Pesti Srácok

Hollik István a Polbeatben: Megszűnt a román jogállam (videó!)

Kilenc szervezet, köztük a Fidelitas és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) kemény hangon állt ki a koncepciós perben bebörtönzött székely fiatalok mellett, miközben Gulyás Gergely kancelláriaminiszter kijelentette, hogy Románia ugyan még demokrácia, de már nem jogállam. Az egymást érő, magyarellenes román provokációkról és a magyar kormány ellenlépéseiről is beszélt a PestiSrácok Polbeat című műsorában Hollik István, a Fidesz-KDNP frakciószövetség szóvivője. A beszélgetőtárs Huth Gergely és Stefka István volt.

Az utóbbi időben a román állam folyamatosan magyarellenes intézkedéseket hozott. Öt évre börtönbe akarják csukni azt a két székely fiatalembert, akiket koncepciós per alapján ítéltek el.

- tette fel a költői kérdést Hollik István, a Fidesz-KDNP szóvivője Huth Gergely főszerkesztő kérdésére a PestiSrácok Polbeat című élő műsorában. A román agresszió lajstroma igen hosszú, ahogy Stefka István is említette, Hollik István pedig a román hatalom tisztázatlan viszonyairól is beszélt, melynek hatalmai harcai a magyarságon csattannak.

PestiSracok facebook image

- hívta fel a figyelmet Stefka István.

Szó esett még ezzel kapcsolatban az ellenzéki pártok szerepvállalásáról, akik csöndben maradtak az üggyel kapcsolatban, az Európai Unióban csak Magyarország ellen szólaltak fel. Felmerült a műsorban az illegális migráció szervezésének témája és egyéb érdekességeket is megtudhattunk Hollik Istvántól, Huth Gergelytől és Stefka Istvántól.

Nézze meg a teljes Polbeatet.

Polbeat minden kedden este 19 órakor élőben a Revolution 56 Szabadságharcos Sörözőből (Budapest, II. kerület, Bem rakpart 53., a Margit híd budai hídfőjénél.)

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.