Az Euronews Budapesti Irodájának kollektívája és Nemes Gábor, a Klubrádió külpolitikai munkatársa kapta a MÚOSZ Kül- és Biztonságpolitikai Szakosztályának Európánkért díját – írja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének szombati közleménye.
Mint fogalmaznak, “a rangos szakmai elismerésben azok az újságírók, illetve szerkesztőségek, rovatok, kiadók, intézmények részesülhetnek, akik/amelyek az ajánlók szerint kiemelkedően sokat tesznek az Európai Unió, kontinensünk népei, az európai eszmék, értékek, folyamatok megismertetése és az európai együttműködés erősítése érdekében”. Az alapító okirat szerint az Európánkért díjat minden évben az Európa Napon, május 9-én adják át. Idén erre a koronavírus-járvány miatt később kerül sor. A díjazottakkal kapcsolatban leírják: szerintük az Euronews televíziós és internetes hírszolgálat munkatársai
a valóságot írják le tényszerűen, becsületesen és teljesen szabadon, a véleményalkotást a nézőkre/olvasókra bízva. Ez az a küldetés és gyakorlat, ami oly fájóan hiányzik a magyar médiapiac szereplőinek túlnyomó többségéből!
A “tényszerű és becsületes” újságírásra álljon itt mindjárt egy példa egy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel készített interjú képében.
A másik díjazottat, a klubrádiós Nemes Gábort pedig a következőképpen méltatják:
ha beszél, nem érzed, hogy mikrofon van előtte, hanem az a benyomásod, hogy beszélget veled. Tényszerűség, tárgyszerűség, szobrok kíméletlen leemelése a talapzatról, cseppnyi irónia. Semmi harsányság. Minden egyes tudósításának a meghallgatása után egy icipicivel tényleg többet tudsz a világról, legalábbis kevésbé dőlsz be a jelszavaknak.
Forrás/fotó: MTI
Ancsin Attila
2020-05-09 at 15:05
Röhejes.
vélemény
2020-05-09 at 14:08
A postakocsirablóból generalisszimusszá avanzsált, a mauzóleumból ugyan kiküllebbített,
nagy szivornyás biztosan a keblére ölelné a pékóknak kitüntetést osztogató álmagyar szövetség korifeusait, ha tehetné.
Valószínüleg ki is tüntetné őket a saját nevét viselő díjjal, valamint jószagú bőrkötéses
összes műveivel is megajándékozná a firkász- ítészeket.
Az utóbbi árúkapcsolás feltehetően szükségtelen, mert azok – a zúzda helyett –
agyonolvasottan már ott díszelegnek ezen talmi potentátok vitrinjében.
Mégis van egy fél pénzem
2020-05-09 at 13:44
Melyik az a diktatúra, ahol kitüntetik az összes ellenzéki újságírót? Próbálnál kitüntetni jobboldali, konzervatív újságírót Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Kínában vagy Kubában.
Nahát
2020-05-09 at 13:20
“európai eszmék, értékek, folyamatok” – a hideg is kiráz ezektől. Pontosabb volna azt írni: európai birodalmi hagymázas elképzelések, bűnök, torzulások. Az oligarcha Soros, az oligarcha Gyurcsány és az oligarcha Dobrev léhűtő talpnyalói kitüntették, és alaposan megvállveregették saját magukat, most pedig várják, hogy az istenadta nép hanyatt essen a nagyságuk előtt. Szánalmasak.
Patriot
2020-05-09 at 13:11
Akkor most melyik az igaz? Fasiszta diktatúrában sínylődnek?
Avagy szabadon , teljesen függetlenül irják az igazat?
Meg még ki is tüntetgetik egymást.
Ezek olyan hülyék , hogy már azt sem tudják mit hazudoznak össze vissza.
Mária néni
2020-05-09 at 12:56
Aranyoskáim !
Hahó, létre kell hozni jobboldali újságirók Szövetségét !
ViAM
2020-05-09 at 13:06
Ha jól emlékszem 1990-ben alakult a MUK (Magyar Újságírók Közössége). Többi között a MÚOSZ kiegyenlítésére. Kiváló koponyák alkották az elnökséget, de mivel nem kértek, nem kuncsorogtak állami és pártpénzekért, így szerényen éldegélnek. (Bp. XI., Bartók B. út 31.)
Molnár József
2020-05-09 at 12:43
Ha már a mazochista jobboldaliakon kívül nem hallgatja a rádiójukat szinte senki, akkor legalább dijazgtaják egymást. Addig legalább foglalkoznak velük.
Az ilyen MUOSz díjazás olyan, mint amikor a cirkuszban mennek körbe az elefántok, és mindegyik fogja az ormányával az előtte lévőnek a farkát.
Nahát
2020-05-09 at 13:13
???
Zia
2020-05-09 at 12:20
A muosz piszkosul büszke a történetére! ?
“A MÚOSZ-t 1896-ban alapították Budapesti Újságírók Egyesülete néven. Az újjáalakulást 1945. január 25-én jelentették be a Nemzeti Tanácsnak, elnöke Korcsmáros Nándor, főtitkára Borbély Zoltán lett.” https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_%C3%9Ajs%C3%A1g%C3%ADr%C3%B3k_Orsz%C3%A1gos_Sz%C3%B6vets%C3%A9ge#T%C3%B6rt%C3%A9nete A 45 utáni történet pedig kifejezetten érdekes. A saját honlapjukon még ennyit sem találni.?
Ego
2020-05-09 at 12:05
DE hiszen itt nincs szólásszabadság és a sajtó sem szabad. Akkor hogyan indokolhatnak így:”a valóságot írják le tényszerűen, becsületesen és teljesen szabadon, a véleményalkotást a nézőkre/olvasókra bízva”? Valaki/k akkor hazudik/nak azon az oldalon!
Jó vicc
2020-05-10 at 02:11
Jó vicc, több ló citrom díjat a belterjes igazi lakájmédiának!
Gullwing
2020-05-09 at 11:53
Rangos szakmai!
A kutyám az rangos szakmai díjat alapított ezeknek, lehet jelentkezni mind megérdemlitek!
Kása mása
2020-05-09 at 12:55
Ez olyan mint a Rangos Katalin dij !