Pesti Srácok

Aki nem akarja a mobilgátat, az zsidó

Aki nem akarja a mobilgátat, az zsidó

„Zsidó értelmiségiek egy csoportja akarja gettóba zárni a Római-parton élőket” – ezzel az érvkészlettel jelentkezett legújabb Facebook-bejegyzésében A Római-part árterületére építkezők egyesülete a jelenlegi árvízvédelmi töltés megerősítését szorgalmazó civil szervezetek vezetőinek azt is felróják, „mintha elfelejtették volna mi történt rokonságukkal a 40-es években hasonlóan akarnak elbánni a 70 ha.-on lévőkkel”.

Az érveket mellőzve egészen elképesztő összeesküvés elmélettel jelentkezett a Római-parti mobilgátat akaró magánszemélyeket és vállalkozásokat tömörítő Római-partért egyesület. Mint a Facebook-oldalukon írják, az egyesületet még 2006-ban alapították magánszemélyek, vállalkozók, sportegyesületek vezetői, hogy a kulturált sportolási, kikapcsolódási lehetőségeket támogassák a Római -parton. Érvelésük szerint, miért is kellene adófizetői pénzen finanszírozni azt a mobilgátat, amely példátlan módon magát az árterületet, hullámterületet is védeni, többek közt kifejtik, hogy már a 19. században elkezdtek egyesek oda építkezni, a terület jelentős vagyonértékkel rendelkezik, valamint a jelenlegi árvízvédelmi töltés szerintük nem nyújt kellő védettséget.

Zsidók is, értelmiségiek is! Mit képzelnek?

Az egyesület legújabb Facebook-bejegyzésében arról ír, hogy „zsidó értelmiségiek egy csoportja akarja gettóba zárni a Római-parton élőket”. utalva azon lakosokra és civilekre, akik a jelenlegi árvízvédelmi sáv fenntartását szorgalmazzák, és elutasítják a hullámtér védelmére létrehozandó, közvetlenül a vízparton épülő mobilgát lehetőségét. Mint írják, a zsidó értelmiségiek

PestiSracok facebook image

Sokat szenvedtek az árvíztől, akik az ártérbe építkeztek

Az erőteljes magyarázatra szoruló bejegyzést az egyesület egy újabbal is megtoldotta, amikor arról írnak, ki akarják semmizni az ingatlantulajdonosokat, és tönkre akarják tenni őket. Mint az árterületre építkezőkre utalva fölteszik,

Nem kímélik a Nánási úti nyomvonalat támogató helyiek és civilek egyik képviselőjét sem, Lányi Andrást sem, akinek ezúttal nem véleményével vitatkoznak. Mint felidézik, Lányi „a Szabad Kezdeményezések Hálózata (az SZDSZ elődje), a Védegylet, majd az Élőlánc Magyarországért egyik alapítója”. Véleményük szerint „a modern kori Magyarország legnagyobb üldözése és megbélyegzése”, ha a Lányi által is képviselt elképzelés jutna érvényre.

A betonfalas-gettós érvelés azért is különleges, mert míg a parton létesítendő, ártér-védő mobilgát rendszer mintegy 2,8 méter magas lenne, ha árvíz esetén fel kellene állítani, a jelenlegi árvízvédelmi töltést csak alig kellene megmagasítani ahhoz, hogy a mobilgát magasságát elérje. mint arról korábban beszámoltunk, korábban Tarlós István főpolgármester beszélt arról, hogyha a mobilgát ellenzői egy konkrét, szakmailag is alátámasztott tanulmánnyal jelentkeznek, akkor azt beterjeszti vitára a Főváros közgyűlése elé. Az említett tanulmányról itt olvashat bővebben.

Forrás: PestiSrácok.hu/FaceBook.com; fotó: Városban Blog

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.