Gyógyszerekkel mérgezett meg egy idős házaspárt Dunaújvárosban egy páros, hogy a sértettek vagyonához jussanak. A nyolcvanöt éves férfi életét veszítette a történtek miatt, felesége azonban túlélte az esetet. Az elkövetők egyike szökésben van, az ötvennyolc esztendős Martyin László ellen elfogatóparancsot adtak ki. Társát, a huszonhat éves K. Andreát a Fejér megyei nyomozók szerdán elfogták, és – őrizetbe vétele mellett – előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A Police.hu-n ismertetett történet szerint a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság korábban közigazgatási eljárást indított egy nyolcvanöt éves férfi halála miatt, akit a feleségével együtt, magatehetetlen állapotban szállították februárban a kórházba, majd az egészségügyi intézmény értesítése szerint a kezelés ellenére márciusban elhunyt. Az eljárás adatai szerint a férfi halálának oka mérgezés lehetett. Időközben az idős házaspár dédunokája feljelentést tett arról, hogy 2020. február 23-a óta – egy hónap leforgása alatt – a dédnagyszülei bankszámlájáról több millió forint összeget emeltek le ismeretlenek, valamint a kártyával számos alkalommal vásároltak játékboltokban, éttermekben. Az életben maradt idős asszony a rendőröknek elmondta, hogy az otthonukban tartott készpénzből még 2019 októberében több millió forint eltűnt, ezért elhatározta, hogy a fennmaradó összeget bankban helyezi el.
Az adatgyűjtések, tanúkihallgatások eredményeként a rendőröknek sikerült összegyűjteni azokat a terhelő információkat és bizonyítékokat, amelyek alapján látókörbe került egy olyan hozzátartozó és annak élettársa, akik a házaspárral szoros kapcsolatban álltak. A gyanú szerint az elkövetők 2020. február 23-át megelőzően több alkalommal nagy mennyiségű gyógyszert adtak a két idős embernek azért, hogy az a halálukat okozza. A huszonhat éves K. Andreát a Fejér megyei nyomozók szerdán elfogták, és – őrizetbe vétele mellett – előre kitervelten, aljas indokból vagy célból, több ember sérelmére, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. Társa, az ötvennyolc éves Martyin László, mióta tudomást szerzett a rendőri intézkedésről, szökésben van; ellene csütörtökön a nyomozók elfogatóparancsot bocsátottak ki.
Forrás/fotó: Police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS