Főnöke szt-tiszt volt, a neki jelentő tanácsos titkos munkatárs, a helyette Brüsszelbe küldött külügyis káder szintén. A külkereskedelmi-miniszterhelyettest nyíltan számon kéri egyikük (!), hogy miért csak a hírszerzés tüntette ki, a KKM miért nem. Török elvtárs a jelentés szerint magyarázkodik. Ilyen szinten fonódott össze az állambiztonság és a külügyi, külkereskedelmi szakma a Kádár-diktatúrában. Nagyon nehéz a ma européer szerepben tetszelgő Balázs Péter környezetében olyan embert találni, aki ne lett volna a belügyi hírszerzés kiemelt embere. Látjuk, itt mindenki egyforma, sakkfiguraként tologatták ezeket a megbízható elvtársakat, hírszerzőket, ügynököket, titkos munkatársakat a különböző területekre. Ebből a szempontból teljesen mindegy, mi volt Balázs funkciója. Az a lényeg, hogy milyen rendszer része volt. Ő és a többi, rendszerváltást után is megfuttatott, ma is ismert politikus és diplomata.
Nem voltam ügynök – szögezte le határozottan Balázs Péter cikkem első részének megjelenése napján az ATV-én a vele készségesen együttműködő Rónai Egonnak. Arról nem beszéltek, hogy erről szó sem volt a cikkben, amelynek már bevezetésében tisztáztam ezt.
Beszélgetésükre – amelyet néhány kivételtől eltekintve a teljes magyar média – Index, hvg.hu, 444.hu, VS.hu és az elvileg jobboldali, antikommunista Magyar Nemzet, Heti Válasz, Mandiner stb. – elhallgatott, nem pazarolnék több szót.
Meghallgatni, megnézni mindenképp érdemes, ha a szétkenés, terelés jól ismert technikáit szeretnénk tanulmányozni. Rónai a beszélgetés végén felhívta arra a figyelmet, hogy a cikknek folytatása készül – amit be is harangoztam –, Balázs azt felelte, kíváncsian várja, nagyjából azt üzenve: az ő jelentéseit úgysem találjuk meg.
A dörzsölt diplomata-politikus nem a levegőbe beszélt, nyilván pontosan ismeri azokat a dossziékat, amelyekben a neve szerepel, másrészt azt is tudjuk, hogy a belügyi jelentés a katonai szolgálathoz kötötte.
Azokba az iratokba viszont továbbra sem nézhetünk bele. Közel harminc évvel a rendszerváltás után állambiztonsági múltunknak ez a része egyszerűen nem kutatható.
Az ügyben előrehaladva azt én is leszögezhetem, hogy Balázs szinte biztosan nem nem volt ügynök (bár ezt már első cikkemben is leírtam). Hogy mi volt?
A diktatúra kiemelt területekre helyezett sakkfigurája, futója.
És még:
a brüsszeli rezidentúra hivatalos kapcsolata, a hálozati csoport titkos listáján felsorolva a titkos munkatársak, szt-tisztek mellett (erről a 3. részben).
Az egyik dossziéból hiányzik a rá vonatkozó rész…
A kutatást nyilván megnehezíti, hogy Balázs neve a leírások szerint mindössze három állambiztonsági dossziéban szerepel. Ez nem azt jelenti, hogy máshol nincs, csupán azt, hogy a BM „névfelsorolása” (amit sok dossziéban ki sem töltöttek) alapján három dossziéban tüntették fel.
Ezek közül az egyikben éppenséggel hiányoznak azok az oldalalak, amelynek egyikén „Dr. Balázs Pétert” említették. Hogy ki vette ki, hogyan és miért, nem tudjuk. Így mondjuk tényleg nehéz kutatni, bár nem reménytelen.
„Harmati” szigorúan titkos levele Balázs elvtársnak
Balázs Péter szerepel „Harmati Sándor” titkos munkatárs munkadossziéjában. „Harmati” Balázs egykori kollégája, néhai Havas Károly volt, sokáig a BM III/I-14. Osztályának (gazdasági, gazdaságpolitikai hírszerzés) dolgozott.
Két irányban adott le jelentéseket, egyrészt a BM, másrészt a Külkereskedelmi Minisztérium (KKM) számára. Ezek mind szigorúan titkos iratok voltak.
Havas a párizsi és a brüsszeli BM-rezidentúrán is lelkesen dolgozott (fedőállásban a kirendeltség vezetője volt). Dossziéjában (mellékletként) megtalálhatóak azok a szigorúan titkos jelentések, amelyeket a KKM illetékes osztályának juttatott át a hetvenes évek középén.
Az osztályt az iratokban – újbeszélül – Fejlett Nemszocialista Országok Államközi Főosztálya néven nevezik, itt dolgozott a hetvenes évek közepén Balázs Péter elvtárs. Bár a többi szigorúan titkos dokumentumot maga a Főosztály kapta, a következő iratot személyesen Balázsnak címezte a titkos munkatárs, aki ezeken az iratokon az igazi nevét használta, hiszen mint „kirendeltség-vezető” küldte.
Hanyatló Nyugat / Forrás: Ludas Matyi/Arcanum
(„1/13-3 Sz. T. jelentés”).
„Kedves Balázs Elvtárs!
Mellékelten küldöm a Belga Kommunista Párt két levelét. Ebben az ügyben most már másodszor keresett fel Vandenborgh elvtárs, hogy legyek segítségére, hogy a Drapeau Rouge által rendezett ünnepen, ami 1974 augusztus 31-én lesz – Magyarország kereskedelmi standdal vegyen részt.
Vandenborgh elvtársat tájékoztattam, hogy sem a Minisztériumnak, sem a Kirendeltségnek nincs erre megfelelő pénzügyi kerete és a vállalatokat nem tudjuk erre utasitani, mert külkereskedelmi vállalataink önállóak és önálló módon döntenek [Valójában utána kellett néznie a döntésnek – MG]. A napokban itt járt a Hungexpo kereskedelmi igazgatója – Pandur Ferenc et, aki kérésemre találkozott Vandenborgh elvtárssal és a témát megbeszélte.
Vandenborgh et. úgy tájékoztatott, hogy amikor a Belga Kommunista Párt vezetői pártunk Központi Vezetőségének tagjaival beszélgetést folytattak ott olyan választ kaptak, hogy Magyarország kereskedelmi standdal fog részt venni az ünnepélyen.
Nem szeretném, ha utólagosan derülne ki, hogy a kirendeltség nem jelezte a Belga Kommunista Párt kérését. Üdvözlettel: Havas Károly”.
„Bodó” szigorúan titkos tiszt jelentése hozzátette: „Mellékelten felterjesztem a Kereskedelmi Kirendeltségnek a fedőszervünkhöz [Balázsék Főosztálya – MG] küldött Szt. jelentéseinek másolatait, melyeket Harmati fn. tm. adott át. Brüsszel, 1974. január 7.”
Szilágyi Gábor disszertációjában – amelyből előző cikkemben már idéztem – alaposan körbejárja, hogyan támogatta Moszkva csatlósai segítségével a nyugati államok kommunista pártjait, vezető kommunista lapjait.
Direkt és indirekt módon, még ma sem teljesen feltárt nagyságú összegekkel egy olyan korban, amikor állandóan valuta-hiánnyal küszködtünk. Kibúvó nem nagyon volt, legfeljebb berzenkedni lehetett.
A pénz több csatornán folyt ki a hazánkból, a különböző „kommunista” sajtóeseményeket, kiállításokat (a titkos műveletek persze a háttérben mentek) is támogatták, a támogatottak közé tartozott az említett belga kommunista párt és a Drapueau Rouge nevű pártlap, amely többször szerepel Szilágyi munkájában is.
Törökök a belga “testvérlap” egyik agitációs gyűlésén / Forrás: Info-turk.be
Hogy milyen szintű volt az összefonódás? Egy példa: „Komoly >szociális érzékről< tett tanúbizonyságot az NDK pártvezetése:
1972-ben a belga pártlap, a Drapeau Rouge berlini tudósítójának apanázsa megállapításakor még azt is figyelembe vették, hogy az illetőnek két leánya után gyermektartást kell fizetnie addig, amíg amazok el nem végezték az egyetemet. Erre hivatkozva évi 1.200, -USA dollárt állapítottak meg a javára, amit negyedéves részletekben kapott kézhez.
Ennél vonakodóbbnak bizonyult a magyar párt, amely el tudta ugyan fogadni, hogy a Magyar Rádió idegen nyelvű adásaihoz a testvérpártok által biztosított személyzetet a magyar állam fizesse, amikor azonban ezen adások megszűntekor avagy lecsökkenésekor a nyugati pártok elsőként a franciák 1963-ban állandó, a magyar fél által finanszírozott tudósító Budapestre küldésének ötletével álltak elő, csak kis lelkesedést váltottak ki ezzel az MSZMP központjában. A kérés alól kibújni nem tudtak, mivel az iratok szerint a francia fél jelezte: korábban kialakult gyakorlatot szeretne mindösszesen felújítani.
A párizsi magyar követség is utalt rá, hogy a szocialista országokba küldött l’Humanité-tudósítókat a fogadó országok kommunista pártjai fizetik.”
2015-ös címlap, l’Humanité
A rendszer egyébként annyira szövevényes volt, hogy még a diktatúra pártlapjának, a Népszabadságnak is hosszan elő volt írva, melyik külföldi újságot hogyan, milyen összeggel, tárgyakkal, rendszerességgel támogassa (Szilágyi disszertációja elolvasató az interneten, ott az egész előírás). Köztük volt a belga lap is, amelyről 1973. decemberében bejelentették, hogy ismét napilapként fog megjelenni – a Népszabadság szerint a belga kommunisták adományaiból, valójában leginkább Moszkva és csatlósai pénzéből.
Látjuk, minden ügy, minden szála a Szovjetunióhoz vezetett, így ebből az egyetlen dokumentumból is leszűrhető a nyilvánvaló tény: bizony, Balázs elvtárs is Moszkvának dolgozott.
Sajnos a válasz nincsen meg (a munkadossziéban Havas Károly anyagait gyűjtötték össze), de nem is igazán érdekes.
A titkos munkatárs Balázs Péter állását nézte ki
Havas Károly titkos munkatárs később majdnem helyet cserélt Balázzsal (lásd a korábbi sakk-hasonlatot), de aztán máshogy történt. Ettől függetlenül nagyon tanulságos az a jelentés, amelyet a brüsszeli rezidentúra egyik szt-tisztje, „Légrádi” adott (1977. szeptember 26.). Ugyanis nagyon sokat elárul erről a velejéig fertőzött rendszerről: „Jelentem, hogy augusztus 12-én ebéd keretében találkozót folytattam le a Brüsszeli Rezidenturához tartozó HARMATI fedőnevü titkos munkatárssal a Zöldfa étteremben. […]
Saját személyét illetően: végleges hazatérésekor – 1978. nyarán – lehetőség van arra, hogy kinti utódjának Balázs Péter osztályvezetőnek pozicióját megkapja. [Tehát cseréltek volna – MG] Hajlandó elfogadni, mert 2-3 éves távlatban számitásba vehetik az akkor megüresedő főosztályvezető helyettesi beosztásba /amelyet jelenleg KADÁNYI fedőnevü SZT-tisztünk tölt be/. [Róla később – MG] Ez a verzió operativ érdekeinknek is megfelelne és ha 1978 nyaráig a KKM vezetői összetételében miniszterhelyettesi szinten nagy változások nem lesznek, az elképzelés realizálható lesz…”
Fordítsuk le. A belügyi rezidenturának semmi kifogása nem lett volna az ellen, ha Balázs és a titkos munkatárs helyett cserélt volna.
Az is sokatmondó, hogy Harmati titkos munkatárs az álom-munkahelynél is magasabb posztra vágyott, egészen pontosan már kinézte magát a főosztályvezető-helyettes állását, amelyet akkor Kadányi szigorúan titkos tiszt töltött be.
Ki lehetett ő? A jelentésben „főosztályvezető-helyettesként” említik. Stefano Bottoni könyve szerint 1974-től Melega Tibor volt a Fejlett Nem Szocialista Országok Államközi Főosztályának főosztályvezető-helyettese, aki amúgy nem kis karriert futott be a későbbiekben.
Melega 1980-tól külkereskedelmi miniszter-helyettes lett, majd őt delegálták a Világbankba „kormányzó-helyettesnek”. Pályafutását a rendszerváltás sem törte meg (bár talán ennél is többre vágyott), a Horn-kormány alatt a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Rt. (ismertebb nevén: ITDH) vezetője lett, és csak a kétezres években mondott le. Sőt, 1995-ben Göncz Árpád meghatalmazott miniszterré nevezte ki, Kovács László pedig ellenjegyezte.
Jó döntés! / Forrás: Arcanum
Korábban egyébként Melega is az egyik nyugati kereskedelmi kirendeltség tanácsosa volt. Most már tudjuk, mit jelentett ez, milyen szinten kellett a diktatúra emberének lenni ahhoz, hogy odategyék mint sakkfigurát. Melegát végül 2000-ben váltották le az ITDH-nál – vagyis új ember érkezett a helyére –, Matolcsy György gazdasági minisztertől azért a protokoll szerint ő is megkapta az elismerő oklevelet. Persze azért őt sem pöckölhették ki teljesen, nem sokkal Medgyessy Péter szt-tiszt miniszterelnöksége után, 2005-ben már visszahívását kérte a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. felügyelőbizottságának elnöki tisztéből, azaz addig ott tüsténkedett.
Összevonva 1991-ben, a cél az információ-szolgáltatás
A vállalatot egyébként a zavaros években, 1991-ben alapították meg az Antall-kormány asszisztálásával: „Nem kísérték látványos külsőségek, sem hangos hírverés a HIT Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Vállalat megalakulását az év elején. Nem is volt rá igazán szükség: az új céget két közismert, korábban a KOPINT-DATORG vállalat keretében működő iroda, az INVESTCENTER és a TRADEINFORM összevonásával és 19 (addig a tárcához tartozó) megyei képviseleti iroda hozzájuk csatolásával hozta létre alapítója, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma.” Az ÁSZ 1996-os (Horn-kormány) mindent rendben találó jelentése szerint az 1991-ben létrehozott (különböző vállalatokból összeolvasztott) cég információ-szolgáltatással foglalkozott.
Megismétlem: információ-szolgáltatással.
Melega 1998-as nyilatkozatát olvasva, mintha meg sem történt volna a rendszerváltás: „A pénzügyi segítségre sürgősen szüksége lenne a külgazdasági szervezetnek. Melega Tibor elmondta, hogy a központi költségvetés 1174 millió forintot irányoz elő erre az évre a kereskedelmi szolgálatok számára, ez azonban nem fedezi az összes iroda költségeit – ezért kerül sor a bezárásokra.”
A Nemszocialista Főosztályról egyenes út vezetett a csúcsra
„Harmati” titkos munkatárs nem véletlenül akart a „Nemszocialista Főosztályhoz” kerülni, látjuk, hogy mind Balázs, mind Melega elvtárs pályafutása is töretlenül ívelt a rendszerváltás előtt és után is. „Harmati” viszont rosszul spekulált, végül nem került a Főosztályra. „Légrádi” rezidens következő jelentése szerint nem Balázs, hanem egy bizonyos Mikosdi György érkezett a helyére Brüsszelbe. Balázs egyébként egy korabeli cikk szerint 1977-ben Indonéziába utazott, mint „Külkereskedelmi Minisztérium délkelet-ázsiai referatúrájánák vezetője”.
„Végül közölte Harmati elvtárs, hogy nem hivatalosan tudomása van kijelölt utódjáról, aki Mikosdi György a KKM Vámpolitikai és Nemzetközi Kapcsolatának Főosztályának főosztályvezető-helyettese /Nyerges János helyettese/ Harmati elvtárs úgy számít, hogy a nyár végén, ősz elején fog véglegesen hazatérni.” Ezt a jelentést Légrádi már 1978. április 21-én adta.
„Légrádinak” megüzenték Budapestről, hogy ügynöke, „Harmati” titkos munkatárs jól értesült: „Tájékoztatjuk Rezidens elvtársat, hogy
HARMATI elvtárs >nem hivatalos< információja helytálló, váltására a fedőszerv korábbi terveivel ellentétben titkos munkatársunk, SZÁRAI elvtárs kerül Brüsszelbe kihelyezésre.
[…] Szárai elvtárs felkészítését megkezdtük, erről továbbá a munkatársunk meghatározott feladatokról a későbbiekben tájékoztatjuk Rezidens elvtársat” – írta „Réti” 1978. május 9-én „Légrádinak”.
Csak kapkodjuk a fejünket: még egy titkos munkatárs, Szárai, azaz Mikosdi György.
Utóbbi az elmúlt években „közíróként” (ezt a címet én máig nem tudom értelmezni, a Magyar Hírlapban is sok publicista használta) írt cikkeket a Népszabadságban, mielőtt néhány éve elhunyt.
Amúgy a rendszerváltás után ő is a demokrácia és az európai integráció élharcosa lett, Antallék őt is megtartották, egy 1992-es cikk brüsszeli magyar kereskedelmi tanácsosként (tényleg, mi másként?), ideiglenes ügyvivőként mutatja be a belügyi iratok összecsengése szerinti egykori SZÁRAI titkos munkatársat, aki 1997-ben (talán már visszavonulva) az unió „kereskedelempolitikájáról” írt tanulmányokat.
Ő is azok közé tartozott, akik emlékkönyvet írtak (Balázs az ATV-ben arról értekezett, hogy ezt a korszakot emlékkönyvekből ismerjük, igen, de másból is jó lenne tájékozódni), ebben természetesen nem írt az emlegetett „titkos munkatársi szerepről”. Ez nem meglepő, viszont megemlékezett másról, beengedett minket a kulisszák közé:
„Mintegy 500-an végeztünk a 750-es induló létszámból. Egymás után érkeztek a hírek a sikeres elhelyezkedésekről. Közvetlen környezetemből Kareszt már felvették tanársegédnek a külkereskedelmi tanszékre, Karikás örömmel újságolta, hogy a Metalimpex külkereskedelmi vállalat színesfém osztályán fog dolgozni és ezért a hátralévő államvizsgákra való felkészülés helyett fiatal évei utolsó részét inkább a Pala (a Palatínus) habjaiban fogja tölteni.”
(Ugye, milyen jó dolga volt annak, aki impexbe került).
„Már csak néhány nap volt hátra az első államvizsgáig, amig végre megkaptam az értesítést, hogy jelenjek meg a Néphadsereg (jelenleg ismét Falk Miksa) utca valamelyik lakóházának egyik emeletén. Egy lakásnak tűnő helység előszobájában már többen várakoztak. Egyszer csak engem hívtak egy udvarra néző szobába, ahol egy hosszúkás asztal mögött ülő több tagú bizottsággal kellett szembenéznem. Valaki az asztal túlsó oldaláról üdvözölt és közölte, hogy az >elvtársat< egyszerre több szerv kívánja felvenni.
Hamarosan bemutatta a résztvevőket, közöttük volt a katonai hírszerzés, az ÁVH hírszerzésének és elhárításának képviselője, a Külkereskedelmi Minisztérium és a számomra megkönnyebbüléssel fogadott Külügyminisztérium személyzetise.
Közölték azt is, hogy mindenki el fogja mondani, hogy milyen beosztásra gondolnak és azokra nekem kell, majd reagálnom.
Nem tudom, hogy honnan vettem a bátorságot, de amikor megköszöntem a nagy megtiszteltetést, akkor kijelentettem, hogy amikor az ember pályát választ, akkor nagyon fontos, hogy az ember érezzen hivatást a felajánlott pálya iránt és mivel én csak civil pályák irányában érzek hivatástudatot ezért idősporolás miatt csak a KKM és a KÜM képviselőitől kérek tájékoztatást.
[Ismét egy bátor lovag!] Szerencsére nem kapták fel a vizet, de megjegyezték, hogy nyugodjak meg az ÁVH-nál, vagy a hírszerzésnél is megmaradhatok az egyetemi diplomámból adódó civil foglalkozásnál. Ezt akkor nem értettem, csak jóval későbbi pályám során jöttem rá, hogy mire is gondolhattak. Végül is megnyugodtam, sikerült a külügybe kerülnöm.” [Azaz a hírszerzéshez, katonai elhárításhoz – tehetnénk hozzá.]
Ezután azért nehéz mit írni. Egyrészt köszönjük, hogy utólag is leleplezte a rendszert, amiből a kulisszák mögé bepillantva megtudhattuk, hogyan csemegéztek a szolgálatok a hallgatókból.
Ott volt közöttük ugye az a katonai szolgálat is, ami a belügyi jelentés szerint intenzíven foglalkoztatta Balázs Pétert. Reméljük, veszi majd a fáradtságot, és elmeséli, őt is behívták-e (mint mindenkit), és ha igen, ott kinek, mit felelt.
Bizonyítéknak természetesen nem tekinthetjük a hírszerzés jelentéseit, de azok alapján Mikósdi bizony titkos munkatárs volt, bármilyen hősiesen is viselkedett az emlékei szerint. A gazdasági diplomata egyébként 2014-ben hunyt el, a Gepnarancs.hu utolsó írásával emlékezett rá, amelyben ezt írta: „Abban az időben sokat jártam Genfbe, ekkoriban zajlottak azok a csatlakozási tárgyalások, amelyek révén hazánk az Általános Vám- és Kereskedelmi Megállapodásnak lett a szerződő fele. Később, a GATT tagság keretében, pedig többször vettem részt az ott szervezett multilaterális kereskedelmi tárgyalásokon.” Reméljük, egyszer „Szárai” titkos munkatárs munkadossziéja is előkerül.
Most térjünk vissza a másik titkos munkatárshoz, „Harmatihoz” a hetvenes évek végére: „Saját helyzetének alakulásáról elmondta, hogy perspektivái végleges hazautazása utánra rendkivül bizonytalanok és rosszak, a mi szempontunkból is. Éppen a találkozó napjának délelőttjén volt Biró miniszternél, aki enyhén szólva ingerült volt irányába és kidobta [Bíró József korábban maga is kereskedelmi tanácsos volt Londonban]. Ezt annak tudja be, hogy a miniszter korábbi ajánlatát /az Engedélyezési Főosztály élére történő kinevezést/ munkatársunk elutasitotta. […]
Végül két konkrét ajánlatot kapott: vagy elmegy vezérigazgató helyettesnek a HUNGAROTEX-hez, vagy valamely képviseleti vállalat igazgatói funkcióját választja. Felajánlották a ZENITH, a MERCATOR, és az IMPORTRADE igazgatói helyeit.
[…] Kértem HARMATI-t, hogy a számára legelőnyösebb ajánlatot fogadja el, ha lehet az IMPORTRADE igazgatói posztját.” – jelentette Szilvás Lajos alezredes (1978. május 25.).
Hungarotex, divatbemutató a hetvenes évekből / Fotó: Fortepan.hu
Látjuk, hogy a titkos munkatárs válogathatott, a következő jelentés szerint (Szilvás, 1978. nov. 21.) végül a ZENITH-hez küldték, mert Szilvás alezredes már azzal kapcsolatban tartott hosszú fejtágítást, hogy állambiztonsági szempontból mire kell különösen figyelnie. A hazahívott (és az álommunkáját el nem nyerő – láttuk, hogy Balázsékhoz pályázott) Havas elégedetlen volt. Az egész rendszert leleplezi a következő jelentés.
A miniszter-helyettesénél panaszkodott, hogy miért csak a hírszerzés tüntette ki
„Saját magáról elmondta, hogy tul van a kezdeti feszültségen, amelyet az uj munkakörbe való beilleszkedés okozott neki.
Referált már Török min.helyettes és Szalai államtitkár elvtársaknál. Szóvá tette Török elvtársnál, hogy a hirszerzés komoly kitüntetéssel honorálta sokéves munkáját, míg a KKM részéről sem köszönő szót, sem birálatot nem kapott és bántja az érdektelenség. Török elvtárs az illetékes államközi főosztályvezető kezdeményezésének hiányára hivatkozott és igérte, hogy a következő alkalommal gondja lesz az elismerésre.”
Ez is olyan irat, ami mindent elárul.
A teljes nyíltság, amellyel a sértett Havas nekitámadt a miniszterhelyettesnek (!), hogy csak a hírszerzés tüntette ki. Török István bocsánatot kér, és megígéri a pótlást.
Persze elég megnézni Török hevenyészett életrajzát: 1953-tól a Külkereskedelmi Minisztérium munkatársa, külképviseleti vezető Olaszországban és Törökországban, 1975-től miniszterhelyettes, majd államtitkár. 1968-1975 között a Chemolimpex Külkereskedelmi Vállalat vezérigazgatója.
Látjuk, itt mindenki egyforma, sakkfiguraként tologatták ezeket a megbízható elvtársakat, hírszerzőket, ügynököket, titkos munkatársakat a különböző területekre. Ebből a szempontból teljesen mindegy, mi volt Balázs funkciója. Az a lényeg, hogy milyen rendszer része volt. Ő és a többi, rendszerváltást után is megfuttatott, ma is ismert politikus és diplomata.
Az utolsó Havassal kapcsolatos jelentések hirtelen jött betegségéről, és haláláról tájékoztatnak, a dossziét lezárják. Hozzátehetjük: valószínűleg csak kora (?), ill. korai halála akadályozhatta meg abban, hogy komoly karriert fusson be a rendszerváltás után. Ha nem így történt volna, talán ma ő lenne a miniszterelnök-jelölt.
Folytatom.
Hamvasintezet.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS