Pesti Srácok

Ismét egymásnak feszült a vörös karéj és a narancsfront a Szabadfogásban (VIDEÓ)

Noha Tarlós István Budapesten népszerűbb a Fidesz megítélésétől, ám az ellenzékiek Orbán-ellenessége mára odáig vezetett, hogy ha egy falovat indítanának főpolgármesternek, arra is inkább szavaznának – hangzott el a Hír TV Szabadfogás című műsorának csütörtöki adásában. A műsor vendégei az úzvölgyi temetőgyalázás kapcsán arról beszéltek: ismét bebizonyosodott az is, hogy a baloldal egy része még mindig fél a nemzeti kérdéstől, nem tud mit kezdeni vele.

A Hír TV Szabadfogás című vitaműsorában Huth Gergely műsorvezető vendégei Jeszenszky Zsolt „politikai hobbista”, Kálomista Gábor filmproducer, Pesty László dokumentumfilm-rendező, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője, Nagy József, a 24.hu újságírója és Kukorelly Endre író voltak. Mint Huth Gergely elöljáróban elmondta, véleménye szerint Karácsony Gergely is belátta végül, hogy Gyurcsány Ferenc „átvágta”, amikor nem szólt neki arról, hogy Kálmán Olga is indul a főpolgármesteri előválasztáson a Demokratikus Koalíció ajánlásával. Pesty László erre úgy reagált: a háttérben ráadásul arról volt szó, hogy Karácsony Gergely a DK támogatásáért cserébe nem vállalta az MSZP-Párbeszéd listavezetését a választásokon. Nagy Attila Tibor ugyanakkor úgy vélte:

Jeszenszky Zsolt válaszában kifejtette: egyetlenegy jelölt van az összes között, akit tudásban, tapasztalatban, fölkészültségben, alkalmasságban egyszerűen nem lehet összehasonlítani a többiekkel:

PestiSracok facebook image

A 24.hu-s Nagy József arról beszélt:

Forrás/fotó/videó: hirtv.hu

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.