Pesti Srácok

Hamis vád miatt újabb ítélet született a "lúgos támadásként" ismert ügyben

Hamis vád miatt újabb ítélet született a "lúgos támadásként" ismert ügyben

A Pesti Központi Kerületi Bíróság hamis vád bűntette miatt – nem jogerősen – 2 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélt egy különös visszaeső terheltet, aki 2017 májusában valótlan nyilatkozatot juttatott el a "lúgos támadásként" ismert büntetőügyben eljáró védőnek. A férfit kizárták a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, egyúttal elrendelték vele szemben a más ügyben jogerősen kiszabott 1 év 2 hónap felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását – közölte a Fővárosi Törvényszék hétfőn.

A védőnek írt levelében a férfi azt állította, hogy 2012. augusztus 2. – a büntetés-végrehajtási intézetbe való bevonulása – előtt egy számára akkor még ismeretlen ember azzal akarta megbízni őt, hogy öntsön maró folyadékot egy fotón megmutatott nő arcára vagy nemi szervére. A vádlott szerint a fényképen szereplő nő a "lúgos támadás" sértettje volt, a híradásokból a sértett kísérőjeként megismert férfi pedig a megbízó. A valóságban azonban a sértett és kísérője – a nő kezdeményezésére – csak azt követően ismerkedett meg, hogy a vádlott 2012. augusztus 2-án bevonult a büntetés-végrehajtási intézetbe. A terhelt nem találkozott a férfival az általa állított időben és helyen, nem is kapott megbízást tőle – írták.

A büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte az időmúlást, súlyosító körülmény volt ugyanakkor a terhelt büntetett előélete és az, hogy a bűncselekményt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Az ítélet nem jogerős, mivel azzal szemben az ügyész a büntetés súlyosításáért, a vádlott és védője pedig felmentésért jelentett be fellebbezést – áll a közleményben.

Inkább megszabadul a vagyonától, de nem akar kértérítést fizetni

PestiSracok facebook image

Mint ismert, Renner Erikát 2013-ban támadta meg brutálisan volt barátja, Bene Krisztián, aki maró lúggal öntötte le a nő nemi szervét, valamint annak környékét. A férfit jogerősen 11 év szabadságvesztésre ítélték. Bár a büntetőeljárásban az áldozatot többször is megvizsgálták, hét évvel a bántalmazás után a kártérítési perben a bíró azt kérte, hogy Renner Erika újra vesse alá magát nőgyógyászati és pszichológiai vizsgálatoknak. Ezek azt állapították meg, hogy többszöri műtéti beavatkozás és a további kezelések sem tudják visszaállítani a nemi szerv eredeti állapotát. Bene Krisztiánt 2018-ban ítélték jogerősen 11 év szabadságvesztésre, 2020 novemberében határoztak a kártérítésről első fokon. A lúgos orvosként elhíresült bestiális támadó 2016 óta folyamatosan és módszeresen szabadult meg a vagyonától, nehogy kártérítést kelljen fizetnie áldozatának.

Forrás: MTI, Index; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.