Pesti Srácok

Indul a beruházási dömping: jönnek a közútfejlesztési óriásprojektek (Videó)

Indul a beruházási dömping: jönnek a közútfejlesztési óriásprojektek (Videó)

A napokban kormánydöntések sora jelent meg a Magyar Közlönyben, melyek közül a Világgazdaság most összeszedte a legjelentősebbeket.

Ilyen például, hogy a kabinet végre döntött a Mohácsi Duna-híd és a kapcsolódó úthálózat kivitelezési feladatai ellátásához szükséges források biztosításáról. Hogy nem kis összegről van szó, azt mutatja, hogy ez lesz minden idők legnagyobb összegbe kerülő hídépítése Magyarországon,

A Világgazdaság azonban rámutat: nem ez az egyetlen gigaberuházás, ami zöld lámpát kapott a kormánytól. Határozatba foglalta ugyanis, hogy egyetért az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös–Csenger közötti szakasz és kapcsolódó létesítmények megvalósításával, valamint Szamossályi az M49 gyorsforgalmi útba (új Szamos folyó híddal) történő bekötésének tervezésével. Minderre pedig a pénzt is odaadta.

PestiSracok facebook image

– tette hozzá a Világgazdaság.

A lap számításai szerint a Mohácsi Duna-hídra és az M49 folytatására a kormány együttesen kicsivel több mint 579 milliárd forint finanszírozást ad a következő hét évben.

– vonja le a következtetést a cikk szerzője.

Forrás: Világgazdaság; Fotó: Speciálterv

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.