Pesti Srácok

Ismét dzsihadistákat fosztottak meg állampolgárságuktól Belgiumban

Ismét dzsihadistákat fosztottak meg állampolgárságuktól Belgiumban

Belgiumban az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel kapcsolatban álló tizenegy dzsihadistát fosztottak meg állampolgárságától, idén ez idáig már huszonöt ember esetében döntött így az illetékes belga bíróság – közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.

A napilap információi szerint a belga állampolgárságuktól frissen megfosztottak a Sharia4Belgium nevű terroristacsoporthoz tartoztak. A hivatalosan korábban már feloszlott szalafista szervezet több tagja az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakozott, mások harcosokat toboroztak Belgiumban a Szíriában küzdő dzsihadisták számára.

A brüsszeli fellebbviteli bíróság idén januárban hat, majd június végén nyolc esetben döntött kettős állampolgársággal rendelkező, terrorizmus vádjával már korábban elítéltek esetében arról, hogy megfosztja őket belga állampolgárságuktól.

A belga bíróság a fiatalok radikalizálásáért és szélsőséges tanok terjesztéséért is felelős Sharia4Belgium tagjai közül ez idáig legalább 57 embert ítélt börtönbüntetésre. Közülük 48-at távollétükben, ők titkosszolgálati információk szerint nagy valószínűséggel még mindig Szíriában tartózkodnak, esetleg a kurdok fogságában vannak, már meghalhattak, vagy hamis személyazonosság mögé bújva ismeretlen helyen tartózkodnak. A dzsihadistáknak vagy ügyvédjeiknek nyolc naptári nap áll rendelkezésükre, hogy fellebbezzenek az ítélet ellen – közölte a napilap.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó:truthandaction.org

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.