Nem Európán, hanem Afrikán és Dél-Ázsián múlik az éghajlatváltozás megállítása
Az éghajlatváltozásért leginkább felelős és amiatt várhatóan legnagyobb mértékben károsuló országokról készített elemzést a Századvég. Már zajlik és a jövőben is folytatódik majd a szerkezeti átalakulás: egyre inkább a fejlődő világ országai válnak majd a szennyezés fő okozóivá, míg a jelenlegi éghajlatváltozást még az Egyesült Államok, az európai ipari nagyhatalmak, valamint Kína okozták. A kelet-közép-európai felzárkózó országok felelőssége csekély az éghajlatváltozásban, és jó eséllyel a nagy károk is el fogják kerülni őket, akárcsak az északi félteke nagy részét.
A népességrobbanás és az ipari fejlődés következményeként a XIX. század eleje óta növekszik a széndioxid-kibocsátás, és vele együtt a légkör széndioxid-koncentrációja is. A folyamat a következő évtizedekben növelheti a természeti katasztrófák kialakulásának esélyét, és csökkentheti a termelési lehetőségeket. A károk visszafogásához nem elég a széndioxid-kibocsátás csökkentése, hanem a helyi alkalmazkodás is szükséges.
Eddig a fejlett országok szennyeztek, a jövőben a harmadik világ fog
Az egyes régiók károkozási felelősségét érdemes a múltbeli és várható jövőbeli károsanyag-kibocsátásuk alapján is vizsgálni. Napjaink magas légköri széndioxid-koncentrációjáért a korábbi kibocsátás felelős. Az 1751–2017 közti kibocsátás 25 százalékáért az USA, 13 százalékáért Kína, 6 százalékáért Oroszország, 5-5 százalékáért pedig Németország és Nagy-Britannia felel. Észak-Amerika, Európa és Ázsia nagyjából ugyanakkora kibocsátást produkált, és együttesen meghaladják a 90 százalékot. Az európai országok történelmi felelőssége tehát az oroszok, a németek és a britek kivételével alacsony, különösen a felzárkózó kelet-közép-európai országoké.
A következő évtizedekben azonban várhatóan jelentősen átalakul a nagy szennyezők köre. Az elmúlt negyven évben az USA és Európa kibocsátása alig változott, a világé mégis több, mint kétszeresére nőtt, azaz a fejlődő világ a gazdasága növekedésével egyre szennyezőbb, amit súlyosbít a drasztikus népességnövekedés. Ezek a térségek bejárják a fejlett országok korábbi pályáját, és ez a jövőben is folytatódni fog. Az elkövetkező idők szennyezésének tetemes részét már alighanem ezek fogják elkövetni, így a probléma megoldása nem elsősorban az EU-s kibocsátás csökkentésén, hanem a harmadik világ széndioxid-kibocsátásának keretek közé szorításán múlik.
Régi és új felelősök a várható károsultak között
A klímaharcra fordítandó költségek ésszerű meghatározásához fel kell mérni a várható hatásokat és károkat. Erre szolgálhat a társadalmi szénköltség-mutató, amely a klímaváltozás gazdasági és társadalmi hatásaihoz hozzárendeli a várható károkat, és fajlagos becslést ad az egységnyi kibocsátásnövekedés költségére. A becslésnél figyelembe kell venni a népesség és a gazdasági teljesítmény alakulását, az éghajlatváltozás hatásait és azt is, mennyire hajlandóak lemondani az emberek adott mennyiségű forrásról a jövőbeli haszon reményében. A nagyfokú bizonytalanság miatt több forgatókönyv elképzelhető, és az eredményeket érdemes óvatosan kezelni.
A Nature magazin egy 2018-as cikkének szerzői 169 országra végeztek szénköltség-becslést. Egy-egy országra több forgatókönyvet is készítettek, ám a regionális következtetések azonosak. Az északi féltekén várhatóak a legkisebb károk, egyes országokban még negatív társadalmi szénköltség is elképzelhető, ami azt jelenti, hogy az éghajlatváltozás helyileg több pozitív hatással járhat, mint negatívval. A károk jelentős részét pedig – szinte valamennyi forgatókönyvben – Indiának, Szaúd-Arábiának, az Egyesült Államoknak, továbbá valamivel kisebb mértékben Kínának és Brazíliának kell viselnie. Kiemelkedő szénköltségre számíthat a jövőben Irán, Nigéria, Mexikó és Indonézia is.
Érzelmi helyett értelmes klímapolitikát!
Európa szerepe tehát károkozóként és károsultként is elmarad Észak-Amerika és Ázsia mögött.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nincs szükség európai éghajlat politikára, vagy hogy nem érdemes forrásokat áldozni a klímaharcra, hanem hogy azok tervezésében és más ráfordításokkal való összevetésében racionálisan, a felelősségek és hatások ismeretében kell eljárni
– olvasható az elemzésben. Az Európai Bizottság célja, hogy az EU elsőként érje el a klímasemlegességet. Ez jelképes erejű, ám óriásiak a költségei, ami csökkenti az unió versenyképességét.
A célok csak akkor szolgálhatják a közösség érdekeit, ha az azok eléréséhez szükséges új megoldásokat később képes lesz exportálni a többi földrésznek
– írja a Századvég. Ehhez az európai vezetésnek pragmatikusra kell változtatnia a szimbolikus, érzelmi töltetű, politikai hozzáállását, és saját érdekeihez és képességeihez igazodó klímapolitikát kell építenie.
Forrás: Századvég
