soros CEU pártfőiskolája több eu-s támogatást kapott és kap évente mint az orvosokat is képző budapesti egyetem.
gács
2018-11-26 at 18:16
No nehogy már bennünket, szemüvegeseket is védeni kezdjen Brüsszel, mondván, hogy diszkriminálják a pápistákat a pápaszemük miatt!
Fehérlófia65
2018-11-26 at 17:58
A CEU-t még a komcsik kezdték el vastagon pénzelni a magyar adófizetők forintjaiból és olyan előjogokat kaptak amit egyetlen rendes magyar felsőoktatási intézmény sem. Soros meg dicsekedett az egyetemével ahová egy fillért sem tett.
Most, amikor vége lesz már végre ennek, a gusztustalan “demokraták” valamiért mégsem az egyenlő esélyek és jogegyenlőség mellett tüntiznek, hanem az előjogok, kiváltságok megtartásáért. UNDORÍTÓ!
Szavi Béla
2018-11-26 at 18:49
Szia Fehérlófia65! Szeretném az állításaidat ellenőrizni a neten. Főleg az érdekelne, hogy honnan származott a CEU támogatása régen, “valóban vastagon pénzelték-e a komcsik (sic!)”. Kérlek mondd meg, hogy mit írjak be a google-be, hogy kijöjjön az az információ, amit itt megosztottál.
Amerigo
2018-11-26 at 19:06
Tessék, csak a tisztánlátás kedvéért!
https://www.google.hu/url?sa=i&rct=j&q=&esrc=s&source=images&cd=&ved=0ahUKEwjE1-fs4O_eAhWRhKYKHcNOBhEQMwg-KAIwAg&url=https%3A%2F%2Fleander.blogstar.hu%2F2018%2F06%2F27%2Fzsarolas-a-ceu-gyurcsanyista-kivaltsagaiert-kuzd%2F54837%2F&psig=AOvVaw0ITXROHABiWcx9bbDNRav5&ust=1543242608217843&ictx=3&uact=3&utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201811
Amerigo
2018-11-26 at 19:19
Nesze még egy infó!
https://youtu.be/2PHRR6MG3fo
Szavi Béla
2018-11-26 at 19:30
Szia Amerigo! Nem látom az utalást arra a cikkban, hogy “vastagon pénzelték-e a komcsik (sic!)”.
Érdekes viszont ez a levél. Van itt szó arról, hogy felvették az egyetemek közé a CEU-t magyar egyetemként, illetve hogy Soros kéri Magyar Bálintot a “2004/61-es Lex Ceu” törvény hatályon kívül helyezésének visszavonására. Tehát köszönöm, hogy bebizonyítottad, hogy a CEU egyetemként be volt jegyezve az Ftv.-be. De ez nem bizonyítja Fehérlófia65 állításait.
Utóbbi törvénynek (2004. évi LXI. törvény) utánanéztem a kedvedért. Szintén nem szól finanszírozásról, lényege az, hogy a CEU használhatja az egyetem megnevezést, és hogy a fenntartását együtt végzi a New York-i székhelyű Central European University nonprofit társaság és a Budapesti Közép-európai Egyetem Alapítvány.
Szó ne érje a ház elejét: Magyar Bálint ritka nagy bohóc volt, amit például egy 2005 körüli kiszivárogtatós érettségi alatt mutatott meg. Szóval nem őt védem, örülök, hogy nincs döntési pozícióban már. De a fenti forrás nem támasztja alá a “komcsi finanszírozás” kitételt. De ha van még más forrás is, lássuk!
Szavi Béla
2018-11-26 at 19:32
Szia Amerigo! Kösz a youtube linket. Azt még nem néztem meg, mert most sajnos fel kell kelnem a géptől, de ha szeretnéd, holnap arra is reagálok.
POROSZLAI RÓBERT
2018-11-26 at 19:51
azt írd be, hogy ilyen egyetem nincs
Amerigo
2018-11-26 at 20:47
Ne add a hülyét, de azért kapsz még egy lehetőséget:
https://www.google.hu/url?sa=t&rct=j&q=&esrc=s&source=web&cd=1&cad=rja&uact=8&ved=2ahUKEwixhZO36PLeAhVNDewKHdz6BF0QFjAAegQICRAB&url=https%3A%2F%2Fmagyaridok.hu%2Fvelemeny%2Fceu-vitatott-megitelese-2668534%2F&usg=AOvVaw2HtnHMAB9SwfSxAY1b8meI
Én
2018-11-26 at 17:24
Segítek bottoninak megérteni:
a nem ceu-s diákok 99.99 %-a ellenzi, hogy a ceu-nak kiváltságai legyenek.
Különösképp visszataszító, hogy micsoda arroganciával követeli ezt a ceu, miközben emberei jogállamiságról hablatyolnak.
Amerigo
2018-11-26 at 19:44
Én is segítek Bottoni úrnak, ha már történészként megnyilvánult M.o.ügyeiben!
https://youtu.be/2PHRR6MG3fo
NoraZs
2018-11-26 at 17:19
Tudja esetleg valaki, hogy a CEU, ha valoban Becsbe koltozik, kibocsathat-e ott amerikai diplomat. Magyart itt is kiad a Kozep-Europai Egyetem.
Csubaka
2018-11-26 at 17:01
Ennek kapcsán (hol voltak a diákok?) más okból önt el kétség! Szinte ezzel egy időben módosította a parlament a túlórák elrendelésére és kompenzálására vonatkozó jogszabályokat. Durva!!!! Az elvégzett munkáért időkeretben kiadott PIHENŐ törvényesítése gyakorlatilag a munkavállalók teljes körű kiszolgáltatottságát emelet jogerőre. Vagyis, pl. az ez decemberében elvégezett munkáért nem túlóra jár, hanem úgy másfél- két év múlva HA A MUNKÁLTATÓ ÜZLETI ÉRDEKEI LEHETŐVÉ TESZIK pihenő napot biztosíthat.
S hogy ennek mi köze a CEU tüntetésen tapasztaltakhoz? Emlékezzünk csak? “Hol voltak a diákok?” Nos! Hol voltak a munkavállalók?
Óriási a baj, de nem a CEU vagy a korlátlan kifizetetlen túlórák miatt! Olyan morális és etikai válságban van ma az ország amilyet korábban elképzelni is nehéz lett volna. A totális szolidaritási apátia, a közöny, az ellen érzettség, az irigység, a gőg és az egyes társadalmi rétegek között feszülő, már-már kaszt rendszerű elkülönülés elképesztő méreteket ölt. Amíg az internet adó bevezetése tízezreket vitt az utcára a létbiztonságot, az emberi méltóságot végső soron pedig a túlélést jelentő okok értéküket fontosságukat veszítik. Nem csak elszomorító! S hogy mi vezetett ide? A politikai (ide értve az ellenzékit is) és értelmiségi elit pofátlan társadalmi árulása!
Contrabass
2018-11-26 at 16:52
Ezt a demagógiát jó lenne már végleg elfelejteni, mármint a soros pénzelést, vett az iskolásoknak is (talán egy évig?) iskolatejet, tehát azok a gyerekek legyenek örökre hálásak dzsordzsinak. A nagy filantróp ha pénzt ad ki az nincs véletlenül, az öreg csocsi elég vén már, de nem ostoba (nem véletlenül ragaszkodik körömszakadtáig ahhoz, hogy itt szélhámoskodjon, a világraszóló egyetemével).
Amerigo
2018-11-26 at 19:17
https://youtu.be/2PHRR6MG3fo
Cukrosbácsi módszere!
Döme
2018-11-26 at 16:48
Üzenet Bottoni úrnak: egy jól dolgozó kőműves több megbecsülést érdemel, mint egy ceu-n végzett akárki.( nem ok nélkül)
Zita
2018-11-26 at 23:07
Így van!!!
Szavi Béla
2018-11-26 at 16:37
A CEU-n végzett kormánytagok, például Kovács Zoltán szóvivő sajnos már elfelejtette, hogy hol diplomázott.
Sajnálom, hogy egy egyetemet kerget a kormány. Magyarország mindig is büszke lehetett arra, hogy kis pénzből magas színvonalú kutatást és művészetet hoz létre. Éppen hogy hogy több olyan konstrukciójú egyetem kellene, melyben külföldön is ütőképes diplomához juthatnak a magyar hallgatók. Kitekintés nélkül saját nemzeti identitását is bajosan értheti az ember. Emellett fontos elérni, hogy itthon maradjanak. Ez az egyetemüldözés nem a magyar érdekeket szolgálja, mert egyes kiváló szakembereket külföldre szorít.
Ha valaki előáll azzal, hogy de a Soros miatt, akkor gondolkozzon el azon is, hogy a Fideszt ki pénzelte annó.
Old
2018-11-26 at 16:49
Nagyon sajnálom, hogy elmegy a CEU. Éppen most akartam beiratkozni a Gender szakra. Nagyon hiányzik nekem egy olyan diploma. Hatalmas távlatok nyílnának meg számomra.
Szavi Béla
2018-11-26 at 17:13
Szia Old! Számos képzés van ott, nem csak genderszak. Utóbbit amúgy nem hirdetik már, mert kormányrendelet tiltaná.
Ha szeretnéd, Bécsben még hallgathatsz náluk valamit.
Maci001
2018-11-26 at 18:04
Szavi Béla, miért hazudozik? Nincs betiltva gender szak, csak az állami támogatása szűnt meg. Nyugodtan beiratkozhat. Az egyetem sincs elüldözve, egyszerűen nem jogosult – mert nem teljesítette a törvényi előírásokat- amerikai diplomát kiadni, csak magyart.
Szavi Béla
2018-11-26 at 18:15
Üdvözlöm Maci001! Állami normatív támogatás nélkül mérnököt vagy orvost sem lehet képezni, amire az egyetemnek az állam nem ad pénzt, azt gyakorlatilag kivérezteti. Emellett gendertémában nem lehet magyar diplomát szerezni, ezt explicit tiltja a rendelet. Tehát ahogy írja, ha létezne ilyen képzés, beiratkozhatnék, de diplomát nem kaphatnék.
Az egyetemről a kormány Oktatási Hivatala márciusban azt írta, hogy “Megállapítható, hogy a Central European University az Amerikai Egyesült Államok belső joga alapján elismert és fokozatadási joggal felruházott felsőoktatási intézmény, így megfelel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 76.§ (1) bekezdésében foglaltatnak” – tehát maguk is elismerték, hogy jogszerű a működése.
varurfi
2018-11-26 at 17:58
Kovács EGYIK diplomáját szerezte a CEU-n, a másik kettőt Debrecenben.
Soros sose pénzelte a fideszt (pár hónapos ösztöndíjat fizetett Orbánnak).
A gender, stb. diplomák “ütőképessége” vicces állítás.
Ahány mondatot írsz, annyi füllentés, csúsztatás, elhallgatás.
Na, töröld meg lázas homlokod.
Szavi Béla
2018-11-26 at 18:36
Szia varurfi! Nem örülök, hogy lehazugozol, pedig én higgadt vagyok veled. A felvetéseidre a következőket mondom: Orbán Viktor, Kövér László, Áder János, Deutsch Tamás, Habony Árpád, Mikola István, Schmidt Mária, Szájer József és Lázár János például Sorossal kapcsolatos ösztöndíjban részesültek egykor. A szakkolijuk is és később az induló pártjuk is kapott pénz és eszközadományt a Soros Alapítványtól. Nézz utána, keress rá.
Csak hogy félre ne érts, nekem ezzel nincs gondom. Ma is léteznek ilyen pályázatok, aki járt egyetemre, tudhatja mennyiféle dologra lehet pályázni. Ott az Erasmus: senki nem lesz attól “Brüsszel-bérenc”, hogy fél évet egy külföldi egyetemen tölt tanulással, kinti tapasztalatait pedig itthon alkalmazza.
Mindabból, amit Sorosról írok elég, ha azt megérted, hogy szerintem logikátlan valamit azért elítélni, mert Soros támogatja. (Még akkor is, ha ideológiailag nem értünk mondjuk egyet Sorossal az internacionalista Európa-felfogásában, és a bevándorlással kapcsolatban.)
Ha két képzést csak az alapján hasonlítasz össze, hogy ad-e két diplomát, vagy sem, hát előbbi nekem ütősebbnek tűnik. A genderszak nekem túl bölcsész, én reálos felfogású vagyok, így a témával kapcsolatban nem kívánok vitatkozni. Mindenesetre jónak tartom, ha valaki foglalkozik vele, mert szerintem segít a társadalmi folyamatok (népességfogyás, ) megértésében és megítélésében. De ez már kezd kicsit magánvélemény lenni, hagy figyelmen kívül.
Én
2018-11-26 at 21:51
Szavi Béla: jól mondja, a ceu diploma pont arra jó, hogy valaki szóvivő legyen. Kár, hogy erre ceu diploma nélkül is alkalmas lehet sok más ember.
Azt pedig, hogy Orbán soros-ösztöndíjjal tanult az átkosban, csak annak tudható be, hogy tehetséges volt, és azt remélték, hogy kiemelik, nyugatra viszik és ő lesz majd az egyik globalista helytartójuk Magyarországon. Nem jött be. Orbán liberális volt a kommunistákhoz képest, de konzervatív a globalista anarcholiberálisokhoz képest.
Contrabass
2018-11-26 at 16:22
A helyzet az, hogy a kutyát sem érdekli már a Döbrögi egyetem, na jó azért gazsit érdekli, nem lesz állása, mehet heller nénihez segédmajomnak. Ez a féleszű bottoni, mehetne inkább egy mediterrán országba, nem lenne baja a magyar időjárással, meg a magyar diákokkal (szerencsére ők sokkal okosabbak a taljánnál).
aladin
2018-11-26 at 16:18
De ki a francot is érdekel ez a bal.libsi egyetem, úgy látszott, hogy csak a külföldi diákok tüntettek, mindenütt angolul beszéltek. TGM. meg agyrázkodást kapott, hogy 1 millió tüntetött látott.
ciki
2018-11-26 at 16:09
“Hol a piszkos fenébe volt az a sok-sok tízezer magyar diák” – lehet őket jobban érdekelte a Sting koncert, mint a CEU a világ “lejobb egyeteme”? Nem kell napról napra felnagyítani a “tömeg” létszámát, mert attól az még nem lesz igaz.
Zsebe László
2018-11-26 at 16:03
Csak halkan jegyzem meg ez a félig olasz a legnagyobb tudója a romániai magyar történelemnek?!
Ez aki Magyarországon de még Romániában sem tanult egy percet sem?
RA
2018-11-26 at 16:02
A sztori lényege ott kezdődik, hogy el kell tudni magyarázni angolul, hogy mi a különbség a Central European University (angolul Central European University) és a Közép-európai Egyetem (angolul Central European Universtiy) között.
Az utóbbi egy USA-beli egyetem itteni mutációja, a másik pedig egy magyar akkreditációval rendelkező valami. Az előbbinek nincs engedélye, az utóbbinak van.
Hogy a névegyezés vajon véletlen, netán szándékos…
Vox populi
2018-11-26 at 15:50
A CEU egy libsi kibuc.A helye a Negev sivatagban van.Költözzön oda.
Piszematyi
2018-11-26 at 16:05
Itt a pont!
Pop Károly
2018-11-26 at 17:53
helyes egyet értek
ómió
2018-11-27 at 08:47
Viszont, ha kibuc lenne, nem a zsidógyűlölő muszlim invázió útját egyengetné!
Zsozsó
2018-11-26 at 15:50
Miért, mit várt? Kit érdekel Magyarországon a gender egyetem?
Szavi Béla
2018-11-26 at 16:50
Szia Zsozsó! A CEU-n nem csak genderszak volt, hanem üzleti, jogi, matematikusi, bölcsészeti képzés is. Túlzás tehát “gender egyetemnek” nevezni. Ha a genderelmélet következtetéseivel ideológiailag nem értesz egyet, az még nem ok a CEU elzavarására, arra elég lenne a kormány genderszakok korlátozására vonatkozó rendeletmódosítása.
Emellett megjegyezném, hogy a genderszakok célja a közhiedelemmel ellentétben nem az, hogy mindenkiből meleget és feministát neveljenek, vagy mittudomén. A gendertudomány tudja például megfejteni, miért folyton a nőktől várják egyes férjek, hogy otthon robotoljanak segítség nélkül, miért történhetnek munkahelyi zaklatások, miért nem kezelnek egyes szakmákban nőket egyenrangú szakmai partnernek. Ez egy szociológiai és pszichológiai tudományterület, mely a kormánynak is segíthetne a népesedési problémák megértésében és kezelésében.
doug
2018-11-26 at 17:04
Béla, a genderszak egy társadalmi egyensúlyt bomlasztó, degenerált ál-tudományos marxista okádék, akármit próbálsz itt magyarázni, egyszerűen hazugság.
Mindemellett teljességgel értéktelen tudást ad, munkaerőpiaci jelentősége nulla.
Senki nem veszi be a szar dumádat öregem, rendkívül nagy károkat okozott nyugaton a szélsőséges genderelmélet.
Sándor Kinga
2018-11-26 at 17:07
Az a baj, hogy ön nem érti! Senki sem akarja elzavarni, csak tartsa be a törvényt, ami rá is épp úgy kellene, hogy vonatkozzon, mint a többi egyetemre!
Szavi Béla
2018-11-26 at 17:41
Kedves Sándor Kinga! Egyetértünk, minden képzés legyen törvényes. Ezért állok értetlenül, hogy a kormány a maga részéről miért nem lép, miért húzza az időt az aláírással.
Az Oktatási Hivatal idén márciusban maga nyilatkozott így: “Megállapítható, hogy a Central European University az Amerikai Egyesült Államok belső joga alapján elismert és fokozatadási joggal felruházott felsőoktatási intézmény, így megfelel a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 76.§ (1) bekezdésében foglaltatnak”
pufff
2018-11-26 at 19:25
Szavi Béla vedd már észre magadat nem vagytok mások mint a zsidózó jobbikosaitok Helleretekkel és a 2006 őszén a RU-t is meglopó hazug és népbe lövető Gyurcsányotok bandáikkal együtt. Szerinted a muszlim előírás imádja a zsidókat ,na menj már a….. Soros gazdád muszlim migránsaival együtt.
pufff
2018-11-26 at 19:46
Bocs …. EU-t is ….
Tóth
2018-11-26 at 20:16
Béla, te most fiú vagy, vagy lány? Mert ez a feminista zanza bizonytalanná tett engem!
Bejla
2018-11-27 at 10:59
b u z i vagy, bééla?
100km
2018-11-27 at 12:38
“A gendertudomány tudja például megfejteni, miért folyton a nőktől várják egyes férjek, hogy otthon robotoljanak segítség nélkül”
hát ehhez kell ám a tudomány, meg egy egyetemi szak! :-))
gondolom te még csak az első félévnél tartasz.