Pesti Srácok

Kőrösi Csaba: Nagy a tét, és jó néhány ország kihátrált a klímaegyezményből

null

Nagy a tétje az ENSZ - a lengyelországi Katowicében zajló - klímakonferenciájának: több, mint 180 ország egyezkedik a párizsi egyezmény szabálykönyvének megalkotásáról, és a jelek szerint jó néhány ország kihátrál - mondta Kőrösi Csaba, a Köztársasági Elnöki Hivatal Környezeti Fenntarthatóság Igazgatóság vezetője az M1 aktuális csatornán kedden.

Hozzátette, a kéthetes konferencián eldől, hogy a 2015-ös párizsi politikai megegyezésből születik-e végrehajtott megállapodás. Elmondta, a konferencia technikai nehézsége, hogy a megegyezés részletszabályait, finanszírozását, a vállalások teljesíthetőségét, illetve teljesítettségét egységes keretbe kell fésülni. Emellett egy sokkal nagyobb, politikai jellegű problémával is meg kell küzdeni, az országok rossz irányba haladnak, növekszik a károsanyag-kibocsátás, és míg a párizsi megállapodás egyik fő célkitűzése az, hogy a globális felmelegedést 2100-ig 2 Celsius-fok alatt kell tartani az iparosodást megelőző szinthez képest, addig jelenleg növekvő pályán van ez az érték - fűzte hozzá.

- mutatott rá Kőrösi Csaba.

PestiSracok facebook image

Forrás/fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.