Pesti Srácok

Huszonötmillió forintos kártérítés megfizetésére ítélte a bíróság a lúgos orvost

Huszonötmillió forintos kártérítés megfizetésére ítélte a bíróság a lúgos orvost

Huszonötmillió forintos nem vagyoni kártérítés megfizetésére ítélte a Fővárosi Törvényszék Bene Krisztiánt, aki lúgos orvos néven híresült el, miután a férfi lúggal súlyosan megcsonkította Renner Erikát. A kártérítési pert még 2017-ben indították, majd a büntetőper 2018-as lezárása után folytatták a szerdai döntéshozatalig.

Csaknem négy év pereskedés után a Fővárosi Törvényszék november 25-én első fokon ítéletet hirdetett a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében – írja a Telex.

– közölte Bakos Enikő bíró. Döntését azzal indokolta, hogy a szakértői vélemény alapján a felperes, azaz Renner Erika másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, magát nem tudta ellátni, a legalapvetőbb fizikai szükségleteinek biztosítása is nehézséget, fájdalmat okozott számára, sérüléseinek ápolása ráadásul ma is nagy fájdalommal jár. A bíróság megalapozottnak értékelte a szakértői véleményt, az alperes, vagyis Bene Krisztián viszont „alkalmatlannak” tartotta azt, szerinte ugyanis úgy nem lehet szakértői véleményt készíteni, hogy a felperest a szakértők nem vizsgálják meg személyesen. Az alperes arra is hivatkozott, hogy a nő sérüléseiről 2013-ban és 2015-ben készült fotók nem alkalmasak az aktuális állapot értékelésére, ezért a szakértői vélemény kiegészítését kérte. A bíróság szerint azonban elegendő bizonyíték állt rendelkezésre, ezért nem rendelt el további bizonyítást.

PestiSracok facebook image

2013-ban Renner Erikát volt barátja, a Budai Irgalmasrendi kórház akkori igazgatója támadta meg otthonában, és maró lúggal öntötte le a nő nemi szervét és annak környékét. A bíróság öt évvel a támadás után, 2018-ban ítélte 11 év szabadságvesztésre Bene Krisztiánt. Még tartott a büntetőper, amikor 2017-ben Renner Erika kártérítési pert indított támadója ellen, a polgári peres ügyet viszont a büntetőügy jogerős lezárásáig pihentették, végül érdemben 2018 decemberében kezdték el tárgyalni. Komolyabb visszhangot az kapott, hogy bár a büntetőeljárásban az áldozatot többször is megvizsgálták, a kártérítési perben a bíró azt kérte a nőtől, hogy hét évvel a támadás után, újra vesse alá magát nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatoknak.

Forrás: Telex; Fotó: Origo/Mudra László

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.