
Magyarország gazdasága lehet a második leggyorsabban növekvő az idén Horvátország után az IMF által vizsgált feltörekvő és fejlődő európai térségben a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden publikált Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook, WEO) című jelentése szerint.
Az IMF Magyarországgal foglalkozó előző, áprilisi előrejelzésében az szerepelt, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) 3,7 százalékkal nő, a kedden ismertetett frissített becslésben 5,7 százalékos növekedési ütem szerepel. A jövő évi GDP-növekedési adatot a jelentés összeállítói 1,8 százalékra változtatták az áprilisban jósolt 3,6 százalékról. Tavaly 7,1 százalékkal nőtt a magyar gazdaság teljesítménye. Az infláció a tavalyi 5,1 százalék után idén 13,9 százalék, jövőre 13,3 százalék lesz a legfrissebb várakozás szerint. Az IMF áprilisban az idei évre 10,3 százalékos, jövőre 6,4 százalékos inflációt prognosztizált. A munkanélküliség az áprilisban vártnál kedvezőbben alakul az IMF szerint idén és jövőre Magyarországon. A ráta tavaly 4,1 százalék volt, idén várhatóan 3,4 százalék, jövőre 3,8 százalék lesz. Áprilisban az idei évre 4,3 százalékos, jövőre pedig 4,2 százalékos magyarországi munkanélküliséget várt az IMF.
Az IMF szerint idén a térségben a legnagyobb mértékben Horvátországban nő a GDP, 5,9 százalékkal, a növekedés üteme jövőre 3,5 százalékra mérséklődik. Ukrajnában az áprilisi előrejelzésével megegyező, 35 százalékos idei GDP-esést vár az IMF, a jövő évre nem adott becslést. Az idei ukrán inflációt az IMF 20,6 százalékra becsüli a tavalyi 9,4 százalékot követően. Az IMF nem közölt jövő évi inflációs becslést és nem tett közzé várakozást a munkanélküliség idei és jövő évi alakulása kapcsán. Az IMF előrejelzése szerint Oroszországban a GDP az áprilisban várt 8,5 százalék helyett 3,4 százalékkal csökken az idén, a jövő évi GDP-csökkenési adatot 2,3 százalékon tartották a jelentés összeállítói. Az idei infláció az áprilisban becsült 21,3 százalék helyett 13,8 százalék lesz a friss várakozás szerint és jövőre 5 százalékra mérséklődik az áprilisban jelzett 14,3 százalék helyett. Oroszországban a munkanélküliség a tavalyi 4,8 százalékról idén 4 százalékra, jövőre 4,3 százalékra változik. Áprilisban az idei évre 9,3 százalékos, jövőre 7,8 százalékos rátával számolt az IMF.
Forrás: MTI
Hesslerezredes
2022-10-14 at 11:17
Nincs mese: ideiglenesen államosítani kell az ellátási láncokat és az alapvető ellátást biztosító gyártó kapacitásokat (magyarán: az élelmiszeripart és az alapanyag felvásárlást, ha másképp nem megy: a mezőgazdasági termelést is).
A MOL-t is.
Az összes üzemanyagtöltő-állomást.
Az önkormányzatokat központi irányítás – Budapesten: katonai – irányítás alá kell venni.
Mindezt a szükségállapot kihirdetése után, természetesen.
Aztán, ahogy mondani szokás: semmi sem állandóbb, mint az ‘ideiglenes’…
Obi
2022-10-13 at 12:43
Grimmbusz: IMF mutatója hiteles, csak az a kérdés hogy mit mér. GDP növekedés önmagában nem jelent fejlődést, mivel ha te adsz nekem 500000 forintot hogy ássak egy gödröt én meg adok neked 500000 forintot hogy ásd be, akkor nőtt a GDP 1 millió forinttal de semmi produktív nem történt. Ezen felül a különböző országok között árfolyam/infláció/fizetés stb különbségek is vannak. Ha nő a GDP az még nem biztos hogy hasznosan nőtt (de általában igen), ha csökken a GDP az még nem biztos hogy a hasznos gazdaság ténylegesen kisebb lett (de általában igen). Hosszútávon érdemes ezekkel foglalkozni pl 5-10 éves átlagban (és ott is csak a reál, vagy vásárlóerő paritásos adattal és összehasonlítva a referenciákkal: szomszédos és hasonló méretű országok, USA, Kína, stb), mert a havi meg éves adatokban (és főleg a jóslások/várakozások) sok a zaj.
A BigMac index az egyik leghasznosabb közgazdasági adatok közé tartozik (hiába van hülye neve), mivel egy olyan dolgot hasonlít össze különböző országok között ami teljesen standardizált és nagyon sok helyen kapható: Tehát egy bigmacet magyarországon, USA-ban és zuluföldön is ugyanannyi erőforrásba telik elkészíteni és mivel élelmiszer ezért jól reprezentálja az alapvető szükségletet.
Grimmbusz
2022-10-12 at 15:08
Persze, semmilyen mutató meg intézet nem lehet hiteles, ha nem az orbánfóbiátok igazolja, ugye kedves kommentelők? 😀
BigMac index.
Meg esetleg hány m2-t tudnál kirakni a csengő aranypénzekből?
meg hogy lehet-e virágot meg elefántot kirakni ha felváltod….
😀
Matu
2022-10-12 at 11:20
A fene se érti a gazdasági és pénzügyi életet…Időnként megdicsérnek, gyakran befektetnek és az a szerencsétlen forint mintha ettől teljesen függetlenítette volna magát. Márpedig ha a pénzünk nem tükrözi a gazdaság valós helyzetét, akkor azt valaki(k) cseszegetik!
TS
2022-10-11 at 20:50
Miért, az IMF az Igazmondó és Jótékonykodó Intézet? Egyébként nem látom, hol foglalkoztam volna velük.
Logikus
2022-10-11 at 18:15
TS bírom, hogy még az IMF-et is felülbírálod 😀
Kevin
2022-10-11 at 18:15
Tudtátok hogy bevándorló ország lettünk? Persze legaláis migránsokkal akik gyárakban stb stb dolgoznak. Nyilván kevesebbért mint a magyarok.
S hogy ez a multik miatt van? Buksijukat meglehet simogatni.
Én
2022-10-11 at 16:17
szeretem ezt a “feltörekvő” szót, olyan mint a “fejlődő országok”
ilyen lesajnálás, de mégse akarják a visszamaradott szót használni
TS
2022-10-11 at 16:16
Amíg ilyen számok lesznek, nagy bukta nem lesz, és ez most nagyon fontos. Igaza van Herr Hesslernek, valóban lennének más mutatók is, de ezek az adatok biztatóak, hogy elkerüljük a legrosszabbakat.
Orientál
2022-10-11 at 16:15
IMF állandóan a következő évi gazdasági teljesítményeinket előrejelzéseiben velünk kapcsolatban direkt szándékosan kártékony gyengébb eredményeket hazudozik.
Nahát
2022-10-11 at 16:14
Dúró Dórika pedig éppen a magyar inflációval van elfoglalva. A politológus asszonyka ehhez is ért, hajh, nagy szerencse ez nekünk, magyaroknak! Számomra az a felháborító, hogy az infláció miatt a komcsik nem a devizaspekulánsokat hibáztatják, hanem a magyar kormányt, és szemérmesen elhallgatják, hogy egész Európa szenved a háborús inflációtól.
Orientál
2022-10-11 at 16:11
Erre a hírre balliberálisok zöldek párosával egymással szembe állhatnak és pofán is köphetik egymást.
Hesslerezredes
2022-10-11 at 16:07
Számmisztika ezerrel
2022-10-11 at 15:54
Ön jól látja: a GDP abszolút félrevezető mutató.
Azt méri, hogy az adott országon belül a gazdaság hogyan teljesít.
Azt nem méri, hogy ennek mennyi a hozadéka az ott élők számára.
Nálunk a GDP az idetelepült – nem magyar tulajdonú, ide alig-alig adózó – multinacionális vállalatok teljesítménye. Semmi más. Mert a magyarnak mondott, de abszolút nem magyar gazdaság nagy részét a multik képezik nálunk.
Őszintén szólva az ország valóságos teljesítménye az iszonyatos infláció – amit viszont az itt élő bennszülöttek – azaz: mi – szívunk meg, de nagyon.
Tipikus gyarmati viszonyok.
És tipikus példája annak, hogy a statisztika tényleg a matematika lotyója.
Játékos
2022-10-11 at 16:04
Számmisztika ezerrel 2022-10-11 at 15:54
BigMac index
Számmisztika ezerrel
2022-10-11 at 15:54
A GDP adatoknál sokkal érdekesebb volna az emberek jólétét mérő mutató. Pl. burger index változása, vagy hogy hány éves jövedelméből tud valaki autót vagy lakást vásárolni figyelembe véve a kamatterheket is. Lehet még folytatni hasonló példákkal. Mert amúgy ezek a makroökonómiai adatok csak arra jók, hogy legyen mit számonkérni a diákoktól a dolgozatban, de a gazdaság állapotáról, tényleges fejlettségről illetve fejlődésről nem adnak pontos képet.
1 Enaki
2022-10-11 at 15:27
A mi Kormànyunk teszi a dolgàt hozzàèrtessel gratulàlunk. Ez férfi munka volt.Ebben a helyzetben,minden segìtsèg nèlkūl,menekūlt àradattal a nyakunkban,e rendkjvūli eredmèny elismerèst von maga utàn.
Rolo
2022-10-11 at 15:15
Ejha…már megint romokban a gazdaság…csőd és pusztulás…????
Na vergődjetek libsik…ez megint nem jött be???(12 éve a faszerdőben)????
Aztán nehogy kiderüljön az IMF ről,hogy fidesz propaganda???????