
A hazai rendezésű vizes világbajnokságon a vasárnapi úszó döntők alkalmával két számban is érdekeltek voltunk. Elsőként Szabó Szebasztián úszhatott döntőt ötven méter pillangóban és az előkelő hatodik helyen zárt, míg kétszáz méter vegyesen Hosszú Katinkát lehetett látni a fináléban. Katinka a hetedik helyen végzett így háromszoros olimpiai bajnokunk túl van első döntőjén, elmondása szerint a következő versenyszámokra fókuszál már, ahol ennél jobb eredményt vár magától.
Hosszú Katinka még mindig olyan formában van, hogy döntőt úszhat egy világbajnokságon. Olimpikonunk kétszáz méter vegyesen verekedte be magát a fináléba, ami – gyorsan jegyezzük meg – nem a kedvenc száma, még most is nevéhez méltóan a hosszabb távokon érzi jól magát. Ráadásul sok fiatal tehetség foglalta el ezt a versenyszámot, így az éremben csak titkon bízhatott minden magyar szurkoló. A vizes vb második versenynapján volt a döntő, amire a nagy meleg ellenére is szép számú közönség látogatott ki a Duna-Arénába. A magyar helyszín másodjára ad otthont a neves világeseménynek, ami külön büszkeség az országnak.
A mai döntők alkalmával azonban nem Katinka révén voltunk elsőként érdekeltek, hanem ötven méter pillangón Szabó Szebasztián úszta az első hazai érdekeltségű finálét. A Frankfurtban született, sokáig szerb állampolgárként versenyző magyar fiatalemberre komoly mezőny várt, és bár tavaly Európa-bajnoki címet sikerült szereznie, a vasárnapi délutánon a világ mezőnye még sok volt számára. Szebasztián a hatodik helyen ért célba, ami remek eredmény, azonban nem meglepő módon a győri úszó nem volt maradéktalanul elégedett.

Szabó Szebasztián a férfi az ötven méteres pillangóúszás elődöntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 18-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Nem jött ki jól az úszás, maradt bennem. Nem sajnálom, mert döntőt úszhattam, de tudok többet is. Egyelőre nem tudom mit hibáztam, nem vagyok ezzel megelégedve. Érzem, hogy bennem van még az érem
– nyilatkozta közvetlen a döntőt követően Szabó Szebasztián.
Hosszú Katinka kétszáz méter vegyesen 2013-2019 között legyőzhetetlen volt, de az utóbbi három évben már más dimenzióba került a pályafutása. Háromszoros olimpiai bajnokunk a nyolcas pályáról vághatott neki a döntőnek, mondani sem kell, hatalmas ováció közepette. Katinka végig a nyolcadik helyen fordult, de a végére sikerült felzárkóznia a hetedik helyre, ami valljuk be nagyszerű eredmény egy olyan versenyzőtől, aki – ahogy mondani szokta – már más szinten versenyez még ha a levezetés szó erősnek is hangzik. Mindenesetre a magyar közönségnek hatalmas öröm volt látni az Iron Ladyt, hazai közönség előtt talán utoljára úszhatott ebben a versenyszámban döntőt.
Budapest, 2022. június 18. Hosszú Katinka a női kétszáz méteres vegyesúszás elődöntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 18-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor
Elképesztő a közönség, és nagyon köszönöm. Remélem a többi két versenyszámban még jobb leszek. Most jön két nap pihenés, aztán folytatjuk
– nyilatkozta a döntőt követően Hosszú Katinka.
Vezető kép: MTI/Illyés Tibor
aladin
2022-06-20 at 20:15
Kedves Katinka, nem számit hogy most mi fog következni, de az életedben az eddigi sport teljesiményeidért, a magyarság tisztelettel és szeretettel le emeljük elötted a kalapunkat. Köszönjük!
vidar
2022-06-20 at 19:44
Katinka összes, utolérhetetlen teljesítményét figyelembe véve: ” Most kéne abba hagyni”, Elfutni, elrohanni természetesen, és mindent kizáróan nem lehet. Csak tudni kell időben abbahagyni. Amíg még szép.
Besser Wisser
2022-06-20 at 07:50
Mindegy hányadik helyen érnek célba. Gratulálok mindegyik sportolónak, aki felkészült és vállalta a megmérettetést. Hogy az eredménnyel ő maga és az edzője elégedett e, az rájuk tartozik.
TS
2022-06-20 at 07:23
Bukohill, így van. Teljesen felkészületlennek tűnik a csapat nagy része. Már az ob-n is gyenge eredmények voltak.
Bukohill
2022-06-20 at 02:18
Patriota 2022-06-19 at 20:06
Nem a döntős hetedik hely, hanem “fejlődő tehetségeink” erdménye égő:
Női 100 m hát: Burián Katalin 1:01.26-tal a 19. helyen zárt.
Férfi 100 m hát: Kovács Benedek 54.47-tel szintén a 19. helyen fejezte be a szereplést ebben a számban.
Női 100 m mell: Halmai Petra a 36.. helyen zárt női 100 mellen 1:11.09-cel.
Férfi 200 m gyors: Németh Nándor hármas holtversenyben a 19. helyen végzett.
Női 1500 m gyors: Mihályvári-Farkas Viktória a 12. helyen zárt.
Hans Landa
2022-06-19 at 22:51
Gratuláció KATINKÁNAK,a 400 vegyes még visszavan,de ő már levezet,egy ekkora ÁSZ megteheti.Milákot nagyon várom!!!!
Ghandi
2022-06-19 at 22:22
Nem áll le, mert nem tud. Még mindig versenyző. Nem semmi ez a Nő! 🙂
PG
2022-06-19 at 21:10
Igaz, mások már ilyen korban leállnak, de a mi Katinkánk nagyon szívós. Ő már nyert annyi aranyérmet, VB-n, Európa bajnokságon, és olimpián, hogy ha nem csinál semmit, ő akkor is kiérdemli a legnagyobb megbecsülésünket. (Én ugyanúgy tisztelem, mint Egerszegi Krisztit) De neki van úszó iskolája is és a növendékeinek is jó példát akar mutatni. Büszke vagyok Katinkára is!
Mekkelek
2022-06-19 at 20:39
Patriota 2022-06-19 at 20:06
Égő?! 33 évesen (úszásban már simán nyugdíjas kor!) a 7. legjobb a világon!!!
accept
2022-06-19 at 20:26
Gratulàlok!?mindenkinek
Katinka màr bìzonyìtott eleget!
Patriota
2022-06-19 at 20:06
Égő. 🙁 Sajnálom Katinkát. Imádom, de le kéne már állnia.
TS
2022-06-19 at 20:03
Milák
TS
2022-06-19 at 20:02
Vajon MIlkák megnyeri az egyszem várható aranyat, vagy a francia Marchand azt is elüti a kezünkről?