Az egyetlen állandó dolog, amiben Karácsony Gergely kapcsán biztosak lehetünk, hogy nem hagyja ki a lehetőségét annak, hogy írjon egy Facebook-bejegyzést, amiért majd kap nagyon sok lájkot és némi figyelmet. Budapest hercege ugyanis nem csak miniszterelnök nem akart lenni, valószínűleg főpolgármester sem, és sokkal jobban érezné magát, ha influenszerként villoghatna a közösségi médiában. Csak egy baj: Karácsony még erre is alkalmatlan.
Portálunk is beszámolt a pár héttel ezelőtti Deák téri pénzszórásról, melynek következtében az ezresekért ugrándozó tizenévesek letaposták a tér virágait. Az ügyben bejelentés is született és eljárást is indítottak az akciót szervező influenszerek ellen (erről bővebben ITT). Az esetnek volt azonban egy médiatörténeti vonulata is. Kitört ugyanis az első magyar influenszerháború.
Karácsony ugyanis lecsapva a lájkokra egyből írt egy felháborodott bejegyzést a virágok elpusztításáról, ezután Szépréthy Roland, az eseményt szervező egyik influenszer ezért bocsánatot is kért, illetve vállalta a felelősséget. Majd kicsit vissza is szólt a főpolgármesternek:
Vannak, akik milliókat adnak a társaiknak és vannak, akik tízmilliókat költenek tanácsadókra.
A nagyvadak tehát összecsaptak, és be kell valljuk Szépréthy és társa meglehetősen lealázta a magas és vékony főpolgármestert. Karácsony ugyanis elkövette azt a hibát, hogy megint úgy érezte, ha ír egy bejegyzést, akkor úgy vehetjük, megcsinálta a munkáját. Miközben ugyanis a főpolgármester csak posztolgatott a tér rendbetételéről, addig a pénzszórás két szervezője három óra alatt visszaültette a virágágyásokat. Ráadásul, erről az akcióról csak azután posztoltak, hogy már befejezték a munkát.
De Karácsony itt nem adta fel, és rövidesen egy másik videóban kijelentette, hogy ő akkor is ültet, csak máshová. Várjuk, hogy a főpolgármester mikor reagál egy TikTok kihívással, esetleg egy tisztázós live-ban elmondhatná, hogy ő már korábban meg akarta csinálni, csak a szülei nem engedték ki az esőben. A harcnak a nézettségért folytatódnia kell. Megy lájk meg a dónét srácok!
Forrás: Facebook; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Sanyáta
2024-04-28 at 17:26
Legalább a nyögdíjasoknak lett volna virágeső…..hisz ígérte a 20000 forintot.. na ez se jött be! Ez olyan sötét mint a naplemente.. Gondolkodni kéne majd háromig számolni!!!! A felesége elmagyarázhatná gergőnek, hogy mennyire hülye, változás kéne! De Gyurcsánynak nagyon bejön a csávó…!Dobrev keblére ölelte!
Talpra magyar!
2024-04-27 at 21:03
Ennek a parazita bűnöző Karácsonynak csak tanácsadóból 42 van mind a Gyurcsány csicska bandája akik miniszterelnöksége alatt alaposan bedolgoztak Gyurcsánynak a hazánk széthazudáséba és csődbe nyomorba szétlopásába már 2006 tavaszára teljesen csődbe kxrták hazánkat. És ezek a szemét hazaárulók akarnak rengeteg 100ezer idegen élősködő migránst ránktelepíteni.
na4
2024-04-27 at 20:38
Remélem már nem kell sokáig néznünk ennek a tehetségtelen ,ostoba, puhapöcs Kamugejinek a pofáját.
Naprózsa
2024-04-27 at 19:26
Kedves Cser Borbála!
Pont ezen nevettem fel én is.
Cser Borbála
2024-04-27 at 17:24
Ha valamit az utóbbi időben díjaztam, és szívből nevettem rajta, akkor ez a titkos , rapid virágültetés volt!!!
matrix
2024-04-27 at 16:58
Pöcs !