A kormány drámai gyorsasággal hülyíti el a magyarokat, miközben a 21. században nyitott, szolidáris, a világot megértő, ahhoz alkalmazkodó társadalomra van szükség – nyilatkozta Inotai András közgazdászprofesszor a 168 Óra ma megjelent számában. Hozzátette, nem ismer olyan magyar kormányt – beleértve az ötvenes évek első felében működőket sem -, amelyekben ilyen mértékben dominált volna a bunkóság.
Inotai elmondta, hogy szerinte már nem csak szellemi, de bizonyos értelemben fizikai népirtás is folyik Magyarországon. Ezt azzal magyarázta, hogy egyre több embert üldöz külföldre az általa csak “rendszernek” nevezett kormány. Úgy véli, a gazdaságban és a társadalomban lévő feszültségeket egyelőre elrejti, hogy látszólag pörög a magyar gazdaság, de mivel a növekedés főleg külső forrásokra támaszkodik, nem pedig javuló versenyképességre és erősödő társadalmi kohézióra, ezért bármikor megroppanhat. Inotai András hozzátette, hogy nem ismer olyan magyar kormányt, beleértve az ötvenes évek első felében működőket sem, amelyekben ilyen mértékben dominált volna a bunkóság. Nem is a középszer, hanem a bunkóság. A szinte középkori provincializmus és rövidlátás a felszínen kínálkozó pillanatnyi előnyökért.
Olyan emberek vannak döntési pozícióban, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy néz ki a világ. Van egy rendkívül provinciális beállítottságuk, amit részben urizáló, részben a másképp gondolkodókat elnyomó, sőt kiátkozó magatartással próbálnak kompenzálni. Ezzel szemben a globalizáció a 21. században olyan mértékű és gyorsaságú változásokat érlel, hogy ha azt egy ország népe és vezetése nem érti meg és nem készül fel rá, akkor nagy baj van
– fogalmazott Inotai. Hozzátette, hogy a fejlett államokban annyival jobb a helyzet, hogy ha születik egy gazdasági döntés, akkor annak felmérik a gazdaságot érintő összes pozitív és negatív hatását, de a politikai, jogi, környezetvédelmi, szociális, regionális, pszichológiai következményeit nem veszik figyelembe, holott ezekkel lenne teljes a kép. Aki tud, az elmegy az országból, aki marad, legfeljebb a túlélésre játszik. A populizmus félelmekre épít és az értelmet kizárja a képletből – mondta Inotai a 168 Óra újságírójának. Arra a kérdésre, hogy a populizmus az ellen is fordulhat-e, aki gyakorolja, Inotai azt válaszolta, hogy
a gyűlöletnek mindig van aktuális tárgya, ami bármikor változhat, és ha elég mélyen van elültetve, akkor a megmételyezett társadalom automatikusan fogja keresni a gyűlölet következő tárgyát.
Inotai úgy gondolja, hogy Magyarországot egyre több gazdasági és társadalmi feszültség szorítja, és már túlmentünk azon a határon, ahonnan az igen jelentős anyagi, erkölcsi, és társadalmi költségek nélkül vissza lehetne térni a “helyes útra”. Nemcsak a fiatalok, hanem a középkorúak is tömegesen vándorolnak ki, jelenleg több, mint félmillió magyar él, és dolgozik külföldön. Mindezek mellett a magyar gazdaság egyik pillanatról a másikra mégsem omolhat össze, hiszen a devizában lévő hiteleket forintosították, ezzel jelentősen csökkent Magyarország külső pénzügyi sérülékenysége. Viszont, ha támadás érné a forintot, annak súlyos gazdasági következményei lennének. Elmondta, hogy véleménye szerint ebből a lakosság semmit sem érzékel, pedig mára egy modernkori jobbágyság alakult ki.
Az emberek túlnyomó része, álomvilágban, egyfajta Patyomkin-faluban él. Mintha “kivételes népünkre” nem hatna mindaz, ami szűkebb és tágabb környezetünket már hosszabb ideje meghatározza.
Forrás: 168 Óra
Facebook
Twitter
YouTube
RSS