Hunnia-portrék: katonából lett gazdálkodó, egy Bibliába rejtett ultrahangfelvétel és a megtartó elfogadás
Ismerik Assisi Szent Ferenc imáját? Amikor Tián Csabát, a Hunnia-ügy nyolcadrendű vádlottját megismertem, ennek a gyönyörű imádságnak az első sorai jutottak eszembe, mert Csaba pontosan ezzel a szemlélettel éli az életét. Ez az optimizmus és elfogadás az, ami nem engedte összetörni akkor sem, amikor börtönben érte első gyermeke születése, és akkor sem, amikor már négygyermekes család fenntartójaként 13 és fél év fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Törvényszék tavaly februárban. "Uram, adj türelmet, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, adj bátorságot, hogy megváltoztassam, amit lehet, és adj bölcsességet, hogy a kettő között különbséget tudjak tenni."
Mondják, hogy egy igazi katona, bármit hoz az élet, mindig az marad. Tián Csaba tartásán, kiállásán akkor is látnám, hogy ízig-vérig katona, ha nem tudnám. Mivel olyan ember, aki soha nem a problémákra, hanem a megoldásra koncentrál, elfogad bármilyen kihívást, nehézséget, ami elé állítja az élet és megharcol vele. Olyan optimizmus és erő árad belőle, hogy nem tudom elképzelni, össze tud-e törni úgy igazán... Ezért sem lep meg, hogy felesége, Klaudia minden bizonytalanság ellenére ajándékozta meg négy gyermekkel. Azt mondja, egy percig sem bánta, hogy nagy családot vállaltak, akkor sem, amikor Ignácz György bíró majdnem egy éve ilyenkor ott, a Fővárosi Törvényszéken kimondta: Tián Csaba bűnös terrorcselekmény elkövetésében mint társtettes, és testi sértés bűntettében mint társtettes, ezért őt a bíróság 13 és fél év fegyházbüntetésre ítéli.
Nem először kopogott ilyen keményen és kegyetlenül a kimondott ítélet. 2016-ban egy anomáliákkal terhelt eljárás után, később teljes megalapozatlanság miatt hatályon kívül helyezett ítéletben is tíz évre mérték. Akkor is érezték, ez nem maradhat így, és most sem gondolnak arra, hogy több mint egy évtizedre elszakadhatnak egymástól.
Tián Csaba korábban hivatásos katonaként szolgált, fontos volt számára a haza szolgálata, de amikor a Hunnia-ügy miatt leszerelték, azt mondta: ha a Honvédségnek nincs szüksége rá, hozza az élet, amit neki szán, áll elébe. Az elmúlt csaknem 15 évben, amióta a büntetőeljárás tart, hol letartóztatásban, azaz börtönben volt, hol házi őrizetben, hol lakhelyelhagyási tilalom alatt állt. Ennek ellenére termelésvezetői állásában töretlenül haladt felfelé a ranglétrán; olyannyira elismerik a munkáját és szakértelmét, hogy ha házi őrizetben volt, a kollégák mentek hozzá. De a műszaki munka mellett feleségétől és családjától a gazdálkodás csínját-bínját is kitanulta. Családi gazdaságot építettek fel, egy tanyát, ahol az állatok között, a természet közelségében nevelkedhetnek a gyermekeik.
Az első gyermek pont Csaba első letartóztatása előtt fogant és akkor érkezett a családba, amikor Csaba börtönben volt. Akkor hónapokon át semmilyen kapcsolatot nem tarthatott a feleségével, aki megtudta, hogy várandós.
Segítséggel tudtam megosztani az örömöt Csabával, mivel nemcsak, hogy nem mehettem be hozzá, akkoriban levelet sem kaphatott. Hogy ki és hogyan segített, az maradjon is a mi titkunk, de azt elárulhatom, hogy egy Bibliában elrejtve juttattam be hozzá az ultrahangfelvételt. Így tudattam vele, hogy édesapa lesz
– meséli Klaudia. Csaba hozzáteszi: egyszerre érzett mérhetetlen örömöt és szomorúságot. Örömöt és hálát, amiért gyermeke fog születni, és bánatot, amiért nem lehet része a várakozás csodájának: nem figyelheti gyermeke édesanyja pocakjának növekedését, nem hallgathatják együtt a pici szívverését, nem készülhetnek együtt az érkezésére.
Ám innentől fogva az életük csodák sorozata. Klaudia szerint fia hozta haza az édesapját. A gyermek születése után három héttel a bíróság házi őrizetre enyhítette Csaba előzetes letartóztatását. Később, amikor bent volt, családját a falu is segítette. A pákozdiak mindvégig kiállásukról, támogatásukról biztosították a családot. Sokan a faluból is aláírták a kegyelmi kérvényt, biztatják őket, még a gyerekek iskolájában is aláírásokat gyűjtöttek Csaba szabadságáért. Ez többek közt annak is köszönhető, hogy Tián Csaba is ott segíti a falujukat, ahol tudja. A helyi közösségi élet és hagyományőrzés aktív motorja. A Pákozdi Kulturális Egyesület tagja, sokáig volt annak elnöke is.
Mindig annak kell örülnünk, ami van, azt kell értékelni. Erre nevelem a gyermekeimet is, mert ez jó önvédelem is. Ezzel az életszemlélettel lehet úgy élni, hogy nem keseredik meg az ember, bármi is történik. Te, amit tudsz, a legtöbbet, tedd meg, a többi nem rajtad múlik
– osztja meg Csaba, mi adja az erejét a mindennapokban.
Gyermekeik – bár bizonyára ők is sérültek a másfél évtizede tartó bizonytalanságban és abban a fenyegetettségben, hogy édesapjukat elszakíthatják tőlük – rendkívül erősek és pozitívak. Azt értékelik, amit kapnak, amire lehetőségük van. Amikor csak az otthonuk négy fala között lehettek együtt, társasjátékoztak, az udvaron fociztak, vágtak disznót, aztán amikor tágult a kör, már a tanyára is kimehettek együtt. De már nagyon várták, hogy hogy újra kirándulhassanak, utazhassanak és elmehessenek együtt egy moziba.
A legkisebb kivételével az összes gyermek pontosan tisztában van azzal, ami velünk történik. Én úgy tartom, hogy a gyermek kérdéseire mindig válaszolni kell és így is tettem. És ez mindig így történt, amikor Csaba nem lehetett itthon. Hazajöttem és elmondtam nekik, hogy a bíró bácsi most nem engedte haza apát. Azt, hogy meddig nem jön haza, nem tudjuk, aztán együtt imádkoztunk azért, hogy újra együtt lehessünk. Mindig a következő napot vártuk, hogy akkor talán hazajön és aztán úgy is lett
– mondja Klaudia, majd hozzáfűzi: a legnehezebb kérdés, amit kapott a gyerekektől – akkor, egy éve, az elsőfokú ítéletnél, amikor Csaba 13 és fél évet kapott – és amire a mai napig nem tudja a választ: "a bíró bácsi miért döntött így", amikor az ő édesapjuk jó?
Tián Csaba kegyelmi kérelme – ahogy a Hunnia-ügy további kilenc vádlottjáé – Novák Katalin köztársasági elnök elbírálására vár. Közben a máig példátlan terrorperben a Fővárosi Ítélőtábla rövidesen másodfokú, jogerős ítéletet hirdethet.
