Pesti Srácok

Hont András: Márki-Zay Péter hozzájárult az ellenzék gigantikus összeomlásához, de nem ő az okozója

null

Hont András Márki-Zay Péter és az ellenzék bukása kapcsán írt bejegyzésében elemezte az ellenzéki „kommentpolitikát”. A publicista szerint ugyanis az ellenzéki miniszterelnök-jelölt kívülállóként tulajdonképpen úgy csöppent be a politikába, hogy elolvasta az ellenzéki hozzászólásokat, és el is hitte azokat, a baloldalon pedig elsősorban azokkal van a baj, akik ezeket a kommenteket gerjesztik.

– írja bejegyzésében Hont András. A publicista úgy jellemezte a hódmezővásárhelyi polgármestert, mint

PestiSracok facebook image

Hont szerint alapvetően az ellenzéki kommentekkel van baj, és elsősorban azokkal, akik gerjesztették azokat.

– írta Hont, hozzátéve, hogy utóbbiak sem szűntek meg létezni attól, hogy ismét kiderült, kisebbségben vannak. Éppen ezért fölháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte, hogy az ellenzéki vezetők tegnap nem álltak ott Márki-Zay Péter mellett.

Forrás: Facebook; Fotó: Facebook

Ajánljuk még