Pesti Srácok

Az egyiknek hulladék, a másiknak kincs: így harcol a szemétmennyiség csökkentéséért a Szemléletformáló és Újrahasználati Központ (PS-MOZI)

Ön tudta, hogy Budapest két pontján is van egy olyan létesítmény, ahol megunt, használaton kívüli, de még jó állapotban lévő dolgait díjmentesen leadhatja, azokat aztán pedig bárki szinte fillérekért megvásárolhatja? És nem holmi ócskapiacról van szó, hanem az FKF Szemléletformáló és Újrahasználati Központjáról (SZÚK). A telephely azon kívül, hogy nyugati mintán alapuló "újrahasználati boltként" üzemel, magába foglal még egy hulladékudvart és egy szemléletformáló oktatórészleget is. A XV. és a XVIII. kerületi SZÚK-ok célja a hulladékkeletkezés csökkentése, valamint az újrahasználati arány növelése mellett a rászorulók szociális megsegítése.

Portálunkat Palásti László hulladékhasznosítási osztályvezető és Orendi Éva edukációs csoportvezető kísérte körbe a létesítményben. Itt megtudtuk, hogyan talál gazdára egy-egy megunt berendezési tárgy, milyen veszélyes hulladékok leadására van lehetőség, de kiderült az is, hogy a jövő generációt milyen módon vezetik be a hulladékkezelés világába, és hogyan próbálják egy tisztább jövő irányába terelgetni.

A videót készítette: Szabó Fruzsina Anna és Tihanyi Rita. Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.