Elébb a NAV, majd a BvOP közösségi oldalán bukkant fel egy videó már több fertályórája, amin egy fülbemászó dalt adnak elő TEK-es, navos, bévés hivatásos úrhölgyek és urak. A dallam annyira belemászott a szerző fülébe, hogy nyomozni kezdett és megfejtette: a magyar rendvédelem színe-java Dés László – Nemes István a Zene az kell című szerzeményét, a Valahol Európában musical egyik betétdalát adják elő. Kinyomoztuk azt is, hogy a zene világnapjára ki szervezte egy csapattá a rendvédelem minden területéről a zenélő hivatásosokat. Hogy ki ő? Titokban tartjuk, annyit elárulhatunk, maga is ezredes, rendőrezredes. És nő.
Tudták, hogy a magyar rendvédelemben szolgáló tízezrek között profi zenészek is vannak? Ma a zene világnapján ezzel szembesülhettünk. Elébb a NAV, majd a BvOP közösségi oldalán bukkant fel egy zenés videó. Fülbemászó dallam, profi előadás: Dés László – Nemes István a Zene az kell című betétdala a Valahol Európában musicalből.
Nyomozni kezdtünk és egészen az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságig jutottunk. Itt is egy rendőrezredes asszonyhoz, aki szerint nem az ő – a szervező – személye a fontos, hanem az, amit létrehoztak a rendvédelmi szervek hivatásos tisztjei, tiszthelyettesei.
Alábbi gondolatai is ebben a szellemben fogalmazódtak meg.
“Tisztelegj! – a hangok és csendek érzelmeket kiváltó, tudatos sorrendjének világnapjára!
„A zene univerzális nyelv, maga a hit és a gyógyító szeretet!” – vallotta meggyőződéssel minden idők egyik legnagyobb hegedűművésze, Yehudi Menuhin. Az ő javaslatára vált október elseje főszereplőjévé az ezerarcú muzsika, ami közelebb hoz egymáshoz embereket, kultúrákat.
Közel 50 esztendeje (1975-től) ünneplik e napon világszerte a zenét, akkoriban a csodagyerekből csodafelnőtté vált hegedűvirtuóz így fogalmazott: „Arra szeretnék buzdítani minden várost, falut és országot, hogy rendezzenek sokféle zenei eseményt ezen a napon. Örülnék, ha nemcsak koncerteken, rádióműsorokban szólalnának meg régi és főként mai művek, hanem spontán megnyilvánulásként utcákon és tereken is muzsikálnának énekesek, kórusok, jazz-zenészek és a komolyzene legjelentősebb előadói…”
Megfogadtuk a muzsikájával negyed évszázada az égieket lenyűgöző mester intelmeit és összehoztunk egy rendvédelmi ősbemutatót. Az első hívó szóra csatlakoztak zeneimádó kollégáink és örömmel vállalták a közös produkciót – tisztelegve a világnap kitalálója és honi zenetörténetünk egyik legkiválóbb alakjai előtt.
Az idén 70. születésnapját ünneplő, többek között Kossuth és Liszt Ferenc-díjas, Príma Primissima díjas zeneszerző, előadóművész, érdemes művész, a résztvevő egyenruhások számára előzetesen jó együtt zenélést kívánó Dés László Nemes Istvánnal, a legjobb szövegírók egyikével közös szerzeménye, a Zene az kell. Nincs ember, aki ne ismerné a Valahol Európában musical egyik betétdalát – furmányos egy nóta, szempillantás alatt képes a fülbe mászni és ott is maradni.
A banda összeállt, hála a BRFK, a BvOP, a NAV, az OGY, az OIF, az OKF, az OPSZ, a PVMRFK, valamint a TEK zeneimádó-, és művelő munkatársainak.
Próbák, kották, szólamok, majd összehangolódás. Profi muzsikusok, elhivatott, maximalista dalos pacsirták, de azért volt némi izgalom. Utólag bebizonyosodott, erre semmi ok, mert minden résztvevő odatette magát: a hangszeresek takkra pengettek, fújtak, ütöttek, az énekesek fejhanggal, mellhanggal cifráztak, a kórus három szólamban támasztotta meg, egészítette ki szólistáink altját és baritonját.
Szerintünk egy parádés örömzenélést hoztunk össze, de végül is döntse el a hallgatóság, hogyan sikerült eme rendhagyó, rendvédelmi ősbemutató!”
Facebook
Twitter
YouTube
RSS