Pesti Srácok

Hunter Biden egyezséget kötött házasságon kívül született gyermeke édesanyjával

Hunter Biden egyezséget kötött házasságon kívül született gyermeke édesanyjával

Peren kívüli megállapodott Hunter Biden házasságon kívül született gyermekének édesanyjával a gyerektartás miatt indult ügy lezárásáról – derült ki csütörtökön a bírósági iratokból.

A dokumentum szerint Joe Biden elnök fia, Hunter és Lunden Alexis Roberts egyezsége értelmében 4 éves kislányuk megkapja apja több értékes festményét, valamint havi gyerektartásban részesül 18 éves koráig. A pontos összeget a nyilvánosságra hozott iratokból kitakarták, annyi tudható, hogy a 2020-ban kötött eredeti megállapodásban havi 20 ezer dollár szerepelt, aminek csökkentése ügyében adott be bírósági keresetet Hunter Biden tavaly. Az elnök fia akkor azzal érvelt, hogy anyagi helyzete nem teszi lehetővé, hogy eleget tegyen az anyagi kötelezettségnek. A megállapodás értelmében az anya eláll attól a kéréstől, hogy a kislány viselhesse a Biden-családnevet.

A gyermek édesanyjával, egy washingtoni klub korábbi táncosnőjével Hunter Bidennek rövid viszonya volt 2017-ben. A gyermek 2018. augusztusi megszületését követően apaságát nem ismerte el, azt DNS-vizsgálat állapította meg. Joe Biden elnök a gyermeket nem ismeri el hetedik unokájának, a nyilvánosság előtt mindig hat unokáját említi. Hunter Bident csütörtökön egy rágalmazási perben is meghallgatták Delaware államban, amelyet egy számítógép-szerelő indított ellene. A szakemberhez, John Paul Mac Isaac-hez 2019-ben került javításra három elázott laptop, amelynek tulajdonosaként Hunter Bident jegyezte be. Miután az eszközökért 90 nap elteltével senki nem jelentkezett, és a tulajdonost sem tudta elérni, azokat bűncselekményre utaló tartalmuk miatt a Szövetségi Nyomozó Irodához juttatta el.

A szerelő rágalmazás miatt tavaly indított polgári kártérítési pert a Hunter Biden részéről őt ért kijelentések miatt, majd idén márciusban Hunter Biden ügyvédje ellenkeresetet nyújtott be ügyfele személyiségi jogainak megsértése miatt. A laptop létezéséről 2020-ban a New York Post napilap számolt be azzal, hogy azon Hunter Biden intim fotói mellett a Biden-család külföldi üzleti ügyeiről is találhatók levelek. A számítógép létezése politikai viták tárgya lett a 2020-as választások előtt. A laptop valódiságát később a hatóság is elismerte. A szövetségi adóhatóság informátora a múlt héten a képviselőház felügyeleti bizottsága előtt tett vallomásában azt állította, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) már 2019-ben hitelt érdemlően megállapította, hogy a hozzá eljuttatott laptop tulajdonosa Hunter Biden volt.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Andrew Harnik

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.