bene krisztián
Kérvényeznie kell a kártérítését a lúgos orvos áldozatának
A lúgos orvos áldozatának kérvényeznie kell a neki járó pénzt, ugyanis a bíróság által jogerősen megítélt huszonötmillió forintos kártérítést nem Renner Erikának, hanem a bírósági végrehajtónak utalták el Bene Krisztián nevében. A Fővárosi Ítélőtábla még június 1-jén hagyta helyben a lúgos orvos áldozatának kártérítési ügyében született elsőfokú ítéletet.Huszonötmillió forintos kártérítés megfizetésére ítélte a bíróság a lúgos orvost
Huszonötmillió forintos nem vagyoni kártérítés megfizetésére ítélte a Fővárosi Törvényszék Bene Krisztiánt, aki lúgos orvos néven híresült el, miután a férfi lúggal súlyosan megcsonkította Renner Erikát. A kártérítési pert még 2017-ben indították, majd a büntetőper 2018-as lezárása után folytatták a szerdai döntéshozatalig.Pénzbüntetést kapott a lúgos orvosnak falazó munkatársnő
Kétszázezer forint pénzbüntetést szabott ki a bíróság azzal a nővel szemben, aki hamisan tanúskodott és hamis okirat elkészítésére is rábírta munkatársát a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián ügyében.Kilenc évet kapott a lúgos orvos
Életveszélyt okozó testi sértés, személyi szabadság korlátozása és más bűncselekmények miatt összesen kilenc év börtönbüntetésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla B. Krisztiánt, a Budai Irgalmasrendi Kórház egykori igazgatóját, aki lúggal csonkította meg volt barátnőjét, Erikát, miután nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele. A férfit örökre eltiltották az orvosi pályától. A tábla ítélete azonban egyelőre nem jogerős.Előzetesbe került a volt szeretőjét maró lúggal leöntő orvos
Elfogadta a Kúria az ügyészség indítványát és március 28-án 30 napra elrendelte az előzetes letartóztatását annak a budai orvosnak, aki a vád szerint 2013-ban megtámadta és elkábította, majd maró lúggal öntötte le volt szeretője nemi szervét. A Velvet értesülését Kónya István, szóvivő megerősítette. A döntés jogerős.Életfogytiglant is kaphat a lúggal csonkoló gyermekorvos
Hosszasan ismertette Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője pénteken a Fővárosi Ítélőtáblán, hogy miért is kerülhetett volna életveszélyes állapotba az az altató és ketamin kombinációtól elkábított nő, akit a vádhatóság szerint egykori gyermekorvosként praktizáló volt szeretője kábított el, majd lúggal locsolta le a sértett nemi szervét - ezzel pedig egy örök életre tönkre tette szerelmi életét-, miután megkötözte és elvitte telefonjait, illetve laptopjait. Az ügyész perbeszédében indítványozta, hogy életveszélyt okozó testi sértést állapítson meg az ítélőtábla, hozzá pedig az aljas célt is, és ennek megfelelő súlyú büntetést szabjon ki. A maradandó károsodást szenvedett nő ügyvédje a bűncselekmény helyes minősítése előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete. Ezért akár életfogytiglan is járhat.Ajánljuk még