Pesti Srácok

Hollandiában letartóztattak egy oltóközpont ellen robbantásos merényletet tervező férfit

Hollandiában letartóztattak egy oltóközpont ellen robbantásos merényletet tervező férfit

Az észak-hollandiai Den Helder városában terrorizmus gyanújával letartóztattak egy férfit, aki robbantásos merényletet tervezett elkövetni egy koronavírus-oltóközpont ellen – írta csütörtökön az NLTimes holland hírportál.

A napilap szerint az eset március 18-án történt, a holland ügyészség azonban csak csütörtökön hozta ezt nyilvánosságra. A gyanúsított a letartóztatása után legalább kilencven napig őrizetben marad, míg a rendőrség lehetséges társai után nyomoz. Az ügyészség vádirata szerint a gyanúsított félelmet akart kelteni a lakosság körében, és tettével a gazdasági-társadalmi struktúrák megzavarását akarta előidézni. A vádak között szerepel az is, hogy a férfi rendkívül erőszakos módon próbált szabotálni egy kulcsfontosságú kormányzati folyamatot, nevezetesen az országosan összehangolt oltási programot.

Hollandiában idén már több esetben fordult elő támadás járványmegelőző infrastruktúrák ellen. Március elején egy ugyancsak észak-hollandiai településen pokolgépes támadás történt egy oltóponton, továbbá január végén fiatalok egy csoportja – tiltakozásul a kijárási tilalom ellen – felgyújtott egy közép-hollandiai tesztközpontot. Az esetek egyikében sem történt személyi sérülés.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.