Huth Gergely írása a Magyar Nemzetben: Kinek a pénze, kinek az egészsége?

Vége annak a gyakorlatnak, hogy a közegészségügy egyfajta ingyenes védőhálója lesz a magánegészségügynek; a magánbiztosítóknak helyt kell állniuk az esetleges szövődmények kezeléséért, ennek ellenértékét ki fogjuk számlázni – idézte fel Huth Gergely a Magyar Nemzetnek írt cikkében Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára által a Portfolio Private Health Forum 2023 nevű konferen­cián a múlt héten elmondottakat. A PestiSrácok főszerkesztője hozzátette: az államtitkár – a címadásokból láthatóan némiképp meghökkentve a ballib sajtót – olyan morális kérdéseket piszkált meg, amelyekről a mai nehéz gazdasági helyzetben előbb-utóbb itt, a polgári oldalon is őszintén kell beszélni.

Jelesül: a nyugati világból jövő gyógyítási eljárások egekbe, sőt a Tejúton túlra szökő költségeit ki és miből fizesse ki. Hiszen ma egy sajnos nagyon is gyakran előforduló daganatos betegség kezelési költsége alaphangon több tíz millió forintba kerül. Tehát egy átlagos magyar, becsületesen járulékot és adót fizető polgár egész élete során nem ró le annyi közterhet, ami egy ilyen ellátásra elegendő lenne. Nem is beszélve a potyautasok hadáról, akik indokolatlanul csak a minimálbér után adóznak vagy még úgy sem, de szintén jogosultak az állami egészségügy szolgáltatásaira. (Itt természetesen nem az önhibájukon kívül járulékfizetésre képtelen honfitársainkra gondolok.)

Kollégáim, barátaim, családtagjaim is megerősítik: Magyarországon az ember könnyen első rangú kezelést kaphat, de az is előfordulhat, ami az egyik mostohább sorsú dunántúli vármegyénkben zajlik, hogy még a röntgenért és a laborvizsgálatért is a szomszédos magánrendelőbe tessékelik át a súlyos beteget. Illetve megtörténik, hogy nagy anyagi megerőltetés árán magánkórházban kell elvégeztetni az életmentő műtétet, mert a főváros összes kórházi ügyelete épp a végét járja. A tágabb köreimből és a külföldön élő ismerősöktől begyűjtött tapasztalatok azért úgy összegezhetők, hogy itthon az utóbbi években inkább jut jó és lelkiismeretes ellátáshoz az ember, mint rosszhoz. Szégyenkeznünk sem kell: a briteknél például simán hagyják felfordulni a megfelelő biztosítással nem rendelkező delikvenst, de Amerikában is sántikálhat haza az amputált beteg, rögtön a műtét után, ha nem kellően luxuskategóriás az egészségbiztosítása.

Orbán Viktor kormánya tizenhárom éve igyekszik megbirkózni az egészségügy ránk hagyott csődtömegével, és ebben a legkevésbé sem partner a funkcióját félreértő, pitiáner zsarolásra szakosodott Magyar Orvosi Kamara. A kamarának például ahhoz sincs egy szava sem, hogy a magyar orvosok az idén januárra kiteljesedett impozáns béremelésért valóban megdolgoznak-e, s mit kérhetne számon rajtuk a fenntartó. Hiszen sokan, akik önfeláldozóan dolgoztak eddig is, ma alaposan megdolgoznak a nettó egy-, de akár két és fél milliós fizetésükért, míg mások ugyanezért a pénzért a lábukat lóbálják, és alig várják, hogy megkezdődjön a délutáni fusimeló. Öröm, hogy sikerült megállítani az orvosok elvándorlását, de senki – akinek nem inge, ne vegye magára – nem sértődhet meg az elvárások fokozásától.

A teljes írás ITT olvasható.

Fotó: MTI/Lakatos Péter