Pesti Srácok

Hűtlen kezelés miatt emeltek vádat Botka emberei ellen

Hűtlen kezelés miatt emeltek vádat Botka emberei ellen
Szeged, 2012. február 3. Botka László polgármester - MSZP fotó: Nagy Béla

Bíróság elé áll a szegedi parkolási botrány miatt Solymos László MSZP-s alpolgármester, Mózes Ervin címzetes főjegyző és Kalmár Gábor kabinetvezető, őket és másik három személyt többrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják.

Szanka Ferenc tudatta, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a hat érintettet több rendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolja. A városi tulajdonban levő, parkolási rendszert üzemeltető gazdasági társaság egymást követő két ügyvezetője, egy üzletágvezetője, valamint három, az önkormányzat részéről eljáró ember - köztük egy választott politikus - a vádirat szerint mintegy negyvenmillió forint vagyoni hátrányt okozott a cégnek, illetve a városnak azzal, hogy 2008 és 2012 között több mint háromszáz kombinált bérletet adott ki ingyenesen.

A vádirat szerint az önkormányzatnál évente vezetői értekezleteken döntöttek arról, hogy kik azok az önkormányzattal, illetőleg a polgármesteri hivatallal kapcsolatban álló emberek, akik ingyenes kombinált parkolóbérletet kaphatnak. 2013. január 1-jén lépett hatályba az a közgyűlési rendeletmódosítás, amely jogszabályi alapot teremtett a parkolóbérletek ingyenes átadására. Azt megelőzően azonban semmilyen jogszabály vagy egyéb rendelkezés nem tette ezt lehetővé - tudatta a csoportvezető ügyész. A 2008 és 2012 között több alpolgármestere is volt Szegednek. Ebben az időszakban és jelenleg is Mózes Ervin Szeged jegyzője, aki címzetes főjegyzőként végzi ezt a feladatot.

PestiSracok facebook image

Forrás: Magyar Idők/MTI, fotó: szeged.hu

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.