Pesti Srácok

Jogellenes és multibarát, az unió mégis lenyomná a tagállamok torkán

Jogellenes és multibarát, az unió mégis lenyomná a tagállamok torkán

Február 15-én szavaz az Európai Parlament az unió és Kanada között köttetendő szabadkereskedelmi egyezményről, amely már március 1-jével, bár ha részlegesen is, de hatályba léphet. A zöld szervezetek szerint az egyezmény ellentétes az uniós joggal, ráadásul veszélyt jelenthet hazánk GMO-mentességére, amennyiben például Kanada nagyüzemi módon előállított, olcsó hússal, vagy génkezelt növényekkel árasztja el az európai piacot. A portálunknak nyilatkozó szakértő szerint a CETA hatálybalépését az EP-képviselőkön kívül az Európai Bíróság is megakadályozhatja, amennyiben megállapítja, hogy az egyezmény összeegyeztethetetlen Európa jogi alapértékeivel.

Mint arról korábban beszámoltunk, tavaly októberben a magyar országgyűlés is elfogadta a CETA ideiglenes hatálybalépését azzal a fenntartással, hogy a szerződés tagállami hatáskörbe tartozó elemei nem lépnek életbe. A Fidesz frakció szerint éppen hazánk nyomására döntött úgy Brüsszel, hogy az elővigyázatosság elvét áttételesen szerepelteti majd a megegyezésben, ami megnyugtatóan rendezi a témában kibontakozott vita két sarokkövét: a GMO-mentességet és a beruházásvédelmet. A zöld szervezetek korántsem látják biztosítottnak Magyarország környezet-, és élelmiszerbiztonságát, és arra kérik a magyar EP-képviselőket, hogy ne szavazzák meg egyezményt.

Március 1-jétől CETA; Fotó: votewatch.eu

A CETA már a spájzban van

PestiSracok facebook image

Az Európai Parlament 2017. február 15-én plenáris szavazáson dönt az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) tervezetéről. A Greenpeace Magyarország, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a Védegylet Egyesület közös levélben fordult az Európai Parlament magyar képviselőit, hogy szavazásukkal utasítsák el az egyezményt. A civilek szerint az egyezmény szembemegy Magyarország alaptörvénybe foglalt génmódosítás-mentességével, veszélyezteti a lakosság egészségét, és nem garantálja kellőképpen a természeti környezet és a klíma védelmét.

Elég erős az EU

A zöld szervezetek közleményében Fidrich Róbert, a Magyar Természetvédők Szövetségének programfelelőse kifejtette, a CETA-ban szereplő befektetői bírósági rendszer különleges előjogokat biztosít a multinacionális cégeknek, független gazdasági elemzések szerint ráadásul 200 ezer európai munkahely megszűnésével járhat az egyezmény ratifikálása. A szakértő úgy fogalmaz, az egyezmény hatályba lépésével Kanada nagyüzemi módon előállított, olcsó húst exportálna az EU-ba, amelynek előállítása során nem kellene megfelelnie az európai környezetvédelmi és állatvédelmi követelményeknek. Hozzátette, a megállapodás veszélyeztetné Magyarország Alaptörvénybe foglalt génmódosítás-mentes mezőgazdaságát is.

Mező János Bálint, a Greenpeace Magyarország programvezetője a közleményben úgy fogalmazott, a magyar embereknek, és épp ezért az unióban hazánkat képviselő politikusoknak is nemet kell mondaniuk a CETA tervezetére. Az EU elég erős ahhoz, hogy még a kereskedelmi egyezményekben is az igazságos, az emberek egészségét és a környezet védelmét előtérben tartó szabályozásokat támogasson”.

Az olcsó kanadai húsnak is híg a leve; fotó: financialpost.com

Március 1-jétől már részben érvényes lesz a CETA

Fidrich Róbert portálunk kérdésére kifejtette, amennyiben február 15-én az Európai Parlament ratifikálja a Kanadával köttetendő szabadkereskedelmi egyezményt, úgy annak bizonyos elemei az Európai Bizottság korábbi szándékai szerint már március 1-jével hatályba léphetnek. Hozzátette, ez alól kivételt képez például az egyezmény sokat vitatott, befektető-állam vitarendezési mechanizmusra vonatkozó fejezete.

Az MTVSZ programfelellőse arról is beszélt, az egyezmény végleges és teljes elfogadására csak akkor kerül sor, amikor minden egyes tagállam elfogadja a CETA szövegét. Hozzátette, egyelőre nehéz megbecsülni, ez mikor következne be, ugyanakkor a belga régiók korábban jelezték, az egyezmény vitatott pontjaival kapcsolatban az Európai Bírósághoz fognak fordulni. Jelezték azt is, csak akkor írják alá az egyezményt, ha az Európai Bíróság megállapítja, hogy a CETA nem ellentétes az európai joggal. Fidrich Róbert valószínűsítette, hogy amennyiben a belgák valóban az Európai Bíróság elé viszik az ügyet, amelyre nagy esély van, a többi tagállam is kivárja a bíróság döntését, és addig egyikük sem fogja a CETA-egyezményt aláírni.

Bíznak a felelős döntésben

Portálunk kérdésére, előfordulhat –e hogy az Európai Parlament február 15-ei szavazásán a képviselők nem szavazzák meg a CETA tárgyalások folytatását Fidrich Róbert elmondta, az Európai Parlament foglalkoztatási bizottsága például korábban ellenezte a tárgyalások folytatását, mivel a munkanélküliség jelentős emelkedésével számoltak. A kereskedelem-politikai bizottság mellé, amely a tárgyalások vezetőjeként nyilvánvalóan támogatta a CETA-t viszont érdekes módon fölzárkózott a környezetvédelmi bizottság is. A szakértő hangsúlyozta, bíznak benne, hogy az Európai Parlament képviselői felelős döntést fognak hozni.

A zöld szervezetek útjára indítottak egy levélküldő petíciót is, melynek segítségével minden állampolgár közvetlenül kérheti hazánk uniós parlamenti képviselőit, hogy utasítsák el a CETA jelenlegi tervezetét az EP február 15-i plenáris szavazásán.

Forrás: PestiSrácok.hu; fotó: cbc.ca

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.