Pesti Srácok

Hollandia terrorizmussal gyanúsított nőket szállít haza Szíriából

Hollandia terrorizmussal gyanúsított nőket szállít haza Szíriából

A holland kormány csütörtökön bejelentette, hogy megkezdte öt olyan holland állampolgárságú nő hazaszállítását az északszíriai Roj menekülttáborból, akit a hatóságok terrorizmussal gyanúsítanak – jelentette a DutchNews hírportál a NOS műsorszolgáltató tudósításra hivatkozva.

A nőket és a hozzájuk tartozó 11 gyermeket csütörtök reggel szállították el a szíriai táborból, hogy terrorizmus vádjával, az Iszlám Állam támogatása miatt holland bíróság elé állítsák őket. Az érintetteket őrizetbe vették, és a zwollei büntetésvégrehajtási intézetbe vitték. Hollandiában ez az egyetlen olyan létesítmény, ahol terrorizmussal gyanúsított nőket tartanak fogva. A gyermekeket várhatóan a nők családtagjai fogadják be. Hazaszállításukról a kormány tavaly októberben határozott, az egyik rotterdami bíróság döntését követően, miszerint a terroristagyanús személyek ügyét fel lehet függeszteni, ha a gyanúsítottakat hat hónapon belül nem hozzák vissza az országba, vagy ha nem tesznek konkrét lépéseket a hazatelepítésük érdekében.

Tavaly nyáron a holland kormány bejelentette, hogy nem fogja hazatelepíteni az összes, az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott és jelenleg szíriai menekülttáborokban tartózkodó holland állampolgárt, de nem zárja ki, hogy többeket közülük – főként nőket – hazavitetnek. A DutchNews azt írta, hogy múlt júliusban az illetékes hatóságok már visszahoztak holland földre egy Ilham B. nevű asszonyt, a három gyermekével együtt. Az egyik gyerek 12 éves volt, amikor az anyja elrabolta és Szíriába vitte. A holland titkosszolgálat szerint mintegy 120 nagykorú holland állampolgár tartózkodik Szíriában és Irakban, valamint több mint 200 olyan gyermek, akinek legalább az egyik szülője holland állampolgár.

Több száz, az Iszlám Államhoz csatlakozott európai került szíriai táborokba, miután a terrorszervezet 2019 márciusában vereséget szenvedett Szíriában és Irakban, és elvesztette az általa ellenőrzött terület jelentős részét. Az európai nők közül sokan mentek feleségül a terrorszervezet harcosaihoz.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mohammed Szaber

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.