Pesti Srácok

Hoppá! A népharag miatt V. Naszályi egyelőre felfüggesztette a buszparkoló kivitelezését az I. kerületben

Hoppá! A népharag miatt V. Naszályi egyelőre felfüggesztette a buszparkoló kivitelezését az I. kerületben

Visszavonulót fújt V. Naszályi Márta polgármester, miután az I. kerületben akkora felháborodást okozott a tervezett buszparkoló építésének ötlete, hogy a Párbeszéd politikusának lemondását követelték. V. Naszályi Márta szerint a buszparkolóval az egész kerület nyerne, és "nemcsak az évi több százmilliós nagyságrendű – a kerületre fordítható – bevételt, amit a parkoló előzetes számításaink alapján termelne".

A Budavári Önkormányzat határozatlan időre felfüggeszti a Mészáros utcai buszparkolóval kapcsolatos előkészítési munkákat – közölte az I. kerület polgármestere a Facebook-oldalán. V. Naszályi Márta szerint a buszparkolóval az egész kerület nyerne, és "nemcsak az évi több százmilliós nagyságrendű – a kerületre fordítható – bevételt, amit a parkoló előzetes számításaink alapján termelne".

– írta bejegyzésében, amely szerint a kerület ugyanakkor elkötelezett abban, hogy olyan megoldás szülessen, ami nem növeli a környék zaj- és légszennyezését, és bírja a kerület lakóinak támogatását. Ezért a hatásvizsgálatok elkészülte előtt a területet nem veszik bérbe. A következő időszakban méréseket és vizsgálatokat végeznek, valamint folytatják az egyeztetéseket – fővárosi szinten is – a turistabuszhelyzet javítása érdekében – közölte V. Naszályi Márta. Hozzátette: az a cél vezérelte őket, hogy mentesítsék a budai Várat, a Gellérthegyet és a kerület egészét a koronavírus-járványt megelőző turistabuszkáosz alól. Az elmúlt hónapban a kerületben megannyi lakossági és szakmai egyeztetést folytattak a projekttel kapcsolatban; számos valós aggodalmat és felvetést hallgattak meg és építettek be a tervezési folyamatba – jelezte a politikus.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá. A polgármester közölte: közben a MÁV-val való hosszas egyeztetés és a testületi döntés után az általa aláírt szerződést a MÁV, ígéretei ellenére – nem ismert okokból – szerdáig nem írta alá. Mivel ekkora jelentőségű beruházást ilyen fokú bizonytalanságban nem lehet előkészíteni", V. Naszályi Márta szerdán visszakérte a tervezett buszparkoló területére vonatkozó bérleti szerződést a MÁV-tól. Egyúttal a buszparkoló előkészítési munkáit határozatlan időre felfüggesztették – fűzte hozzá.

V. Naszályi Márta csupán másfél éve polgármester, de már most több ciklusra elegendő botrányt tudhat a háta mögött. "Zöld" politikusként az első intézkedése fakivágással kapcsolatban született, majd a fák mellett a fideszeseket is száműzte volna a Várból. A lakók életének ellehetetlenítése azonban nem fulladt ki a bérlakási rendszer átszervezésében: kampányolt már a Várnegyed rekonstrukciója ellen, legújabb ámokfutásával pedig az utolsó csepp is betelt az I. kerületben élőknél. Már több ezren tiltakoznak a lakóövezetek közé tervezett gigantikus, 62 állásos, napi több száz buszt fogadó turistabusz-pályaudvar ellen, amelyet V. Naszályi Márta I. kerületi polgármester akar megvalósítani a Déli pályaudvarnál. Ezt már nem tolerálnák a helyi civilek, és úgy tűnik, mindössze másfél év alatt elsöpri a népharag a párbeszédes polgármestert.

Forrás: Facebook, Inforadio.hu; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.