Végre tegyük már rendbe történelmünket. A rendszerváltás után, nagy viták közepette, Antall József miniszterelnöksége alatt, harminc éve temették újra (1993. szeptember 3.) Horthy Miklós kormányzó és családja hamvait Kenderesen. Most, az újratemetés évfordulójának tiszteletére emlékünnepséget rendeznek Kenderesen vasárnap, a Horthy-ligetben. Stefka István cikkének második része. A cikk első része itt olvasható.
A váci utcai Cserépfalvi Könyvesbolt és Könykiadó minden bántódás nélkül dobhatta piacra József Attila, Füst Milán, Szép Ernő írásait. Sőt, megjelentették szovjet írók műveit, így Solohov Csendes Don című, három kötetes regényét.
Egyszóval, a Horthy-korszak szellemi, kulturális élete szabadon virágzott…
De ez mondható el a Püski Sándor Könyvkiadóról (Magyar Élet) is, ahol Veres Péter, Németh László, Féja Géza, Sinka István, Szabó Pál, Tersánszky Józsi Jenő, Takáts Gyula – hosszú a sor – művei jelentek meg. Ennek a szabad szellemi életnek végül az 1944. március 19-ei német megszállás vetett végett. Püskit a németek–nyilasok nem vetették börtönbe, hanem aztán azt a kommunista elvtársak 1950 után bepótolták úgy, hogy Püski börtönbe került, a könyvkiadót pedig bolsevista módszerrel felszámolták, elvették.
Sajkod, 1959. november 22. Németh László Kossuth-díjas író íróasztalánál otthonában, a Tihany melletti Sajkodon lévő házában. MTI Fotó: Zinner Erzsébet
Összegezve: a Horthy-féle fasiszta kulturális elnyomás alatt a többi között megjelenhettek Szép Ernő, Földi Mihály, Aszlányi Károly, Patai József, Bródy Sándor, Szomory Dezső írásai. Ugyanakkor a magyar irodalom soha nem látott virágzásnak indult a rendszerkritikus Móricz Zsigmond, Szabó Dezső, József Attila írásain át, ott voltak a könyvkirakatban Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Gárdonyi Géza, Móra Ferenc, Márai Sándor, Radnóti Miklós, Juhász Gyula felbecsülhetetlen, értékes művei is.
Makó, 1924. szeptember 18. Juhász Gyula, Móra Ferenc, Réti Ödön (első sor, b–j), Espersit János, József Attila, Károlyi Lajos és Vertán Endre (hátsó sor, b–j) a makói Hollósy Kornélia Színház lépcsőjén. Homonnai Nándor fotójáról 1983. március 31-én készült reprodukció. MTI Fotó: Reprodukció
A korszakban fontos feladatnak tekintették a művelődést, az oktatást is. Klebelsberg Kunó közoktatásügyi minisztersége alatt 2500 új elemi iskolát, több száz középiskolát és nem utolsó sorban három egyetemet – a debrecenit, a szegedit és a pécsit – építettek. Minden európai fővárosban Collegium Hungaricumot létesítettek, ahol a jó előmenetelű ösztöndíjas diákok tanulhattak és dolgozhattak. A Horthy-rendszert joggal vádolták, vádolják az antiszemitizmus elterjedésével és azzal, hogy bevezette az 1920-as évek elejétől az egyetemeken a numerus clausust, a kor szellemének megfelelően. A numerus clausus azt jelentette, hogy korlátozott, maximált keretszám. A numerus clausus szabályt leggyakrabban világszerte a zsidó hallgatók magas egyetemi felvételi arányának visszaszorítására alkalmazták, de más etnikumokat is érinthetett, például az Egyesült Államokban feketéket és olasz-amerikaiakat.
A numerus clausus
A numerus clausus alkalmazására számos példa van a történelemben. A magas zsidó hallgatói arány korlátozására vezettek be numerus clausust különböző időtartamokra Oroszországban 1887–1917 között, az Amerikai Egyesült Államokban az 1920-as években (Harvard, Columbia, Yale, Pennsylvania), Kanada egyes egyetemein az 1920–1940-es években, Romániában 1926-ban, Németországban 1933-ban, Lengyelországban 1937-től.
A magyar numerus clausus-törvény a Wikipédia szerint (1920. évi XXV. törvénycikk) a Horthy-korszak egyik korai jogszabálya, a legnagyobb presztízsű (orvosi, jogi, műegyetemi, közgazdasági, tudományegyetemi) egyetemi karokon (jellemzően 30% feletti) 1920-ra kialakult magas zsidó hallgatói arányokat kívánta országon belüli számarányuknak megfelelő mértékre korlátozni. Összességében viszont 1920-ban 10,4%-os volt a zsidók aránya a felsőoktatásban, a törvény gyakorlati életbelépésének évében, 1921-ben pedig 11,6%. A törvény másik pontja, célja az volt, hogy az 1918–19-es forradalmakban szerepet vállalókat kiszűrje az egyetemekről. E szabályozással a nem zsidó, keresztény középosztályt szándékozták segíteni.
A törvényben a zsidó kifejezés nem szerepelt, de az akkori egyetemi felvételi arányok között ez értelemszerűen a zsidó származásúak magas számának korlátozására, és a nem zsidó, keresztény magyar hallgatók arányának emelésére irányult. Az 1920-tól országosan 6%-os arányú zsidóság számára az alsó korlátokról rendelkező törvény 15,4%-os felső korlátot jelentett. A Népszövetség és nemzetközi zsidó szervezetek kezdettől folyamatos nyomást gyakoroltak a Bethlen-kormányra a törvény eltörlése érdekében, amely végül 1928-ban törölte a törvény zsidóság számára korlátozást jelentő, nemzetiségekre vonatkozó kitételét.
Budapest, 1921. április 14. Az alakuló Bethlen-kormány az eskütétel után: Bernolák Nándor, Nagyatádi Szabó István, Belitska Sándor, gróf Ráday Gedeon, gróf Bethlen István, gróf Bánffy Miklós, Hegedűs Lóránt, Tomcsányi Vilmos Pál, Vass József és Hegyeshalmi Lajos (b–j) – reprodukció az Est című lapból. MTI Fotó: Reprodukció
Horthy Miklós és kormányai ebben is kétarcúságot mutattak. Bár létezett numerus clausus, de ez a felszíni antiszemitizmus nem létezett a gazdaságban és a pénzvilágban. A gyárak, a nagybankok, a nagybirtokok továbbra is a Weiss Manfrédek, a Chorinok, a Goldbergerek kezében maradt, így az egyre erősödő gazdasági élet keringése továbbra is tőlük függött. Amíg a magyar miniszterelnökök az ország politikai ügyét intézték, a pénz továbbra is az Angol–Magyar Bankon, a Kereskedelmi és Hitelbankon keresztül folyt. A hitleri német szövetséges nyomására azonban nagy viták közepette megszülettek (1938–42) a zsidótörvények, amelyek végzetes következményekkel jártak a későbbiekben. Voltak törvények, és így a nyilasok hatalomra jutásával elindultak a vidéki zsidók deportálása a koncentrációs haláltáborokba. Ez megbocsáthatatlan bűn volt. Az a kérdés sokakban felmerült, mi lett volna, ha Horthy Miklós kormányzó ellenáll Hitler kérésének, mint tette azt Teleki Pál.
1938. november 12. Horthy Miklós kormányzó fehér lovon vonul be Kassára a Felvidék visszacsatolására rendezett ünnepség bevezető részeként Kassa főutcáján. Éljenzők az utca szélén, fákra mászva, teraszokon, ablakokon kihajolva. 1938-ban az első bécsi döntés értelmében visszakerült Magyarországhoz a Felvidék egy része, köztük Kassa is. MTI Fotó: Németh Tamás és Kovács Sándor
Német megszállás 1941-ben?
Valószínű, hogy Magyarországot a németek már 1941-ben megszállták volna. Nem kétlem, hogy a “végső megoldást” a nácik azon nyomban elkezdték volna megvalósítani. A “Mi lett volna?” persze történelmietlen, mindenesetre Horthy megmentette a több mint kétszázezres budapesti zsidóságot, amikor leállította a magyar zsidóság elszállítását 1944. július 6-án. Ezt a korszakot egy gyilkos világháború közepette csak tárgyilagosan szabad megítélni, és úgy, hogy mindezt európai környezetbe tesszük. Mit tett zsidó lakosaival ezekben az években Románia, Szlovákia, Franciaország, Olaszország, Ukrajna vagy Hollandia és Belgium, a nácik által megszállt országokban? Ismerjük. Gőzerővel folyt a zsidó polgári lakosság elszállítása a haláltáborokba. Igaz, Antonescu román fasiszta tábornok, vagy a szlovák fasiszta Jozef Tiso – említhetnénk az ukrán Sztepan Banderát is – saját kezükbe vették a zsidókérdést. Csak Antonescu több mint négyszázezer zsidó haláláért felel. Mindhármójuknak szülőhazájukban szobrokat emeltek és nagy tisztelettel tekintenek rájuk.
Egyszóval vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzását, egy megnyomorított ország talpra állítását ilyen szemüvegen keresztül kell néznünk. Ennek a kenderesi középbirtokos nemesi családnak a leszármazottja sohasem a maga javát nézte, hanem az ország javát. Kormányzói ténykedése alatt az örökölt kenderesi kúria nem lett nagyobb, nem lett több. Horthy a XX. századi magyar történelem meghatározó alakja volt. Az Osztrák–Magyar Monarchia tengerésztisztje, 1909–1914 között Ferenc József szárnysegéde, a Monarchia flottájának utolsó főparancsnoka, Otranto hőse soha nem gondolhatta volna, hogy később, az öldöklő világháború idején a vészkorszak milyen megoldhatatlan problémák elé állítja, és lehet-e olyan sikeres kormányzóként, mint 1917-ben a tengeren.
Budapest, 1938. augusztus 20. Horthy Miklós Németországba utazik a Keleti pályaudvarról. MTI Fotó: Bojár Sándor
Külpolitikájában meghatározó volt az ország területi revíziója. De ez érthető volt, hiszen több mint hárommillió magyar anyanyelvű polgártársunk lett idegen nemzet polgára, nem beszélve, hogy elveszítettük a történelmi Magyarország kétharmadát. A második világháború alatt eleinte próbált katonailag semleges maradni, de a második bécsi döntés után, 1941-től már el kellett köteleződni a tengelyhatalmak mellett úgy, hogy közben a háború alatt a viszonylagos függetlenségünket is megtartottuk. 1944 tavaszán, az ország német megszállása után is hatalmon maradt, az ősz folyamán még megpróbált kiugrani a háborúból (október 15.), azonban ez kudarcba fulladt és a nyilasok átvették a hatalmat, majd lemondatták. A németek egy ideig fogva tartották feleségével együtt Bajorországban, ahol a háború után is maradt. A politikától visszavonult, családjával 1949-ben Portugáliába emigrált és ott is halt meg, 1957-ben. 1993. szeptember 4-én temették újra Kenderesen. Megítélése napjainkban is komoly vita tárgya.
Máig a kommunisták álláspontja alapján ítélik meg Horthy Miklóst
Éppen ezért a rendszerváltás utáni első szabad jobboldali, keresztény kormány, Antall József kormánya a viták kereszttüzében is vállalta, hogy Horthy Miklós és családja hamvait hazahozza. Horthy történelmi érdeme, ha csak rövid ideig, de újra hazatérhettek történelmi országrészeink a magyar anyanyelvű lakossággal együtt. Súlyos politikai hibái mellett nem szabad elfelejteni, hogy a romba döntött országot újra felépítette. Antallék ezen érdemek mellett már nem mertek kiállni, nem vállalták az újabb konfliktusokat. A kormányfő miniszterei magánemberként vettek részt a szertartáson, mint Boross Péter belügyminiszter, Für Lajos honvédelmi miniszter, Surján László népjóléti miniszter, és az MDF meghatározó politikusa, Lezsák Sándor.
Budapest, 1990. december 16. Csurka István, az MDF elnökségi tagja, író beszél a Magyar Demokrata Fórum IV. országos pártértekezletén a Budapesti Sportcsarnokban. MTI Fotó: Kovács Attila
Talán végszónak is beillik Csurka István drámaírónak, a Magyar Demokrata Fórum egyik alapítójának az újratemetés kapcsán írott sorai a Magyar Fórumban:
Mi Magyar Utasok inkább népiek vagyunk, mint Horthy Miklós feltétlen hívei. De hát ő volt Magyarország kormányzója 25 éven át és hazaszeretetéhez nem férhet kétség. Semmi okunk nincs a főhajtásunk és tisztelgésünk elrejtésére abban az országban, ahol Kádárt díszesen el lehetett temetni, és semmi okunk a félelemre, vagy a meghunyászkodásra, olyan kritikusokkal szemben, ahol érvényben van a Kassai Program, ahol a vad nácibarát Antonescunak kultusza van, s ahol népirtás folyik. Gyáva kormányunk nem meri a saját halottjának tekinteni vitéz Nagybányai Horthy Miklóst, mi viszont kimondjuk: másként gondolkozunk a világ dolgairól, de teljes valónkban jelen és nagy tisztelettel hajtjuk meg fejünket.
Vezető kép: Budapest, 1942. június 1. Horthy Miklós (előtérben, balra) kormányzó (1920. március 1. – 1944. október 15.) egy Esztergom melletti gyakorlótéren főtisztjei kíséretében megszemléli a frontra induló 2. hadsereg páncélosainak bemutató gyakorlatát. MTI Fotó: Reprodukció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS