Pesti Srácok

III. Károly a Bundestagban: az Ukrajna elleni támadás veszélyezteti Európa biztonságát

III. Károly a Bundestagban: az Ukrajna elleni támadás veszélyezteti Európa biztonságát

Az Ukrajna elleni támadó háború veszélyezteti Európa biztonságát és a demokratikus értékeket – jelentette ki III. Károly brit uralkodó csütörtökön, a német szövetségi parlamentben (Bundestag).

III. Károly a háromnapos németországi látogatása legfontosabb elemeként elmondott parlamenti beszédében kiemelte, hogy a háború elképzelhetetlen szenvedést okoz ártatlan embereknek, tönkretesz számtalan életet és "brutálisan a földbe tiporja a szabadságot és az emberi méltóságot".

– mondta a király, rámutatva, hogy hazája és Németország Ukrajna legnagyobb támogatója Európában.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá III. Károly. Aláhúzta:

III. Károly az első uralkodó, aki felszólalt a Bundestagban, azonban a csütörtöki már a második beszéde volt a német szövetségi parlamentben. Az elsőt 2020-ban, még trónörökösként tartotta, a háborúk, az önkényuralmi rendszerek és a politikai indíttatású erőszak egyéb formái halálos áldozatai emléknapjának (Volkstrauertag) fő szónokaként. Mindkét alkalommal többnyire németül beszélt, és elsősorban az Egyesült Királyság és Németország szoros történelmi kapcsolatáról szólt. Trónörökösként és uralkodóként elmondott beszédében egyaránt elemezte a britek és németek kultúrájának egymást ösztönző és erősítő, körkörös kapcsolatát, amelynek példái közül mindkét alkalommal kiemelte, hogy William Shakespeare műveit elsőként németre fordították le. Csütörtöki beszédében viszont a Johannes Brahms vagy éppen a Kraftwerk zenekar munkássága iránti brit elismerés, és a Monty Python csoport és a Beatles körüli németországi kultusz ügye mellett a három évvel korábbinál hangsúlyosabban jelentek meg a kapcsolatok politikai vonatkozású elemei, nemcsak az ukrajnai háborúval összefüggésben.

III. Károly brit király (k, pulpitusnál) beszédet mond a német parlamenti alsóház, a Bundestag üléstermében, Berlinben 2023. március 30-án. A háromnapos hivatalos látogatáson Németországban tartózkodó III. Károlynak ez az első hivatalos külföldi útja uralkodóként. Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Az uralkodó így többek között rámutatott, hogy a német nép az egyetlen, amellyel a brit haderő közös alakulatot tart fenn – ez a 130. számú brit–német pontonos hidászzászlóalj –, és arról is szólt, hogy a brit és a német légierő együtt dolgozik a balti államok biztonságának megőrzéséért. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyságnak és Németországnak a jövőben is együtt kell működnie a szabadság és a demokrácia védelmében. Mint mondta, "együtt és állandó figyelemmel kell szemmel tartanunk az értékeinket és szabadságunkat fenyegető veszélyeket, és határozottan szembe kell szállnunk velük".

– mondta III. Károly, akinek beszédét a Bundestag elnöke és legtöbb képviselője mellett a kancellár, az alkotmánybíróság elnöke és egy sor magas rangú vendég is meghallgatta. III. Károly meghívását a parlamenti pártok közül egyedül a kormányzó szociáldemokratáktól (SPD) balra álló ellenzéki Baloldal (Die Linke) ellenezte. Álláspontjuk szerint méltatlan a Bundestaghoz, hogy "meghajol egy uralkodó előtt", és a "monarchiák amúgy is lényegében diktatúrák, csak több történelmi díszlettel".

III. Károly szerdán érkezett Berlinbe királynői rangú hitvesével, Kamillával. Ez a tavaly trónra lépett uralkodó első állami látogatása. Az eredeti tervek szerint Franciaországot kereste fel volna elsőként. A németországi út előtti napokra tervezett vizitet Emmanuel Macron francia államfő kérésére elhalasztották.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Clemens Bilan

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?