Pesti Srácok

Tamás Gáspár Miklós tudja, hogy milliók lesznek majd az utcán a kormány elleni tüntetéseken

Tamás Gáspár Miklós tudja, hogy milliók lesznek majd az utcán a kormány elleni tüntetéseken

Nincs mese: veszélyes vonulás és tüntetés tanúja lehetett ma a náci rabigában sínylődő Budapest, hiszen mintegy ezer ember gyűlt össze és vonult a Fővám térről a Kossuth térre órákon keresztül kántálva, hogy "szabad ország, szabad egyetem". A mondanivaló ebben körülbelül ki is merült, de azért a szónokok között felszólaló Tamás Gáspár Miklós gondoskodott arról, hogy az egész ország jól szórakozzon, ne csak a tüntetők. Ez a jó ezer ember nem félt megmutatni elsöprő erejét a rettegő hatalomnak, az egész város lebénult ettől az irdatlan tömegtől, a szavak erejével azonban semmi sem vetekedhetett. A CEU-ért tüntetőknek az a terve, hogy megszállják a Kossuth teret december 1-ig, a CEU szerződés aláírásának a végső határidejéig.

Van egy nagyon rossz hírünk a lánglelkűeknek: jövő hétre már havazást is mondanak, így a mai szemerkélő eső által megtizedelt kormányváltó tömeg könnyen lemorzsolódhat és egy-két középiskolai osztálynyi kitartó forradalmár maradhat a Kossuth téren. Mint tudjuk, az eső komoly pusztítást tud végezni egy-egy kormányváltó tüntetésen. De nézzük, hogy a hideg esőn kívül milyen fájdalmak vártak ma az emberekre.

TGM-et továbbra sem írhatja le egyetlen magára valamit is adó baloldali polgár, ma is jól okította a tiltakozó tömeget, hiszen már maga a kezdés is egy jól irányzott balegyenes volt:

PestiSracok facebook image

- kezdte Tamás Gáspár Miklós, és bár a fölösleges zsidózásnak nem sok értelme volt, azért volt a szavai között nem szándékos igazság is, ha valódi önkritikát gyakorolnak a szervezők és a tüntetők. De a java még természetesen hátra volt:

Hihetetlen, hogy ez a retorika egyszerűen nem változik. Minél kevesebben vannak, annál több embert éreznek maguk mögött: most már a százezres nagyságrend is potom kis számocskának tűnik, hiszen megtudtuk, milliók lesznek majd az utcán. A valóság tökéletes mellőzése jellemezte tehát ismét a nagy filozófus gondolatmenetét és egyben a tüntin megjelenő, most még csak bő ezres csapatot egyaránt. Igen, tudjuk, lesznek ők még milliónyian is az utcákon. Talán majd akkor lesz kinn sok ember, ha kijut a magyar válogatott a focivébére, de az sem mostanában várható. TGM emellett szót emelt az ellenállás fontossága és a rabszolgaság megszüntetése mellett is.

Tamás Gáspár Miklós filozófus is elmondta a magáét; MTI/Balogh Zoltán

Hagyjuk is magára hagymázas gondolataival a világ egyik legnagyobb gondolkodóját, hiszen volt még a tárban komoly felszólaló. Kövér-Van Til Ágnes, az ELTE társadalmi nemek mesterszak vezetője is szót kapott, aki elmondása szerint még sose tartott beszédet, mégis idejött, hogy megkérdezze, értik-e az emberek, hogy mi zajlik körülöttük. Valószínűleg sem ő, sem a kinn óbégató emberek nem értették. Szerinte a felsőoktatás 2010 óta tartó ostromának újabb adaléka a genderszakok megszüntetése. Ebből tisztán látszik, hogy miért is voltak az országos gigatüntetésen ilyen hatalmas számban az emberek. A felsőoktatás ostromát az jelenti tehát, hogy a meghirdetett genderszakra jelentkező 7-8 ember nem kezdhette el magasröptű tanulmányait. Amikor százas nagyságrendben indulnak évfolyamok, akkor a genderszak iránt annyian sem érdeklődtek, ahányan egy nagy kártyaasztalnál elférnek.

A brutális rendőri erőszak is elmaradt valahogyan, ez ugyanis nem Franciaország, ahol a szinte mindenki által megvetett Macron könnygázzal és vízágyúval oszlat, és ott halálos áldozatok is vannak. A demokrácia nagy bajnokállamában tehát emberek halnak meg az utcán, ebben az aljas diktatúrában meg nyugodtan ordibálhatnak nap, mint nap. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy a CEU ügye megmozgatta az egész országot: Tamás Gáspár Miklós már látta is a milliókat, akik ma eltévedtek a budapesti esőben és valami egészen mást csináltak a szombat délutánjukon. Sokkal jobban is tették.

Forrás: MTI, Index; Fotók: MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.