Pesti Srácok

Horváth József: ha egyszer kinyitnánk a kaput a migránsok előtt, annak a Magyarországnak vége lenne, amit ismerünk

Horváth József: ha egyszer kinyitnánk a kaput a migránsok előtt, annak a Magyarországnak vége lenne, amit ismerünk

Megindult az ukrán ellentámadás, miközben még az sem derült ki, hogy ki robbantotta fel a Nova Kakhovka melletti gátat. Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője volt a Mi Kérdezünk vendége, aki beszélt a háború eszkalációs lehetőségeiről, az orosz-ukrán háború aktuális állásáról, és lerántotta a leplet a nyugati vágyálmok valótlanságáról. A biztonságpolitikai szakértő szerint az ukránoknak tudniuk kellett arról, hogy az oroszok kemény védekezésre készültek a frontvonalakon, és természetesen szóba került a háború anyagi háttere, valamint az utánpótlási problémák kezelése is. Horváth rámutatott arra, hogy a NATO országainak raktárai jóformán üresek, így az ukránok lőszerutánpótlása kevésbé biztosított, mint az oroszoké. Hozzátette azt is, hogy remélhetőleg egyetlen európai ország sem veszíthette el annyira a józan eszét, hogy saját reguláris erőit beengedje ukrán földre, mert ennek később beláthatatlan következményei lennének. A következő hetek és hónapok ismét sorsfordító jelentőséggel bírhatnak a háborúban, az ellenségeskedés pedig rendkívül mély sebeket okozott az ukrán és az orosz nép kapcsolatában. Horváth József ezen kívül elmondta véleményét a brüsszeli politikai elit legújabb megdöbbentő húzását illetően is, hiszen a kötelező migránskvóta nem csak hazánkat, hanem a többi, józan gondolkodású közép-európai nemzetállamot is felháborította. Horváth szerint ennek ellenállni továbbra is csak gerinccel lehet, mi magyarok, történelmük során ennek köszönhetjük a túlélésünket.

Ajánljuk még

Egy kommunista feljelentéssel kezdődött: Udvaros Dorottya édesanyja pályafutását tönkretették, édesapja nem rendezhetett Budapesten

Magyar ugar 2020 október 17.
Kevesen ismerik Udvaros Dorottya néhai édesanyjának, Dévay Camillának a nevét. A színésznő pályafutása ígéretesen indult, de megtört akkor, amikor egy feljelentés után ártatlanul Kistarcsára került. Dévay Camilla az átnevelő-táborban is megpróbált nő maradni. Kiszabadulva hozzáment Udvaros Béla rendezőhöz, aki emiatt nem rendezhetett Budapesten. Később lányuk, Udvaros Dorottya az ország egyik legnépszerűbb, legsikeresebb színésznője lett, ezzel picit kárpótolta édesanyját is, akinek tönkretették a pályafutását, és már nem sokat számított, amikor később rehabilitálták. Dévay Camilla szomorú története Tóth Eszter Zsófia történész tollából.

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.