Pesti Srácok

Településfásítási programot hirdet az Agrárminisztérium

null

Településfásítási programot hirdet félmilliárd forintos keretösszeggel az Agrárminisztérium a 10 ezer fő alatti lakosszámú településeknek, amelyek együttesen 12 ezer sorfát igényelhetnek térítésmentesen - jelentette be Nagy István agrárminiszter kedden Kecskeméten, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. Juniperus Parkerdészetében.

A miniszter hangsúlyozta, erős társadalmi igény van a zöldterületek bővítésének támogatására, amelyben a kormány és a szaktárca is partner, és megjegyezte, hogy a fásítással, de akár már egyetlen fa elültetésével is hozzájárulhatnak a települések az egészségesebb, élhetőbb környezet megteremtéséhez és a klímaváltozás hatásainak enyhítéséhez.

-jegyezte meg Nagy István.

PestiSracok facebook image
Fotó: facebook.com

A programba, amelynek célja elsősorban a közterületek, valamint az óvoda- és iskolaudvarok, oktatási és önkormányzati intézmények területének fásítása, június 15-től július 31-ig jelentkezhetnek az önkormányzatok, a településen működő állami, önkormányzati és egyházi intézmények, valamint a civil szervezetek. A részletek az orszagfasitas.hu oldalon találhatók, a 12 ezer fát, valamint azok szállítását a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. biztosítja a beérkezés sorrendjében, a készlet erejéig. A fák kiszállítását ősszel és tavasszal végzik, az ültetéseket a helyi közösségek szervezik és bonyolítják le.

-közölte Nagy István.

Fotó: facebook.com

Sulyok Ferenc, a KEFAG Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. vezérigazgatója elmondta, az igénylők 9 fajból választhatnak, a helyben jellemző termőhelyi adottságoknak megfelelően. Hozzátette, a fák elültetésében erdész szakemberek is segítenek, és minden fához jár támasztó karó, takarómulcs és védőrács is, illetve a program állja a településre szállítás költségét is.

Forrás/fotó: Agrárminisztérium/Nagy István/Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.