
Nagyon úgy tűnik, hogy az összefogásból inkább egy mészárlás, e-sport szakzsargonnal egy free for all meccs kezd kirajzolódni, ahol megszűntek a pártok és a szövetség, a helyükön pedig egy önmagát mardosó, ideológiailag szélsőséges massza maradt. Ami lassan felemészti magát. Ennek az egyik újabb kórtünete Vadai Ágnes nyílt levele Márki-Zay Péterhez, amelyben az óvodai érvrendszer aduászát játszotta ki a dékás elvtársnő: szerinte nem is ők folytatnak gyűlöletkampányt, hanem azzal kezdődött a vita, hogy Márki-Zay visszaütött.
A baloldal elmúlt hónapban tanúsított vergődésének kórtüneteit felsorolni szinte lehetetlen vállalkozás, kezdve a villamos alá kerülő Karácsonnyal, egészen odáig, hogy a talpon maradt két jelölt egymást túllicitálva igyekezett “Orbán emberének” beállítani a másikat. Pedig tudjuk, hogy mindenki a gyurcsányi akol melegében pihen meg a nap végén. Még ha ezt néha meg is zavarják a fentihez hasonló kis közjátékok.
Most azonban Feriék, úgy tűnik, megelégelték a hódmezővásárhelyi polgármester ugrálását és nyílt levelet fogalmaztak meg Márki-Zay Péterhez címezve, gyűlöletkampánynak minősítve az elmúlt hetekben tett nyilatkozatait. Mint ismert, Márki-Zay korábban azt állította, hogy a DK olyan politikusokat zsarol, akik Karácsony Gergelyt támogatták, majd “átpártoltak” a Gyurcsány-szektához. Ezeket a politikusokat aztán ugyanezzel a lendülettel le is hazaárulózta, a nagyobbik baj azonban az, hogy az ő választóikat is sikerült megbélyegeznie ugyanezzel a vezérdemokratának.
Persze a DK sem pihent: Gyurcsány például éppen szerdán kérte ki, hogy a reggeli hazudozás terén elveszi a kenyerét Márki-Zay Péter, most pedig egy nyílt levéllel öregbítették a “békés, baráti összefogás” hírnevét. A Facebookon közzétett levélben Vadai Ágnes kérte számon, hogy hazaárulónak nevezzék őket. Igen, annak a DK-nak a képviselője kéri ezt számon, amelynek miniszterelnök-jelöltje az EP-ben rendszeresen Magyarország megbüntetéséért szónokol, férje pedig éveken keresztül dolgozott az ország szisztematikus kirablásán.
https://www.facebook.com/vadaiagnes/posts/4427755880648249
Mindenesetre egyvalamit azért szemléltet a poszt, mégpedig azt, hogy az összefogás már rég nem létezik, a helyén csak egy, egymással a koncon marakodó massza maradt. Az ellenzék egy hónapig sem volt képes összeállni; nemhogy kormányzásra, de még egy relevanciával nem rendelkező választásig sem képesek elviselni egymást. Ha pedig ezek után mégis lesz közös lista, az nem választási névjegyzék lesz, hanem egy szégyenlista azokról, akik a hatalom morzsájáért – és egy darabka koncért – képesek összeállni azzal is, akiket korábban hazaárulónak neveztek. És mi lesz abból, aki összeáll egy hazaárulóval? DK Klárának és Márki-Zaynak fel van adva a ma esti házi feladat.
TalEle
2021-10-13 at 19:30
Az „előválasztási” cirkuszukból is jól látszik, hogy Gyurcsány aljas szivárványos söpredékének semmi köze a demokráciához! Egyedüli sanszuk, hogy – mint profi Soros ügynökök – nagyon jól tudják, hogy a választók többsége nem racionálisan, hanem impulzív módon, érzelmi alapon, a közösségi médiák fake news híreitől felheccelve dönt! Éppen ezért, a Fidesznek, ha nyerni akar, akkor, a vonzó gazdasági intézkedések mellett, „érzelmi töltetet” is bele kell vinnie a választásokba; azaz az országgyűlési választásokat és a gyermekvédelmi népszavazást egy időben kell megtartani! Ha, a két szavazást egyszerre tartják meg, ezek „szinergiája” óriási valószínűséggel győzelemre segíti Orbánt, ha viszont külön-külön lesz a szavazás, akkor a Fidesz ki fog kapni!
lyukas zokni
2021-10-13 at 18:53
ez a vad(ai)disznó is úgy hiányzott már, mint egy falat kenyér, egy ideig csendben volt, de most beröfögött egyet ő is, hogy megdolgozzon a pénzéért.
molnar
2021-10-13 at 18:51
2022 ben lesz a prénium es a jutalom osztás!Remeleml,hogy ti a soros globalista hazaárúló zsoldos talpnyalók és “fake- populista” mocskok moslék megkapjátok!
Ès eldugul a “?” okádó pofátok!
Királytigris
2021-10-13 at 18:51
És vannak akik ezekre szavaznak… Na, ez a szomorú!
Contrabass
2021-10-13 at 16:13
A moslékosok szavazói legalább akkora gondban lehetnek, hogy kit válasszanak, mint a komcsi időszakban, mikor az MSZMP és a Hazafias Népfront között kellett választani. De tudom, hogy ők mind egytől-egyig tisztességes nyugdíjasok és visszaküldik a nyugdíjprémiumokat az utolsó fillérig.
Erzsi
2021-10-13 at 16:11
Nagyon fáj a foga Márki-nak a becsukott szemű Klárika Dobrevá-ra, és lám jön Ágika Vadai és megvédi a Feri kedvéért a Klárikát ettől a dúvad Márki-tól, belegondolni is rossz mi lenne, ha ő nem lenne ott ilyen esetekben. A Ferit többször és hosszabban védi, mert őt többen támadják (csak azért írom, nehogy valaki is rosszra gondoljon). Rengeteg idejük megy rá erre a csupa jó szándékú harcra, az Isten ezeket nem szokta megfizetni!
khm
2021-10-13 at 15:41
“egymással a koncon marakodó ”
Nem bánom a konczon marakodjanak csak amennyit akarnak,sőt a bródit is széthúzhatják. 🙂
Béla
2021-10-13 at 15:11
“- Ma Dunakeszin azzal szólított meg egy házaspár, hogy jöttünk mi, hazaárulók szavazni.”
Ezek szerint már korábbról ismerték Vadait? 🙂
Malamut
2021-10-13 at 14:42
Ha egy komminista ügynk elárulja a soros ügynököt ,az hazaárulás?
Szerintem csak az egyik ügynök kihátrál a másik ügynök mögül.
Megnyugodhat az ellenzék ez nem hazaárulás!
Másért vagytok ti hazaárulók!
Orientál
2021-10-13 at 14:34
Mostanra de főleg jövő tavaszra még nagyobb lesz az az állami konc amiért egymásnak ugrottak Márki-Zaiék és Dobrevék. Gyurcsánynak és a Dobrev nejének van már tapasztalatuk az állami vagyonok korruptan megszerzésükben.
Poppy
2021-10-13 at 14:31
Olyan cukik,ja nem. Jól szórakozunk. Nagyon sajnálom a szavazóikat, mert már azt sem tudják merre vannak arccal.
ERZSI
2021-10-13 at 14:29
Olyan a kép, mint egy szerelmi tépelődés, mi van ha, Dobreva is meg újul, le váltja Ferit, mint Feri a feleségeit.