Pesti Srácok

Íme, Budapest új vezetői – Karácsony öt főpolgármester-helyettese

null

Nem okozott meglepetést a Fővárosi Közgyűlés mai ülése: ahogy az várható volt, a 18 ellenzéki és 15 kormánypárti képviselőből álló új grémium gond nélkül megszavazta, hogy az eddigi három helyett mostantól öt főállású főpolgármester-helyettes dolgozzon majd Karácsony Gergely mellett. A döntés több, mint 4 milliós havi többletköltséget ró a költségvetés terhére. Nézzük, kiknek szavaztak bizalmat a testület tagjai – összeállításunk pikáns részletekkel is megörvendezteti olvasóinkat Budapest főpolgármester-helyetteseiről. Közben kiderült: Karácsonyék csúnyán elbántak Baranyi Krisztina ferencvárosi párbeszédes polgármesterrel az alakuló ülésen, a Fővárosi Önkormányzat jól fizető bizottsági posztjait ugyanis helyette levitézlett, régi szoci elvtársaknak adták oda.

Öt főpolgármester-helyettest választott meg keddi alakuló ülésén a Fővárosi Közgyűlés, és bár a fideszes Láng Zsolt a szavazást megelőző vitában azt mondta, a feladatok száma nem indokolna ilyen sok helyettest, a közgyűlés mégis támogatta a jelöltek kinevezését. Karácsony Gergely szerint pedig az ő fizetésük "nem tétel a költségvetésnek". Összeállításunkból jobban megismerhetik az új főpolgármester-helyetteseket. Íme:

Gy. Németh Erzsébet (DK)

Gyurcsány embere a legelső a helyettesek sorában, a humán ügyek tartoznak majd hozzá.

PestiSracok facebook image
Gy. Németh Erzsébet, mint a fővárosi MSZP-frakció vezetője a Fővárosi Közgyűlés ülésén, az Újvárosháza dísztermében. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A tanár, valamint kulturális menedzser végzettséggel rendelkező Gy. Németh a baloldal régi, meghatározó embere, aki 1994 óta van jelen az országos politikában, 2002-ben pedig a főpolgármesteri címért is elindult. Többek szerint "igazi vörösinges", a politikus ugyanis a rendszerváltás előtt az úttörőmozgalom egyik arca volt, majd a Baloldali Ifjúsági Társulás választási irodáját vezette. Gyurcsány Ferenccel való kapcsolatának kezdete is ekkorra tehető. Kitartását és hűségét Gyurcsányhoz mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a baloldali szakadáskor a Demokratikus Koalícióba is követte, ahol ma elnökségi tag. Gy. Németh Erzsébet első számú főpolgármester-helyettesi kinevezése elég nagy ugrás ahhoz képest, hogy egy nemrég kiszivárgott hangfelvételen Karácsony arról beszélt, hogy Gy. Némethet esélytelennek tartja a győzelemre.

Kerpel-Fronius Gábor (Momentum)

A korrupcióellenes harcért, az átláthatóságért felel, amit Karácsony Gergely úgy fogalmazott meg, hogy ő lesz "Budapest lelkiismerete".

Íme, "Budapest lelkiismerete" egy korábbi Facebook-fotón

A saját politikai önmeghatározása szerint centrista, liberális-polgári beállítottságú rendszerszervező, publicista, a Jelenkor, valamint az Élet és Irodalom állandó szerzője a budapesti olimpiát ellehetetlenítő kampány után csatlakozott a Momentumhoz, ahol előbb kerületi alapszervezet-vezető lett, majd egészen a főpolgármester-jelöltségig jutott. Kerpel-Fronius igazi liberális, aki előszeretettel becsmérli a jobboldali embereket és a jobboldali értékeket. A keresztény konzervatívokat korábban "fotelhuszároknak" titulálta, akik nem tudnak mást, mint "hisztérikusan sorosoznak és ballibsiznek". Magyarországot hol "provinciális hőbörgök országának", máskor a "hárommillió droid országának" nevezte. Egy nyári posztjában pedig úgy nyilatkozott, hogy a magyarok "agyhalottak".

Tüttő Kata (MSZP)

Városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes.

Fotó: Magyar Idők/Havran Zoltán

Az egyik ismert milliárdos nagyvállalkozó, Leisztinger Tamás volt felesége. 1997 óta a Magyar Szocialista Párt tagja. 1997-2002 között az ISZM országos elnökségi tagja, 1997-1999 között az ISZM budapesti elnöke, 1998 óta az MSZP XII. kerületi szervezetének elnökségi tagja, az MSZP Budapesti Tanácsának tagja, 2002-től volt a Fiatal Baloldal – Ifjú Szocialisták (Fibisz) országos alelnöke, 2003 óta az MSZP budapesti elnökségének tagja. Politikai múltja azért is érdekes, mert fibiszes tagságának köszönhetően érintett volt a Zuschlag-ügyben; 2009-ben a bíróságon tanúként is kihallgatták. Tüttő Kata a Zuschlag és 15 társa ellen csalás és más bűncselekmények miatt lefolytatott büntetőügyben szereplő egyik szervezet, a Holnap Városáért Egyesület alapító tagja volt; az egyesület számlájáról 2002-ben 150 ezer forintot utaltak a személyes számlájára, de ebből semmire sem emlékezett. Az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Párbeszéd Magyarországért és a Momentum Mozgalom közös polgármester-jelöltje volt az V. kerületben, de nem ő nyert. Tüttő egyébként az egyik fő klímaharcos: tőle ered a "klímasemleges Budapest-Belváros" vízió.

Dorosz Dávid (Párbeszéd)

Az ő feladata, hogy Budapestet segítsen "átrángatni" a huszadik századból a huszonegyedikbe, a klímavédelmi feladatokból meglévő lemaradások bepótolása mellett. Jelentsen ez bármit is...

Dorosz Dávid még LMP-s korában, a szekelyhon.ro erdélyi magyar portálon

Karácsony párttársa, barátja, régi harcostársa, vagyis a volt kampányfőnöke a klímavédelemért lesz felelős. Dorosz régi harcostársa Karácsonynak, hiszen már az LMP-ben is együtt politizáltak, sőt, egyszerre léptek ki onnan. A klímaügyekért felelős főpolgármester-helyettes egyébként igazi liberális civil, emberi jogi lapot is alapított korábban, Humana címen. A hazai aktuálpolitikai ügyekben, pláne a főváros kérdéseiben bizonyára naprakész, hiszen régóta az Amerikai Egyesült Államokban él; az önkormányzati választás kampányában költözött haza és csatlakozott Karácsonyhoz – erről korábban a Magyar Narancs cikkezett. A Hírklikk baloldali blog pedig azzal dicsekszik, hogy Dorosz Dávidnak köszönhető "az újszerű eszközöket is alkalmazó mozgósítás és online kampány".

Kiss Ambrus

Kiss általános helyettes lesz, a közigazgatás és a pénzügyek tartoznak majd hozzá.

Kiss Ambrus szakért. Fotó: ATV

Az 1979-ben született zalaegerszegi politológus a Policy Agenda kutatóintézet vezetője. A Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt miniszteri kabinetfőnök és államtitkár is volt. Szintén hozzá köthető az Új Egyenlőség nevű baloldali portál. A német szociáldemokrata párt, az SPD pártalapítványával, a Friedrich-Ebert-Stiftunggal és a szintén erősen baloldali Policy Solutions-szel közösen szervezett konferenciákat, úgy, hogy közben hivatalosan évi pár millió forint bevétele volt csak. Az Új Egyenlőség portál arról is híressé vált, hogy itt mutatkozott be a Hallgatói Szakszervezet, amely a Soros-egyetemért szervezett tüntetéseket.–

Már a nászéjszaka elhálása sem sikerült: a 444-kedvenc Baranyi Krisztina vérig sértődött

Baranyi Krisztina, a Párbeszéd és a csatlakozó erők ferencvárosi polgármestere meglepő Facebook-posztot tett közzé, amelyből kiderül, hogy Karácsonyék csúnyán elbántak vele az alakuló ülésen és a Fővárosi Önkormányzat jól fizető bizottsági posztjait inkább levitézlett, régi szoci elvtársaknak adták oda.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.