Pesti Srácok

Irán szerint palesztin "önvédelem" az Izrael elleni támadás

Irán szerint palesztin "önvédelem" az Izrael elleni támadás

Az iráni külügyminisztérium szombaton úgy vélekedett, az Izrael elleni támadás a palesztinok önvédelmi cselekedete, és felszólította a muzulmán országokat, hogy támogassák őket jogaik érvényesítésében.

A Hamász palesztin iszlamista mozgalom meglepetésszerű offenzívát intézett Izrael ellen szombaton. Az iszlamista fegyveresek az elmúlt évtizedek legsúlyosabb támadása során számos embert megöltek és túszokat hurcoltak el a Gázai övezetbe.

– idézte az iráni állami média Nászir Kanánit, a külügyminisztérium szóvivőjét.

PestiSracok facebook image

– mondta Nászir Kanáni. Akbár Ali Velajati, Ali Hamenei ajatollahnak, Irán legfőbb vallási és politikai vezetőjének a főtanácsadója közleményében leszögezte: ez a győztes hadművelet minden bizonnyal siettetni fogja a cionista rezsim összeomlását, és küszöbönálló megsemmisítését ígéri – jelentette a Farsz félhivatalos iráni hírügynökség. Ali Bahadori-Dzsaromi kormányszóvivő az állami médiának azt mondta: a támadások "bebizonyították, hogy a cionista rezsim sérülékenyebb, mint valaha, és a kezdeményezés a palesztin fiatalok kezében van".

Az állami televízióban bemutatott felvételeken látni lehetett, amint a teheráni Palesztina téren összegyűlt emberek üdvözlik a támadásról szóló hírt, "Halál Izraelre!" jelszót skandálnak és tűzijátékokat lődöznek. A televíziós felvételek szerint Irán-szerte számos városban ünnepelték az Izrael elleni Hamász-támadást.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.